Javult a rákos megbetegedések gyógyulási aránya

Javult a rákos megbetegedések gyógyulási aránya

Az Országos Onkológiai Intézet (OOI) felmérése szerint 2006 és 2013 között 12-13 százalékkal javult a rákos betegek gyógyításának eredményessége Magyarországon - jelentette ki az OOI főigazgatója.

Kásler Miklós közölte: a legjelentősebb előrelépés a hererák, a szájüregi rákok és az emlőrák esetében történt; az utóbbiak 70 százaléka már teljesen meggyógyítható. Ezzel együtt Magyarországon az összes halálozás 26 százaléka daganatos megbetegedés miatt következik be, ami megegyezik az uniós átlaggal - tette hozzá az orvosprofesszor. Azt mondta: az a legeredményesebb küzdelem, ha kiiktatjuk életünkből a rákkeltő tényezőket, valamint minél gyakrabban veszünk részt szűrésen. Ez utóbbi a méhnyak-, a vastagbél- és az emlőrák esetében lehetséges. Példaként említette, hogy ha a veszélyeztetett korosztályban lévő magyar nők nem csupán 39-42 százalékra járna szűrésre, jóval eredményesebb lehetne a gyógyítás is.

Javult a rákos megbetegedések gyógyulási aránya

Kapcsolódó írások
Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek