Nem akarok iskolába menni!

Nem akarok iskolába menni!

A legtöbb gyerek izgatottan várja, hogy bepakolhasson szép, új iskolatáskájába és átlépje a tudás várának küszöbét. A varázs azután gyakran elég hamar megkopik: a táska nehéz, a padtárs rugdos, a b betű nem kanyarodik úgy, ahogy kellene... És egy reggel elhangzik:"Anyu, ma nem akarok iskolába menni!" Hiába, az iskolakezdés nem könnyű. Hogy milyen nehézségekkel számolhatnak a kis elsősök és a szüleik, valamint hogy ezekre a problémákra milyen megoldást találhatunk, arról Kiss Nóra iskolapszichológussal beszélgettünk.

A nagycsoportos óvodások általában örömmel készülődnek arra, hogy hamarosan iskolások lesznek. Szülőként hiba elrontani ezt a lelkesedést olyasféle fenyegetésekkel, mint például: "Biztosan nem fogsz ennyit rosszalkodni, mert az iskola majd megnevel!" Ezzel káros szorongást építhetünk ki a gyerekünkben ahelyett, hogy a ráhangolódását segítenénk. Törekedjünk inkább arra, hogy a pozitív hozzáállást erősítsük: meséljünk a saját, vidám iskolai emlékeinkről! Ismerjük meg együtt az iskola épületét! Vásároljuk meg együtt a tanszereket! Engedjük, hogy a gyerek válassza ki, milyen iskolatáskát szeretne!

Az esti rituálé

Nem akarok iskolába menni!A mindennapi rutinon is érdemes kicsit változtatni. A kisiskolásoknak különösen fontos, hogy elegendő alvásban legyen részük: este nyolc körül illene ágyba kerülniük. Ha a nyáron kissé lazább volt a "menetrend", egy-két hét alatt fokozatosan álljunk át a korábbi lefekvésre. - Ne felejtkezzünk el az esti meséről! - figyelmeztet Kiss Nóra. - Ez kulcsfontosságú, még akkor is, amikor a gyerek már maga is tud olvasni. Az is jó ötlet, hogy az egyik fejezetet az anyuka vagy az apuka, a másikat a gyerek maga olvassa fel. Hogy meddig érdemes fenntartani az esti mese hagyományát? Ameddig a gyerek igényli! Ugyanis a mese fontos része lehet annak az esti rituálénak, amely lezárja a napot, amely megnyugtat, amikor ki lehet beszélni a feszültséget okozó történéseket is. Sajnos nem ritka, hogy az este több (felnőtteknek való!) tévésorozat közös végignézésével telik, majd valahogy ágyba kerül a gyerek. Egyes szülők úgy gondolják, hogy a gondoskodás kimerül a gyerek iskolai teljesítményének követésében. Ám az iskola olyan a gyereknek, mint nekünk a munkahely! Kell, hogy a teljesítmény világán kívül is legyen élet, hogy a szülőt ne csak az érdekelje, hány piros- vagy feketepontot kapott a gyerek, hanem az is, hogy kedves-e a tanító néni vagy sikerült-e már összebarátkozni a piros masnis kislánnyal.

Játszani is engedd!

A kisiskolás korú gyerekeknek még lételeme a játék. Az iskola, vagyis a munka után szükséges, hogy a szülők és a gyerekek valamilyen közös játéktevékenységben vegyenek részt. Hogy milyen a jó játék? Tulajdonképpen bármi kedvező, ami nem a televízióhoz és a számítógéphez kapcsolódik. Mivel az idegrendszeri fejlődés alapja a mozgás, nagyon fontos, hogy a gyerekek életében mind az úgynevezett nagymozgások (mint amilyen a futás vagy az úszás), mind a finommozgások (mint például a rajzolás vagy egy blúz begombolása) jelen legyenek.

A játék eleinte az iskolai órákon is fontos szerephez jut. Negyvenöt percet, sőt négyszer-ötször negyvenöt percet könnyebb végigülni, ha a tanítók váltogatják a tevékenységeket. Jópofák és hasznosak a rajzos feladatok, a mozgással összekapcsolt mondókák, az írás előtti bemelegítő ujjgyakorlatok, az új tanulnivaló elsajátítása előtti relaxációs percek. Fontos a játékos átmenet a gyerekfantázia és a megtanulandó fogalmak között. Ugyanis a gyerekek még konkrét képekben gondolkoznak, és nem lehet tőlük egyből elvárni azt a nagy váltást, hogy hirtelen elvont műveleteken töprengjenek.

