2014. március 20.

Macaron Nap

Helyszín: Bálna Budapest
Kezdési időpont: 15:00

Ismét lesz Macaron Nap március 20-án! Ezúttal az egyik legnagyobb, hazánkban jelenlevő francia cég főtámogatásával, a GDF SUEZ-nek köszönhetően. Idén a Bálna Budapest első emeleti termébe (makett terem), egy gyönyörű, exkluzív helyszínre sikerült vinni a rendezvényt.


A macaron hódító útja Magyarországon 2012. március 20-án indult el. Persze sokan korábban is ismerték főként külföldi cukrászdákból, illetve egy-két hazai úttörő cukrászda műhelyéből. Elmondhatjuk azonban, hogy 2012-ben az első magyarországi Macaron Nap után vált széles körben igazán ismertté és népszerűvé a macaron. A következő évben többtucat budapesti és vidéki cukrászda vette fel  kínálatába a macaront a nagy érdeklődés miatt.



A francia eredetű macaron tehát divattá vált Magyarországon. Mint francia energetikai társaság, a GDF SUEZ örömmel vállalta azt a nemes feladatot, hogy a francia kultúra és gasztronómia e pici falatkájának magyarországi meghonosításában közreműködjön. Azonban nemcsak a francia kötődés miatt döntött az esemény szponzorációja mellett a GDF SUEZ, hanem azért is, mert tudja mennyire fontos a megbízható és folyamatos energiaellátás a mindennapokban, ráadásul egy cukrász mesternél a sütemények minősége is jelentősen függ a megfelelő sütési folyamatoktól. Az energiavállalat pedig eddig is már számos cukrászdának szolgáltatott földgázt és villamos energiát a legnagyobb odafigyeléssel a finomabbnál finomabb sütemények és macaronok elkészítéséhez.


Az első Macaron Nap alkalmával 8 cukrászda mutatta be macaronjait, amelyet a közönség olyan lelkesen fogadott, hogy a kiállítók kétharmadánál elfogyott az összes macaron. Már az első Macaron Napon hangsúlyos szerepet kapott a programelemként megrendezett macaron verseny, amelynek keretében minden kiállító és több, mint 10 házi macaron készítő (tehát nem cukrászda) macaronjait értékelte egy három tagú zsűri (Mautner Zsófia, Kiss Mariann, Laurent Vandenameele).


A második Macaron Napon már 14 kiállító szerepelt, a látogatóközönség száma pedig meghaladta a 2500-at. A Francia Kamara, a Francia Iskola, macaron ízű teák, macaron ékszerek és kiegészítők, édesség könyvek, macaron szappanok és persze sok-sok macaron színesítette a kínálatot. Természetesen ezúttal is volt macaron verseny a zsűri (Mautner Zsófia, Harmath Csaba, Raj Ráhel, Laurent Vandenameele) ismét szigorúan értékelte a nevezett macaronokat.


A második Macaron Nap után is szűnni nem akaró lelkesedés és érdeklődés övezi a macaront. Ezért idén is úgy döntöttünk, hogy megrendezzük immár harmadjára a Macaron Napot, ami egyébként egy nemzetközi nap, mindig március 20-án tartják. Párizsban és New Yorkban van elsősorban hagyománya, habár ott nincs ilyen típusú rendezvény, egyszerűen a cukrászdákban adnak macaron kóstolót és az aznapi bevételt egységes jótékonysági célra fordítják.


Miért szeretjük a macaront?


Mert színes, szerethető, finom, sokféle és vidámságot, jókedvet ébreszt bennünk.


Persze csak a jó macaron. Mi a jó macaronokat szeretnénk megmutatni és megszerettetni.


Az idei, GDF SUEZ Macaron Napon elképesztően profi kávéfőző gárda vonul fel, több „újhullámos” kávézó képviselteti magát. Aki még nem ismerné a kifejezést: közös jellemzőjük, hogy a legjobb minőségű alapanyagot használják és minden esetben kompromisszumot nem ismerő baristák készítik a kávékat szigorú beállítási paraméterek alapján.


Jönnek továbbá alkoholos italok, pálinka és pezsgő, hiszen a macaron kombinációktól nem áll távol ez sem.

Programnaptár

vissza most előre
2014. március
H K Sz Cs P Sz V
2425262728
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
123456
Pirula Trend