2013. augusztus 31.

Kaposvári Állattenyésztési Napok

Helyszín: Kaposvári Egyetem
Kezdési időpont: 09:00

A Dunántúl legnagyobb állattenyésztési kiállítása kezdődik pénteken Kaposváron. A szakma képviselőit és a közönséget egyaránt színes programokkal várják a háromnapos rendezvénynek immár hetedik alkalommal otthont adó Kaposvári Egyetemen.


A Magyar Mezőgazdaság Kft. szervezésében csaknem 150 kiállító mutatkozik be a Kaposvári Állattenyésztési Napokon, amelynek érdekessége, hogy az idén már csütörtökön - a nulladik napon - is várják a szakembereket egy sertésfórumra, amit egy országos rendezvénysorozat utolsó állomásaként a somogyi megyeszékhelyen tartanak meg.


A tájékoztatás alapján a rendezvényt pénteken a tervek szerint Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter nyitja meg, majd egy takarmányozási nemzetközi szimpóziummal, gépesítési konferenciával, tenyészállat-bemutatókkal folytatódnak a szakmai programok.


Szombaton a fajtabemutatók és a lótenyésztési és lovas konferencia mellett a vadgazdálkodási és gasztronómiai programoké lesz a főszerep. Az elejtett vadnak tiszteletet adó Hubertus misét vadételfőző bajnokság, trófea- és solymászbemutató, természetfotó kiállítás követi.


A közönségprogramok sorában lesznek továbbá lovas programok, kézművesvásár, pónilovaglás, patkolókovács bemutató és kisállatsimogató. Az egészséges életmódot népszerűsítő Magyar Ízek utcája ezúttal is minden bizonnyal sok érdeklődőt vonz, csakúgy mint a rendezvény vasárnapi zárónapján a kicsik és nagyok körében egyaránt kedvelt malacfogó verseny.


Részletek a rendezvény honlapján.

Programnaptár

vissza most előre
2013. augusztus
H K Sz Cs P Sz V
293031
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
1
Pirula Trend