Jutalmazás, büntetés

A jó iskola természetesen nem csupán a játékosságban merül ki.

Rendkívül fontos a tanító személye is, hiszen a tanítás ideje alatt "szülőfunkciókat" lát el! Elvárásokat támaszt a gyerekekkel szemben, értékeli a teljesítményüket, jutalmaz - és esetenként büntet is. Bár néhány éve a kicsik teljesítményét, magatartását már nem osztályzattal, hanem szövegesen értékelik, a lényeg nem változott: a gyerekek összemérik magukat. - Én úgy gondolom, hogy az értékeléssel önmagában nincs baj - mondja Kiss Nóra. - Inkább az a probléma, hogy sok esetben hiányzik a differenciáltság. A gyerek fejlődését a saját képességeihez kellene viszonyítani, és a visszajelzésnek mindig tartalmaznia kellene valami pozitívumot! Természetesen tegyük szóvá, ha újra eltévesztette egy nehéz szó helyesírását, de jegyezzük meg, hogy már sokkal kevesebb hibával ír, mint egy hónappal ezelőtt!

Nem akarok iskolába menni!Elmesélem szakértőnknek egy ismerős elsős kisfiú esetét. Az osztályterem falát egy papírból kivágott almafa díszíti, amelyen minden gyereknek van egy, a saját fotójával díszített almája. Normális esetben az almák a fa lombjában "foglalnak helyet". Ám az egyébként nagyon okos kisfiú almája a sorozatos rosszalkodásnak köszönhetően előbb "lepottyant" a fa alá, majd ideiglenesen az osztályteremből is kikerült!

- Jó ötlet az almafa, csak nem büntetésre kellene használni, hanem jutalmazásra! - mondja az iskolapszichológus. - Az is hasznos lenne, ha a tanító néni egyéni célt tűzne ki. Ha például ennek a kisfiúnak még túl nagy falat az, hogy egész órán csendben üljön és figyeljen, kérjük tőle először azt, hogy tíz percig maradjon csendben. És még valami: legyen belátható a cél. Tűzzünk ki egy olyan feladatot, amit a kisfiú még ma megtehet azért, hogy az almája visszakerüljön a fára.

Mit csinál az iskolapszichológus?

Nagyon jó, ha az iskolában pszichológus is működik. Előnyös helyzetben van, hiszen láthatja a gyerekeket a saját közegükben, és több szinten is segíthet.

Foglalkozhat a kicsikkel egyénileg, többnyire a gyerek vagy a szülő kezdeményezésére. A téma általában a beilleszkedés, a barátkozás problémaköre, ám gyakran otthoni problémákra is fény derül. Az otthoni körülményeken sok esetben nem lehet változtatni. De azon igen, hogy a gyerek hogyan éli át az otthoni történéseket!

A pszichológus beszélgethet egy-egy kisebb gyerekcsoporttal is. Ezek a foglalkozások nagyon érdekesek! A gyerekek kegyetlenül őszinték, ám nagyon empatikusak is tudnak lenni. - Gyakran hívom segítségül Emilt, az elefántot - meséli Kiss Nóra. - Emil egy képzeletbeli figura, akiről például kiderül, mennyire zavarban érzi magát, amikor a tanító néni felszólítja. A gyerekek tanácsokat adnak neki, hogyan győzze le a szorongását: eközben természetesen a saját feszültségeik is oldódnak. Ezeken a foglalkozásokon azt is megtanuljuk, hogyan figyeljünk oda arra, hogy a másik gyereknek milyen a hangulata, vagy miképpen tegyünk különbséget aközött, ha valaki szándékosan bánt bennünket, vagy csak véletlenül rálépett a lábunkra.

A szakember osztályszintű folyamatokba is beavatkozhat. Akad olyan tanár, aki kifejezetten kéri is a segítséget ahhoz, hogy igazán jó osztályközösség alakuljon ki. Előfordul, hogy egy osztályban kiközösítenek valakit: a pszichológus ezt a konfliktust is segíthet feloldani.

Természetesen a tanárok is fordulhatnak az iskolapszichológushoz mind szakmai, mind magánéleti problémáikkal.

- Az iskolapszichológia még viszonylag új szakterület - monda Kiss Nóra. - Számunkra is kihívás, hogy megmutassuk, mi mindenre lehet bennünket "használni". Ha a különböző szakemberekkel - a tanítókkal, a nevelési tanácsadó és a családsegítő szolgálat munkatársaival, a fejlesztő pedagógussal, a védőnővel - egyenrangú és szoros együttműködést tudunk kialakítani, nagyon szép sikereket érhetünk el.

