2013. augusztus 06.

Csángó Fesztivál

Helyszín: Jászberény
Kezdési időpont: 19:00

Közel 50 program, 700 közreműködő, 20 zenekar, 10 helyi együttes és 20 hagyományőrző csapat várja augusztus elején Jászberényben az érdeklődőket. A gazdag hazai kínálatot panamai, indonéz, török, lengyel és grúz együttes vendégjátéka színesíti. A rendezvény egyik kiemelkedő eseménye a 25 éves Csík zenekar és Presser Gábor közös koncertje (Lélekképek, augusztus 8., 20 óra).


A Csángó Fesztivál főszereplői a moldvai, gyimesi csángók, akik a következő falvakból jönnek el hozzánk.
Moldvai csángók: Somoska, Klézse, Lészped, Bogdánfalva, Szerbek, Trunk
Gyimesi csángók: Gyimesbükk, a gyimesi hagyományőrző zenészek, Gyimesfelsőlok, Csinád.


Erdélyi, felvidéki, magyarországi hagyományőrzők autentikus táncait, énekeit pedig a következő falvak hagyományőrzőitől láthatjuk, hallhatjuk: Méra, Györgyfalva, Balázstelke, Magyarsülye, Szépkenyerűszentmárton, Magyarpalatka, Szásznagyvesszős, Nyárádselye, Magyarborzás, Ördöngősfüzes, Mezőkölpény, Nagyecsed, Magyarbőd, Magyarországi Román Táncegyüttes.


Az 5 napos rendezvényen többek közt fellép a Köztársaság Bandája, BaHorKa énekegyüttes, a Zagyva Banda és a BeshOdrom, itt lesznek a Fölszállott a páva televíziós vetélkedő kategória győztesei mellett további résztvevő együttesek, szólisták, zenekarok és természetesen a rendezvény főszervezője, a Jászság Népi Együttes is. A gyerek- és családi programok mellett pálinka- és bormustra, folklórműsorok, szentmise, éjszakai koncertek és gasztronómiai különlegességek, táncházak, tűzijáték, továbbá számos érdekes program várja a látogatókat.


A rendezvény érdekessége, hogy augusztus 10-én, szombaton délelőtt itt rendezik meg a 7. Magyar-Magyar konferenciát, melynek témája a székely magyarság múltja, jelene, és jövőbeni kérdései a Kárpát-medencében.


Jegyek: 800-4000 Ft.


Részletes program a fesztivál honlapján.

Programnaptár

vissza most előre
2013. augusztus
H K Sz Cs P Sz V
293031
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
1
Pirula Trend