Kopogtat az allergia

Kopogtat az allergia

A változó időjárás, az egyre melegebb, szinte fagyok nélküli hónapok nem csak a teleinket, de a tavaszi szokásainkat is megváltoztatják. Különösen érzékenyen érinti ez az allergiásokat, hiszen már márciusban 7-8 féle pollennel kell felvenniük a harcot.

Az enyhe időjárás miatt az elmúlt években nem számított ritkaságnak az sem, hogy egyes allergén növények virágpora már januárban megjelent. Tendenciává vált, hogy korábban virágzik a mogyoró, és február-márciusra már komoly tüneteket okoz az arra érzékenyeknél. Ebben a hónapban már 7-8 allergén fa virágzására lehet számítani, áprilisban pedig már 15 növény pollenszórása is elérheti a tüneteket okozó értéket. A szénanáthások egyedül abban bízhatnak, hogy az enyhe tél, majd a virágzás után is jelentkező fagyok miatt kevesebb pollent termelnek és szórnak a növények, ezért tüneteik nem jelentkeznek olyan erőteljesen.

Mi is az allergia?

A korán megjelenő pollenek ugyanolyan reakciót váltanak ki a szervezetből, mint a nyár végén az oly sokaknak gondot okozó parlagfű. Az allergiás beteg immunrendszere születési hajlam alapján, bizonyos külső ingerek hatására ellenanyagot termel, mondta el dr. Balogh Katalin allergológus, fül-orr-gégész, a Budai Allergiaközpont főorvosa. Ha az illető allergénnel (azaz allergiát kiváltó, de az egészséges emberek számára ártalmatlan idegen anyaggal) találkozik, akkor az allergénmolekulák összekapcsolódnak az ellenanyag-molekulákkal. Az immunrendszer meghatározott sejtjei pedig ontani kezdik a gyulladáskeltő közvetítőanyagot, a hisztamint. Emiatt alakul ki a betegeknél szemviszketés, könnyezés, orrfolyás, orrdugulás, torokkaparás, tüsszögés. Nem ritka az allergiás eredetű kötőhártya-gyulladás, illetve a pollenek a bőrre jutva kiütéseket okozhatnak, az ekcémás tünetek rosszabbodását is előidézhetik.

A tüneti szerek segítenek

Az allergiás tüneteket ugyanúgy lehet (kell) enyhíteni tüneti szerekkel, mint a nyári időszakban. Ezek a szerek valójában nem gátolják meg az allergiás reakció létrejöttét, csupán a tüneteket  enyhítik. Ha arra gyanakszunk, hogy a pollenek okozzák a gondjainkat, érdemes allergológushoz fordulni, és kivizsgáltatni a betegséget. Egy egyszerű bőrteszttel fény derül rá, hogy pontosan mely növényekre vagyunk érzékenyek, így ezek virágzási idejét ismerve előre felkészülhetünk a nehezebb időszakra, enyhe allergia esetén akár meg is előzhetjük a tünetek kialakulását. A tavaszi időszakban mindenképpen érdemes beszerezni egy tengervizes orrsprayt, és ezzel tisztítani az orrot, így a pollenek nem okoznak olyan intenzív nyálkahártya-duzzanatot.

Kopogtat az allergia

Ha az orr eldugult, viszket, folyik, a szemek pedig könnyeznek, mindenképpen olyan készítményt kell választanunk, amelyben antiallergén hatóanyagok vannak. Orrspray, szemcsepp és tabletta formájában is vásárolhatók antihisztamin tartalmú termékek, ezek enyhíthetik a tüneteket. Ha a problémák nem oldódnak meg, mindenképpen az orvostól kell kérni a szakszerű kezelést, általában antihisztamin tartalmú gyógyszert, esetleg szteroidos, vagy antihisztamint és szteroidot kombinációban  tartalmazó  orrspray-t, illetve szemcseppet. Vazokonstriktort tarlamazó orrspray-k csak nagyon súlyos orrdugulás kiegészítő kezeléseként ajánlottak allergia esetén.

A legmodernebb kezelés: immunterápia

Ma egyetlen olyan gyógymódot ismerünk, amely az allergia okát küszöböli ki: ez az allergénspecifikus immunterápia, amit csak allergológus szakorvos végezhet. Lényege, hogy az allergiás betegnek az adott allergén tisztított kivonatát adagolják, szigorúan ellenőrzött mennyiségben, injekció vagy cseppek , illetve tabletták formájában, szájon át juttatják a szervezetbe. Az immunrendszer fokozatosan megtanulja elviselni az allergén jelenlétét, közben az ellenanyag termelődése is megáll, vagyis a kellemetlen tüneteket okozó immunreakció nem is jön létre. Körülbelül 3 év alatt megszűnnek az allergiás panaszok, és akár 10 -12 évig nem is jelentkeznek.

Tanuljon meg az allergiával élni!

A patikákban kapható készítmények mellett az allergiások néhány életvitelre vonatkozó, praktikus szabály betartásával is megkönnyíthetik a saját életüket.

  • Ne szárítsa a kezét  és az ágyneműt a szabadban.
  • Reggel és napközben szellőztessen, éjfél után csukja be az ablakokat.
  • Pollen szezonban sportoljon inkább zárt térben, például egy fitnesz-stúdióban.
  • Ne a hálószobában öltözzön át!
  • Este zuhanyozzon, lehetőleg a haját is mossa meg, hogy a lehető legkevesebb pollen maradjon a testén.
  • Pollen szezonban  kerülje a kerti munkát, és ne tervezzen szabadtéri programot. A porszívózás is erősítheti a tüneteket a poratkák miatt, ezt inkább az a családtag végezze, aki nem allergiás, és ne legyen jelen takarításkor az allergiás családtag.
  • Aki parlagfű allergiás ha teheti, nyaraljon a hegyekben (1500 méter fölött) vagy a tengerparton, ezeken a helyeken kevesebb a parlagfű pollen.
Kapcsolódó írások
Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek