Hirdetés
Méz, alma, dió, fokhagyma...

Méz, alma, dió, fokhagyma...

A karácsony a szeretet, az újjászületés ünnepe. A kereszténység Jézus születését ünnepli december 25-én. Az első adatok szerint már a régi Rómában, I. Gyula pápa idején - a IV. században - ünnepnek számított ez a nap, majd az egész keresztény világban elterjedt.

A nem hivők a Napisten születésnapját ünnepelték ezen a napon. Aurelianus császár például elrendelte, hogy december 25-én birodalma egész területén ünnepeljék meg a fény újjászületését, a napfordulót, azaz a legyőzhetetlen, örök, isteni Napot.

A keresztény világban hosszú évszázadok alatt a karácsonynak a húsvéthoz hasonlóan kialakult az előkészületi ideje és az ünnepköre. Az ünnepi készülődés a lélek és test "felkészítését" szolgálta. Nem véletlen, hogy akárcsak a húsvéthoz, a karácsonyi ünnepekhez is a teljes testi, lelki, külső és belső megtisztuláson át vezetett az út. A karácsonyi ünnepkörhöz tartozónak tekinthetjük már december 13-át, Luca napját is, (amely nevet ugyancsak a fény, azaz a lux szóra származtatnak vissza) s amelyet gonoszjáró, boszorkányűző napnak tartott a néphit. A Tápió vidékén például fokhagymával keresztet rajzoltak az ólak ajtajára, az Ipoly menti falvakban pedig ugyancsak ezzel kenték be az állatok fejét, hogy távol tartsák tőlük a rontást. Sok helyütt a család tagjai fokhagymagerezdet nyeltek lefekvés előtt, hogy elűzzék maguktól a gonoszt, azaz a boszorkányok által előidézhető bajokat. A gonoszsággal, az ártó lényekkel szembeni védekezés eszköze volt a Luca-szék is, amelyet december 13-ától karácsonyig kellett elkészíteni (mégpedig meghatározott számú és fajtájú fából). E tákolmányra kellett felállni a december 24-ei éjféli misén, mert csak erről lehetett meglátni, hogy kik is a boszorkányok.

A megtisztulás szertartásai

A karácsonyt megelőző napok egyébként más értelemben is a testi-lelki, külső-belső megtisztulás, felkészülés jegyében teltek. A férfiak a ház körül, az asszonyok a házban teremtettek rendet és tisztaságot, az ünnepet megelőző napokban pedig megkezdődött a sütés-főzés. December 24-én a keresztény családok reggeltől estig böjtöltek.

Este azonban az asztal köré ült a család apraja-nagyja. A karácsonyi vacsorát még a szegény családokban is ünnepélyes külsőségek - ünnepi teríték, a fogások meghatározott rendje, ünnepi öltözék, kimért, illedelmes viselkedés - jellemezték. Tilos volt például a karácsonyi asztalra könyökölni és az asztal mellől az étkezés vége előtt felállni (ez a "fegyelmezetlenség" a ház körüli állatok termékenységét befolyásolta, azaz ahol ezt megszegték, ott nem tojtak a következő évben a tyúkok, elhullottak a barmok, a haszonállatok).

Az ünnepi asztalra az úgynevezett karácsonyi abrosz került, amelyet csupán ekkor használtak, s amely az ünnep utolsó, harmadik napjáig, vagy akár január 6-áig, az aprószentek napjáig maradt felterítve. Egyes vidékeken az asztalra, egy külön erre a célra rendszeresített edényben, másutt az asztal alá különféle gabonamagvakat (szénát, szalmát) szórtak, majd később ezzel kínálták (vagy almozták) a háziállatokat, hogy egészségesek és termékenyek legyenek a következő évben is. A néphit a karácsonyestének és a karácsonyi ételeknek is évkezdő, jövőjósló szerepet tulajdonított.

Ünnepi szimbólumok

A bab, a borsó, a lencse bőségszimbólumok voltak, azaz aki ezekből a hüvelyesekből evett, arra jólét várt az elkövetkező évben. A mákos ételek, tésztaféleségek (mákos guba, derelye, mákos metélt, később a bejgli) fogyasztásától ugyancsak bőséget és egészséget remélték.

