Hirdetés
2013. július 02.

RECIRQUEL - CIRKUSZ AZ ÉJSZAKÁBAN

Helyszín: MÜPA, Fesztivál terem
Kezdési időpont: 19:00

Igazi különlegességgel folytatódik a Müpa idén megkezdett újcirkusz-sorozata: a Recirquel fiatal csapatából, a Baross Imre Artistaképző Szakközépiskola végzős növendékeiből jó eséllyel születhet meg az első magyar kortárscirkusz-társulat. A csapat ebben a felállásban már dolgozott együtt a tavalyi Sziget Fesztiválon. A sokat sejtető Cirkusz az éjszakában cím egy hosszú és kivételes munkafolyamat vadonatúj állomása lesz, amit a Fesztivál Színház különleges adottságaira szabtak az alkotók.


Vági Bence rendező, aki a világszerte jegyzett Liverpool Institute for Performing Arts koreográfus-rendezői szakán szerzett diplomát, már fiatalon vonzódott a kabaré, a revü és a cirkusz összetéveszthetetlen hangulatú világához: előadásaiban azóta is ezekből a műfajokból merít leggyakrabban ihletet. Új előadásának koncepciója az első pillanattól fogva alkotótársaival közösen formálódott. Az est látványvilágáért a számos hazai és nemzetközi díjjal elismert díszlettervező, Csanádi Judit felel, aki ezúttal a magyar főváros lassan pusztuló tűzfalaiban találta meg az előadás világának kulcsát. A hazai fiatal divattervező-generáció egyik legizgalmasabb alakja a Recirquel jelmezeit megálmodó Kasza Emese, akinek extravagáns ruháit már Londonban és Berlinben is ismerik és kedvelik. Legalább ilyen markáns lesz az eklektikus, sok stílusból táplálkozó zenei világ, amelyet az a Sárik Péter komponált és részben élőben ad elő, akinek a neve a nemzetközi dzsesszéletben már igencsak jól cseng.


Az ifjú cirkuszművészeknek a neves alkotók segítenek a meseszerű és mitikus elemeket egyaránt tartalmazó történet hatásos elmondásában: a fikció szerint az artisták egy eltűnt cirkusz nyomába erednek. Szenvedély és robbanékonyság, titkok és érzékiség - garantáltan ilyen lesz ez az éjszaka a cirkuszban.


Az előadást hat éves kor fölöttieknek ajánljuk.


Jegyárak: 2900, 3500, 4500 Ft


Részletek a MÜPA oldalán.

Hirdetés

Programnaptár

vissza most előre
2013. július
H K Sz Cs P Sz V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
1234
Hirdetés
Hirdetés
Pirula Trend