2013. július 03.

Budapest Pride 2013

Helyszín: Budapest
Kezdési időpont: 16:00

A Budapest Pride Fesztivál Közép-Kelet-Európa legnagyobb múlttal rendelkező nagyszabású leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer (LMBTQ) eseménye és így igen komoly szerepet tölt be a térség mozgalmainak életében. Az idén 18. alkalommal megrendezésre kerülő fesztivál évek óta egyre több résztvevővel, helyszínnel és programmal zajlik.


A 2013-as Fesztivál üzenetéül a magunkért és egymásért való kiállás, a társadalmi szolidaritás témáját választották. Fontosnak tartják, hogy a programokban ez a tematika minél erősebben megjelenjen, hiszen a jelenlegi társadalmi, politikai közegben elengedhetetlen, hogy a kisebbségi csoportok egymásért, illetve a többségi társadalom tagjai az elnyomott csoportok tagjai mellett kiálljanak.


A Budapest Pride Fesztivál (június 30.-július 7.) keretében 8 nap alatt, összesen 22 helyszínen, közel 70 programmal várják az érdeklődőket: köztük 23 műhelybeszélgetéssel, hét kiállítással, hat bulival, két koncerttel, showműsorral, színházi bemutatóval, kerekasztal-beszélgetéssel, játékokkal, irodalmi felolvasóestekkel, síremlék-koszorúzással, vallási programokkal, rapid randival, táncesttel, túrával, jógával és LMBTQ könyvesbolttal.


A programokról részletesen a rendezvény honlapján tájékozódhat.

Programnaptár

vissza most előre
2013. július
H K Sz Cs P Sz V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
1234
Pirula Trend