Az alma, a dió a szépség és egészség megidézésére, a rossz távoltartására szolgált. Aki mézet vagy sült tököt evett, az egész évben felvértezve érezhette magát a torokbetegségek ellen (gondoljunk csak arra, hogy akárcsak egy évszázada is milyen rettegett betegségnek számított a torokgyík, azaz a diftéria).

A karácsonyi asztalnál feltálalt - és el nem fogyasztott - sóval a méhészek a méhek betegségét, a megmaradt mézzel pedig év közben a családtagok torokfájását kúrálgatták.

A karácsonyi asztalnál elfogyasztott fokhagyma (egyes vidékeken mézbe áztatták, másutt savanyúságként fogyasztották), a családtagok következő évi egészségének védelmét "biztosította".

Az ünnepkor többfelé elosztott alma a család összetartozását jelképezte, annyi cikkelyre vágták, ahányan az asztalt körülülték, s azt remélték, hogy ha valamely családtag eltéved, eszébe jut, kivel ette együtt az almát, és hazatalál.

A karácsonyi asztalra egyébként aszalt gyümölcsök és italok (pálinka, bor) is kerültek.

A karácsonyi bőséges lakmározás hagyománya ugyancsak az ókori Rómába nyúlik vissza. A húsos étrendhez ugyancsak valamiféle jólét képzete kapcso-lódik.

A karácsonyi vacsoraszimbólumok között nagyon nagy fontossága, mágikus jelentése volt az asztalon maradt morzsának. Eredetileg a karácsonykor elfogyasztott ételek morzsáját, maradékát egy erre a célra odakészített tálban összegyűjtötték - egyes vidékeken minden asztalra kerülő ételből az edénybe tettek egy kanálnyit, az ország más területein pedig csak az úgynevezett jellegzetes karácsonyi ételekből (kalács, kenyér, mák, dió, fokhagyma) tettek félre egy csipetnyit - s ezt a maradékot vagy rögtön "felhasználták", vagy egész évben megőrizték. E maradékot a beteg emberek és állatok - füstöléssel való - gyógyítására használták. Sok helyen a gyümölcsfák alá szórták, vagy megetették a csirkékkel, libákkal, kacsákkal.

Bizonyos ételek egyébként nemcsak a karácsonyi asztal mágikus kellékei voltak, hanem a karácsonyfára is került belőlük. A karácsonyfa-állítás szokása egyébként a XVII. századi Elzászból származik. Magyarországon a karácsonyfa-állítás szokása - osztrák közvetítéssel - a XIX. században terjedt el, elsősorban arisztokrata és polgári körökben, s csak jóval később honosodott meg a falvakban. Az ugyancsak termékenységet, örök életet, életfát jelképező örökzöldet díszítő gyertyák (fényszimbólumok) mellé felkerült a gazdagságot, bőséget és egészséget jelképező alma, dió. Később pedig a jólét szimbólumának számító édességek (először a kalács, majd a századfordulón a házilag, később nagyiparilag előállított szaloncukor, habkarika, majd a különféle csokoládéfigurák).

A karácsonyi ajándékozás szokása alakult ki a legkésőbb, s csak a XIX. század végén, a XX. század első évtizedeiben terjedt el hazánkban. Eleinte ajándékot csupán a gyerekek kaptak, mégpedig egy kendőre tett dió, alma, mézeskalács formájában. Később már ruhadarabok is kerültek a fa alá, mondván a "Jézuska hozta".

Bár ma már sokféleképpen ünnepeljük a karácsonyt is, ez az egyik legfontosabb családi ünnepünk. Napjainkra ugyan már kevesen gondolnak arra, hogy varázslatos jelentésük lehet az ilyenkor feltálalt ételeknek, én azért még mindig apró szeletekre porciózom a karácsonyi almát, hogy szeretteim jövőre is visszataláljanak egymáshoz és hozzám%u2026

T. Puskás Ildikó

Hirdetés
Hirdetés
Pirula Trend
Hirdetés

Partnereink

Férfihírek logo Napidoktor logo Egészsgékalaúz logo Hírszemle logo Teügyed logo Nőifriss