Hirdetés
Figyelem! Tavaszi veszélyek az utakon

Figyelem! Tavaszi veszélyek az utakon

Érzékelhetően lassul a járművezetők reakcióideje a tavasz első heteiben, miközben az utakon jelentősen megnő a motorosok és kerékpárosok száma, valamint országszerte elkezdődnek az útfelújítási munkálatok. Ezek mindegyike fokozza a balesetveszélyt, ezért a közlekedési adatok elemzésével foglalkozó Best Way Traffic Kft. szakértője, illetve a Rózsakert Medical Center endokrinológus szakorvosa egyaránt fokozott óvatosságra inti a sofőröket a következő hetekben.

Hirdetés
Hirdetés

Tavasszal a szokottnál is nagyobb figyelmet igényel a járművezetés a sofőrök részéről. A Best Way Traffic Kft. által gyűjtött forgalmi adatok alapján Szvétek Ferenc közlekedésinformatikai szakértő szerint a tél és a tavasz átmeneti időszakában számos környezeti tényező befolyásolhatja a közlekedés alakulását. Ezek mindegyike kihat az emberi tevékenységekre, köztük a járművezetési képességekre is.

Dr. Dohán Orsolya, a Rózsakert Medical Center endokrinológus szakorvosa szerint a tavaszi fáradtságnak nevezett jelenség legalapvetőbb tünete az általános fáradtságérzet, aluszékonyság. Ennek oka, hogy a téli hónapok alatt egyrészt jóval kevesebb fény ér minket, kevésbé változatosan étkezünk, valamint sokkal kevesebbet mozgunk a szabadban. A napsütés hiánya miatt a legtöbben nem jutnak elegendő D-vitaminhoz, a táplálkozás kényszerű egysíkúsága C-vitaminhiány kialakulásához vezethet. Az emberi szervezet legyengülhet, kifáradhat.

Figyelem! Tavaszi veszélyek az utakon

A legyengült szervezet jóval fáradékonyabb, ami vezetés közben a járművezetők koncentrálóképességének csökkenésében jelentkezik. Ezáltal lassulnak a reflexek, és megnő a reakcióidő.

„Szerencsére könnyen enyhíthetjük a tavaszi fáradtság tüneteit, ezzel is segítve a szervezetünket abban, hogy minél hamarabb hozzászokjon az új körülményekhez. „A tavaszi fáradtság tünetei a téli hónapokban kialakult tápanyaghiány pótlásával enyhíthetőek: különösen ügyeljünk ebben az időszakban a vitamindús, kiegyensúlyozott táplálkozásra, a bőséges folyadékfogyasztásra. Igyekezzünk továbbá minél több időt a szabadban, napfényen tartózkodni.” – tanácsolja Dr. Dohán Orsolya, a Rózsakert Medical Center belgyógyász-endokrinológus szakorvosa.

Szvétek Ferenc, a Best Way Traffic Kft. szakértője szerint a koncentrálóképesség csökkenése mellett tovább nehezítik a járművezetők helyzetét a téli fagyokat követő tavaszi útfelújítási munkálatok, amelyek országszerte érintik a főbb utakat. Ezeken a szakaszokon könnyen torlódás alakulhat ki, ezért indulás előtt érdemes tájékozódni az útvonalunkat érintő munkálatok pontos helyszíneiről, a lehetséges alternatív útvonalakról. A nagyobb forgalom a népszerű kirándulóhelyek környékét is érinti, főként a hétvégi időszakban, így, amennyiben létezik másik útvonal, célszerű azt választani.

A következő hetekben mindemellett egyre nagyobb számban jelennek meg az utakon a kerékpárosok és motorosok, akik gyakran kerülhetnek az autó holtterébe, így észrevétlenné válnak a sofőr számára. A városokban egyre több gyermek közlekedik kerékpárral, ám mivel nem minden esetben ismerik a rájuk vonatkozó előírásokat, kellő elővigyázatosságot tanúsítsunk velük szemben. A közlekedési szakértő szerint arról sem szabad megfeledkezni, hogy a KRESZ szállításra vonatkozó előírásai évről-évre változnak, ezért érdemes felfrissíteni az erre vonatkozó ismereteket, főként akkor, ha sok csomaggal vagy tetőcsomagtartón szállított kerékpárral indulunk útnak.

„A téli hónapokban a reggeli órákat általában jó látási viszonyok jellemezték, azonban a tavasz beköszöntével ebben a napszakban vakító napsütés is előfordulhat, ami elbizonytalaníthatja a kevés rutinnal rendelkező sofőröket. Habár napközben már tartósan 7 °C feletti hőmérsékletet tapasztalunk, a hajnali órákban még fagypont körüli hőmérséklet is előfordulhat, ezért azoknak az autósoknak, akik ilyenkor ülnek volán mögé, különösen óvatosnak kell lenniük a kritikus útszakaszokon” – mondta el Szvétek Ferenc, a Best Way Traffic Kft. szakértője.

A tavaszi fáradtságból fakadó veszélyek csökkentése érdekében a szakorvos szerint még rövidebb utak esetén is csak kipihenten szabad a volán mögé ülni. Hosszabb autózás esetén érdemes rendszeres szüneteket beiktatni: ilyenkor szálljunk ki az autóból, mozgassuk át a végtagjainkat, és vegyünk pár mély lélegzetet, hogy felfrissüljünk! Ügyelni kell továbbá a megfelelő mennyiségű folyadék bevitelére, ami egy hosszabb út során legalább olyan fontos a kimerült szervezet számára, mint a pihenőidők beiktatása.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Pirula Trend