2013. június 02.

GOURMET FESZTIVÁL – Fókuszban a gulyás

Helyszín: Budapest, Millenáris B épület és park
Kezdési időpont: 10:00

Májusban ismét a Millenárisra várja vendégeit a legnívósabb és legváltozatosabb hazai gasztro rendezvény, a Gourmet Fesztivál.


A magyar gasztronómia szerelmesei számára kihagyhatatlan esemény még a tavalyinál is 50%-kal több kiváló éttermet vonultat fel, idén már szinte a teljes hazai élmezőny bemutatkozik, a vidéki Magyarország gyöngyszemeitől a budapesti sztárséfekig. Jelentős újításként az idei Gourmet kiemelten foglalkozik az ország legismertebb ételével, a gulyással is.


2013-ban már nemcsak a nagyközönség kulináris továbbképzését tűzték ki célul a szervezők, azzal, hogy egy helyen elérhetővé, megkóstolhatóvá teszik az ország legjobbjait, hanem a szakma tovább fejlődését is igyekeznek szolgálni. A rendezvény szakmai napján ugyanis a legkiválóbb kistermelők, sajtkészítők és az éttermesek találkozhatnak egymással.


A bevált szlogen „Kóstold meg Magyarországot!” jegyében, idén még több vidéki és fővárosi étterem várja a kulináris érdeklődésű nagyérdeműt. A rendezvény igyekszik átfogó képet adni a hazai csúcsgasztronómiáról, bemutatva a legjobb éttermeket, borászatokat, gourmet üzleteket, cukrászdákat.


Az idei év újítása, hogy a Gourmet Fesztivál kísérletet tesz arra, hogy a csúcsgasztronómiát és mindennapok étkezési kultúráját közelítse egymáshoz. Ennek jegyében mutatkozik be a rendezvényen a „gulyás”, a legkülönbözőbb formákban, legyen az leves, pörkölt, hab, mártás, vagy akár terrine. A fesztiválon megjelenő éttermek általában 2-3 különleges fogást készítenek, amivel igyekeznek a konyháik jellegzetességeit bemutatni.


A példa nélküli étel- és italkínálaton túl, színvonalas gasztro- és zenei programok is várják majd a látogatókat. A Gourmet gasztroszínpadán például testközelben láthatja a közönség az ország Michelin-csillagos séfjeit, Széll Tamást (Onyx) és Miguel Rocha Vieira-t (Costes), akik külön bemutatóval készülnek, továbbá a tavalyi sikerre való tekintettel idén is lesz Bíró Lajos - Segal Viktor párbaj, idei témájuk padlizsán.


A több mint 100 kiállítóról a www.sziget.hu/gourmetfesztival/kiallitok oldalon található bővebb információ.


Jegyárak : Jegyár: 2900 Ft


A jegyár mellé jár egy prémium minőségi borospohár, egy tokaji furmint kóstoló, a METRO áruház felajánlásával naponta az első 1000 látogatónak egy bélszín carpaccio,valamint egy csésze kitűnő kávé, amelyet az ország legjobb baristái készítenek.

Köztünk élnek. Ismered őket?

Helyszín: Budapest, Millenáris D épület
Kezdési időpont: 10:00

Magyarországon ma 10 felnőttből 4 nyíltan idegenellenes.


Ennek hátterében feltételezhetően az áll, hogy nem ismerjük a bevándorlókat, nem tudunk róluk annyit, hogy ne tartsunk tőlük. A kétnapos kulturális rendezvény célja, hogy megkönnyítse a bevándorlók beilleszkedését, és elfogadóbbá tegye a magyar társadalmat.


A látogatóknak lehetőségük lesz megismerkedni különböző országokból érkező bevándorlókkal, az ő kultúrájukkal, történetükkel, motivációikkal. Hogy magyarok és bevándorlók minél könnyebben megtalálják a közös hangot, együtt zenélnek, játszanak, táncolnak majd. Egymás kölcsönös megismerése lebontja a falakat, és segít megtalálni a közös pontokat a különböző kultúrák képviselői számára.


