Hirdetés
Tegyünk a tavaszi fáradtság ellen!

Tegyünk a tavaszi fáradtság ellen!

Végre megérkezett a várva várt tavasz, a melegebb idő és a napsütés. Igenám, de hiába a természet újjáéledése, sok emberen pont ilyenkor lesz úrrá a jól ismert tavaszi fáradtság. Hogy miért, és mit lehet ellene tenni, arról dr. Bérczy Judit, a Budai Endokrinközpont endokrinológus főorvosa beszélt.

Hirdetés
Hirdetés

Felgyorsult életforma

Bizonyára nem mondunk azzal újat, hogy már jó ideje felgyorsult körülöttünk a világ, amivel próbálunk lépést tartani: szoros határidők, munkahelyi, és otthoni feladatok mielőbbi megoldása, a kevés alvás, valamint a kikapcsolódás hiánya mind hozzájárul ahhoz, hogy az emberek nagy része frusztrált legyen. Persze a stressz az élet része, viszont míg a természet télen pihen, addig az emberek ugyanúgy robotolnak az év minden szakában (nem úgy, mint régen). Éppen ezért a szervezet a tavaszi napsugarak hatására képtelen feltöltődni, sőt, nagyfokú fáradtság lesz úrrá rajta, hiszen eddigre  az energia-és vitaminraktárjai kimerülnek.

Tegyen a tavaszi fáradtság ellen

Természetesen mindenki kezében ott a megoldás kulcsa, csak használni kellene. Szerencsére több minden áll a rendelkezésünkre: legyen szó gyógynövényekről, mozgásról, vagy étkezésről, mind használ, feltéve, ha rendszeresen alkalmazza őket.

Tegyünk a tavaszi fáradtság ellen!

Irány a természet!

„Tavasszal az egyik legjobb kikapcsolódási forma az a kirándulás, hiszen a napsütés, a friss levegő, valamint a rengeteg növény sok-sok energiával ajándékoz meg minket. Éppen ezért, ha van rá lehetősége, hétvégente menjen el túrázni, vagy biciklizni, és meglátja, mennyire fel fog tőle töltődni, ráadásul így az alvással sem lesz majd gondja!”- mondja dr. Bérczy Judit, a Budai Endokrinközpont holisztikus szemléletű endokrinológus főorvosa.

Lassuljon le egy kicsit!

Sokan nem képesek rá, ám nagyon is érdemes a hétköznapokon is időt szakítani a befelé fordulásra, hiszen mind a szervezetnek, mind a léleknek szüksége van visszavonulásra. Bármennyire is nagy a hajtás és sok a munka, lehetőleg minden nap iktasson be egy kis jógázást, vagy meditációt – akár otthon-, hogy kiszakadjon a mókuskerékből!

Figyeljen az étkezésére!

A téli időszakban a legtöbben nehezebb, zsírosabb ételeket fogyasztanak, aminek persze előbb-utóbb meg is lesz a böjtje. Ha nem akar lelassulni és egész nap ásítozni, akkor ideje odafigyelnie arra, mit is eszik. A legjobb, ha előtérbe helyezi a vitamindús zöldségeket és gyümölcsöket – akár kúraszerűen-, a friss tavaszi medvehagyma levelet, valamint a magokat és a csírákat, hiszen ezek mind feltöltik a kimerült energiaraktárokat. Közismert továbbá a friss gyermekláncfűlevél tavaszi első hajtásai, melyek szintén remek májregenerálást- segítők ( persze csak ha biztonságos helyen szedjük-- nem az tűt széléről, és  fontos , hogy ne legyen suzennyezett annak a területnek a talaja

Végül igyekezzen, hogy lehetőleg otthon, saját maga készítse el az ételeit, és kerülje a tartósítószerek és ízfokozók bevitelét!

Persze az étkezés mellett a folyadékfogyasztásra is ügyelni kell, hiszen a szervezet annál jobban működik, minél inkább hidratálva van. Éppen ezért próbáljon meg egy nap 2-2,5 liter vizet meginni, és ha plusz energiára van szüksége, akkor fordulhat a gyógynövények erejéhez is (pl. gyömbér, gingko biloba, citromfű)

Betegséget is jelezhet

Amennyiben a fáradtság elhúzódik és a közérzete sem javul, akkor érdemes szakemberhez fordulni, mert lehet, hogy betegségáll a probléma hátterében. A pajzsmirigy alulműködés, cukorbetegség, a vérszegénység, valamint több hormonális zavar is járhat kimerültséggel, így ilyen esetben mindenképp célszerű az orvosi kivizsgálás!

Forrás: Budai Endokrinközpont

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Pirula Trend