Iskolakezdési nehézségek

Beilleszkedési zavar

Számos oka lehet: másokat terrorizáló osztálytárs éppúgy, mint az, ha a gyerekünk keveredik túl sok konfliktusba. A kicsinek nincs kedve iskolába menni, szorong, és akár szomatikus tünetek - fejfájás, gyomorpanaszok - is kialakulhatnak.

Fontos tisztázni: van-e valamilyen szervi oka ezeknek a panaszoknak. Ha nincs, bizonyára valamilyen rossz élmény váltja ki ezeket. Ezért is lehet fontos az esti szertartás, beszélgetés: kiderülhet, van-e reális alapja a gyerek félelmeinek.

Szeparációs szorongás

A beilleszkedési zavarnak ez is állhat a hátterében. A kicsinek nem könnyű elszakadnia a biztonságot nyújtó személytől, hisztizik a búcsúzáskor. (Ez ügyben érdemes konzultálni a tanító nénivel: ne lepődjünk meg, ha kiderül, hogy csemeténk csak az elváláskor bömböl, öt perc múlva már jókedvűen cseveg az osztálytársakkal.) Jó, ha a váltás nem hirtelen történik. Eleinte bekísérhetjük a gyereket az osztályteremig, később már az iskolakapuban elválhatunk tőle. A búcsúzás ne legyen elnyújtott és érzelgős! Legyen elég egy gyors puszi, pár biztató szó, és még valami: mindig mondjuk meg a gyereknek, hogy mikor jövünk érte!

Megváltozott viselkedés

Ha a gyerek valami miatt nem képes igazán odafigyelni az órán, nyugtalan lesz, feszültté válik. Először adjunk időt a gyereknek, hogy megszokja az iskolát. Gondoljunk csak arra, hogy nekünk, felnőtteknek mit jelent egy munkahelyváltás. De ha a probléma egy-két hónapon túl is fennáll, érdemes továbbmenni és megvizsgálni, nem áll-e komolyabb ok - például diszlexia - a háttérben.

Tanulási nehézségek

Minden kezdet nehéz. Nem könnyű eldönteni, hogy mikortól beszélhetünk valódi tanulási nehézségről. Az is lehet, hogy a mi gyerekünk tempója egy kicsit lassabb a többiekénél! Mindenesetre figyelmeztető jel lehet, ha a kicsi nehezen bánik a betűkkel, a számokkal, ha nem tud koncentrálni, ha sok erőfeszítést tesz, de kevés sikerrel jár, ha csapong a figyelme, ha szétszórt... Ha ezek megvalósulnak, érdemes fejlesztő pszichológushoz fordulni, ha pedig mindehhez már magatartási probléma is társul, akkor vegyük igénybe pszichológus segítségét!

Diszlexia

Az első osztály vége felé derül ki, ha a gyereknek komolyabb gondjai vannak az írással, az olvasással. Fontos tudnunk, hogy a jelenség nem függ össze az intellektussal! Ma már tudjuk, hogy Einstein, Walt Disney vagy Andersen is diszlexiás volt. A lényeg: ezeknek a gyerekeknek másképpen érik az idegrendszerük, másképp észlelnek, másképp dolgozzák fel az információt. A diszlexia nem betegség! A szakmán belül már az elnevezéssel kapcsolatban is sok vita van. A téma neves kutatója, dr. Gyarmathy Éva szerint a diszlexiás gyerekeket valójában helyesebb lenne másképp tanulóknak nevezni... Mindenesetre ma már nagyon jó módszerek állnak rendelkezésre a gyerekek fejlesztésére.

Hiperaktivitás

Először is szögezzük le: nem minden gyerek hiperaktív, akire a környezete a nagy "pörgés" vagy a túl sok "rosszalkodás" miatt ezt rásüti. A valódi hiperaktivitás az ADHD betegség, illetve egy speciális állapot, ami bizonyos gátlások, a tervezés, a figyelmi és a végrehajtó funkciók hiányosságaival jár. A hiperaktív gyerek nagyon mozgékony, nem kitartó, és ha megbüntetik, két perc múlva már nem emlékszik, miért. (Ezért is fontos az azonnali visszajelzés!) A diagnózist a nevelési tanácsadóban állítják fel, ahol a hiperaktív gyerekekkel való különleges bánásmódra is adnak tanácsokat.

Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek