A gyermekkori IQ és a balesetek kapcsolata

A gyermekkori IQ és a balesetek kapcsolata

Egy új kutatás szerint, akiknek gyerekkorukban alacsonyabb volt az intelligencia hányadosuk, felnőttkorukban gyakrabban kerülnek baleset miatt kórházba. A szakértők kutatási eredményeik ellenére is fontosnak tartják a baleset-megelőző programokat.

"Amit legkevésbé szeretnék, az az, hogy az emberek ezután egy vállrándítással lemondanak a baleset-megelőzés oktatásáról, mert mindenki úgy fogja gondolni, hogy úgyis minden az intelligenciától függ" - mondja Dr. Michael Hirsh, az UMass Memorial Medical Center trauma- és gyereksebészeti részlegének vezetője.

A kutatásban - amelynek eredményeit az American Journal of Public Health c. szaklap februári számában közöltek - a szakemberek több mint 11.000 embert vizsgáltak Skóciában, akik még az 50-es és 60-as években részt vettek egy gyermekfejlődést vizsgáló korábbi felmérésben. Az összes vizsgált alanyból 1043-an legalább egy alkalommal kórházba kerültek felnőtt korukban baleset miatt. A férfiak között gyakrabban fordult elő baleset miatti kórházi tartózkodás, mint a nők körében.

Azok akiknek gyermekként a 7, 9 és 11 éves korukban mért intelligencia-hányadosuk alacsonyabb volt, gyakrabban kerültek kórházba baleset miatt. A tanulmány szerzői szerint az eredmények annak megértésében is segítenek, hogy miért halnak meg fiatalabban azok, akik gyermekkorukban rosszabbul teljesítenek egy intelligenciateszten.

Az oktatásnak azonban kiemelt szerepe lehet, mert minél iskolázottabb volt egy felnőtt, annál kevésbé lehetett a kapcsolatot kimutatni a gyerekkori intelligencia és a balesetek között. A gyermekkori intelligencia tehát fontos tényező, de a megfelelő oktatás is hatékonyan csökkentheti a balesetek gyakoriságát.

Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek