A fogak egészségéről

A fogak egészségéről

A szájüregi betegségek jellemzője, hogy többnyire megelőzhetőek, jól felismerhetőek és kezelhetőek. A fogak egészségének megőrzésénél is a megelőzés a legfontosabb, melyet rendszeres fogmosással és önvizsgálattal érhetünk el.

Azzal mindannyian tisztában vagyunk, mennyire fontos fogaink rendszeres és megfelelő ápolása, mégis sokszor elengedjük fülünk mellett a figyelmeztetéseket. Gyakran fogaink esetében is túl későn kapunk észbe: pedig mennyivel jobb a bajt megelőzni, mint utólag rendbe hozni, amit elrontottunk. A prevenció - azaz a megelőzés - nem véletlenül kap nagy hangsúlyt a fogak és szájüreg betegségei elleni küzdelemben. A prevenció legfontosabb eleme a tájékozottság: tisztában kellene lennünk azzal, hogy mit kell tennünk a fogaink megóvása érdekében. Ha már tudjuk, mi a teendő, utána már minden "csak" rajtunk múlik. A Blend-a-med Kutatóintézet elemzéseiből kiderült, hogy a fogakkal kapcsolatos hét legfontosabb problémára és az önvizsgálat jelentőségére kell felhívni a lakosság figyelmét. utána már minden "csak" rajtunk múlik. A kutatók elemzéseibőlkiderült, hogy a fogakkal kapcsolatos hét legfontosabb problémára és az önvizsgálat jelentőségére kell felhívni a lakosság figyelmét. szájüregben előforduló megbetegedéseknek ugyanis hét olyan tünete van, amire leginkább érdemes odafigyelni. Ha ezeknek nagyobb figyelmet szentelünk, akkor idejében észlelhetjük a gondot és azonnal fogorvoshoz fordulhatunk.

A fogászati önvizsgálat jelentőségéről dr. Rigó Orsolyát, a Blend-a-med Kutatóintézet fogorvos szakértőjét kérdeztük.

Mennyiben segíti a tudatos szájápolást, ha ismerjük és figyeljük a hét problémás területet?

Ha ismerjük a fogbetegségekkel kapcsolatos tüneteket, ez segítséget nyújt a mindennapi szájápolás során a tudatos védekezésben, a fogak általános állapotfelmérésében és így a problémák időbeni észlelésében. Ha tudjuk, mire kell figyelni, akkor könnyebben észrevesszük a bajt.

Ez azt jelenti, hogy - tapasztalataik szerint - a fogmosásnál nem figyelünk eléggé a fogainkra?

Reggel a sietség, este a fáradtság miatt a fogápolást többnyire rutinszerűen és sietősen végezzük. A rendszeres önvizsgálat sok betegség megelőzését, korai kezelését teszi lehetővé, így van ez a fogbetegségeknél is. Amennyiben felfedezünk valami rendellenességet, azonnal forduljunk fogorvoshoz. Tünetmentesség esetén is szükséges a félévenkénti fogorvosi ellenőrző vizsgálat, nemcsak a saját fogakkal rendelkezőknek, hanem a műfogsorviselőknek is.

A gyakorlatban hogyan alkalmazhatjuk a hét tünetre vonatkozó ismereteinket?

A jól látható fogfelszínek önvizsgálata egyszerűen elvégezhető jó világítás és egy tükör segítségével. Az önvizsgálat természetesen nem pótolja a kellő szakértelemmel és speciális műszerekkel végzett rendszeres fogorvosi vizsgálatot. Pár perc alatt könnyedén végignézhetjük szájüregünket a hét említett tünetre koncentrálva, így ellenőrizhetjük, hogy minden rendben van-e.

Mit tehetünk annak érdekében, hogy - ha lehet - ne forduljon elő semmilyen probléma?

A legfontosabb a rendszeres és alapos fogmosás. Ez hatásosabb lehet, ha megfelelő fogkrémet használunk. Fogorvosi szempontból is kedvezőbb, ha pácienseink tudatosan odafigyelnek a fogaikkal kapcsolatos elváltozásokra és ezáltal gyakrabban, kevésbé súlyos gondokkal keresik fel a szakrendelőket.

Szőke Ágnes

Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek