2013. augusztus 09.

Horgász és Halas Gasztronómiai Napok

Helyszín: Szarvas, Kákafoki Holtág, Erzsébet-liget
Kezdési időpont: 13:00

A halas gasztronómia, illetve a halételek szerelmesei mindhárom napon csemegézhetnek a hagyományos, valamint az egyedi halkülönlegességek sokaságából. A magyar konyha ízvilága mellett mód lesz megízlelni a határainkon túli vendégek által készített finomságokat is. Halászlé, harcsás-rétes, lecsós harcsa, harcsás lapcsánka, halburger, sült hal és még sorolhatnánk.


Természetesen nem csak kóstolni, hanem bemutatkozni, versenyezni is lehet. Várják mindazokat is, akik szabad tűzön, szabadtéren egy látványos gasztronómiai show és díjátadó gála keretében összemérik felkészültségüket más versenyzőkkel. Itt nem hagyományos főzőversenyről van szó, hanem egy merőben új és látványos bemutatkozásról, hiszen itt már a verseny közben kattognak a fényképezőgépek, forog a kamera, rögzülnek az események. A verseny végeztével összeül a zsűri és a média stábja, közösen előkészítenek egy értékelő videó anyagot a verseny fontos pillanataiból. Ezt az esti díjátadó gálán mutatják be a versenyzőknek és a közönségnek egy óriás kivetítőn, kiemelve egy-egy étel készítésének módját, a csapatok megjelenését és minden más fontos dolgot, amely a végső döntés meghozatalát alátámasztja.


Szórakoztató, zenés, táncos programokból sem lesz hiány. A helyi fellépők bemutatkozása, valamint az országos sikerű előadók mellett immár külföldi sztárcsapat is gondoskodik a szórakoztatásról. A zenei műfajok sokfélesége által biztosított a sokféle korosztály igényeinek kielégítése is. Lesz itt tangóharmonika, tárogató, folklór, népzene, de lesz pop, rock is.


Táncház, könnyűzenei koncertek, Vigadó - párhuzamosan több helyszínen.


A gyermekesek, családosok számára is kitűnő választás lehet, hiszen sok-sok programmal készülnek számukra. A kiállítók bemutatkozásai és gyermekfoglalkoztató eseményei színesítik a napokat.


A rendezvényen nemcsak szórakozásra lesz lehetőség, hanem tanulásra, vizsgára is. A helyszínen elsajátítható lesz a kisszerszámos, emelőhálós halász elméleti és gyakorlati tudása.


A fesztivál programja ingyenes


A főzőversenyek regisztrációja 5000.-/ fő/kategória
A horgászverseny - gyerekek és nők kivételével: 1000.-/ fő


A Viziszínház előadásaira - az Indul a Bakterház és a Ghymes koncertre kell jegyet venni, vagy ott a helyszínen, vagy online rendelni a www.viziszinhaz.hu oldalon.


Részletek a fesztivál honlapján.

Programnaptár

vissza most előre
2013. augusztus
H K Sz Cs P Sz V
293031
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
1
Pirula Trend