Ízelítő a programból:

kerekasztal-beszélgetések
kóstolók (afrikai, ázsiai, karibi ételkülönlegességek, kínai teaszertartás)
kézműveskedés (kínai csomózás, hangszer- és ékszerkészítés)
tánctanulás, ismerkedés különleges sportokkal (törzsi táncok, kizomba, olizás)
közös zenélés (kora, ütős hangszerek)
interaktív divatbemutatók
színházi előadás, filmvetítések
gyerekprogramok (Ringató foglalkozás, meseolvasás idegen nyelven, tánc, játékok)
ingyenes gyermekmegőrző

További információ: www.koztunkelnek.hu,  www.facebook.com/koztunkelnek

A rendezvény kerekesszékkel megközelíthető.  

A projekt az Európai Unió Európai Integrációs Alapjának támogatásával valósul meg.

Szervezők:
RendezvényParádé Kft.
Afrikáért Alapítvány

Jegyárak : A belépés díjtalan!

PLACCC Csepel Fesztivál

Helyszín: Budapest, Csepel
Kezdési időpont: 10:00

Nem mindennapi felfedezésre és időutazásra invitálja az újszerű élményekre fogékony közönséget május 30. és június 4. között a PLACCC Csepel Fesztivál. A színészek, képzőművészek, építészek és játéktervezők Budapest XXI. kerületének történelmi, társadalmi, kulturális és urbanisztikai adottságaiból merítve hoznak létre produkciókat.


A városi közterületeket rendhagyó művészeti térként használó PLACCC Fesztivál május 30. és június 4. között immár hetedszer jelentkezik. Az alkotók újra elhagyják a színháztermeket, galériákat, és Budapest egyik legizgalmasabb negyedében, Csepelen merítenek ihletet a munkáikhoz. A belvárosból HÉV-vel csak 10 percnyi utazással elérhető városrész sokak fejében összemosódik az egykori acélgyárral, pedig a sziget a nosztalgiázásnál sokkal több izgalmas felfedezést tartogat. Ezeket a rejtett kincseket és szépségeket mutatják meg a PLACCC Csepel Fesztivál programjai.


A holland-magyar Space társulat sétaelőadása, a Volt egyszer egy Csepel Művek megidézi a nagykalapács ütemére lüktető egykori hatalmas gyár lelkét. A közönség táblagépek és fejhallgatók segítségével visszarepülhet a múltba, és megtapasztalhatja azt is, ami (már vagy még) nem látható és hallható.


Az Artus és a Stereo Akt buszra ülteti a Promenád című produkció nézőit, akikből városi sorsturista lesz a valóság-díszletben zajló színházi utazáson. A busz utasait úgy kalauzolják végig a fikció világában, térben és időben akár egy idegenvezető a külföldieket a városi látványosságok során. Jelenetek tárulnak fel, mintha egy mozifilm pergő képei elevenednének meg. Az utca valósága átszövi a cselekményt, így az előadás minden alkalommal más és más, sőt a történet egyes elemei, de még a helyszínek is változhatnak.


A csepeli Csőgyár igazgatóságának egykori épületében a Magyar Képzőművészeti Egyetem végzős kurátor szakos hallgatói rendeznek kiállítást fiatal kortárs alkotók munkáiból. A Rejtett víziók arra a kérdésre keresi a választ, hogy az elmúlt évek gazdasági, társadalmi és kulturális krízisei után hogyan alakíthatjuk ki és építhetjük újjá saját környezetünket.


A Studio Nomad fiatal építészei a lakótelepi közösségi terek és a megfigyelés, megfigyeltség viszonyát, lehetőségeit feszegetik egy izgalmas köztéri beavatkozás formájában, míg a Budapest Barangoló csapata interaktív városismereti kvízre és versenysétára várja a játékos kedvű fesztiválozókat Csepel különböző pontjain.


A PLACCC Csepel Fesztivál a hat nap alatt tematikus sétákat, beszélgetéseket és büfébuszt is kínál a közönségnek május 30. és június 4. között. A programok magyar és angol nyelvűek.


Részletes információ a rendezvény honlapján.

Kárpát-medencei Borászok és Zenészek Találkozója 3. nap

Helyszín: Budatétény-Rozárium
Kezdési időpont: 14:00

Idén nyolcadik alkalommal rendezik meg a Kárpát-medencei Borászok és Zenészek Találkozóját, Magyarország egyik legszebb és legnagyobb rózsakertjében! A minőségi borok és borászok (a határon túlról is érkeznek) mellett, a színpadon koncertekkel is várják az érdeklődőket.


A Találkozó helyszíne a csodálatos Budatétényi Rozárium, mely ilyenkor már teljes díszében pompázik. A rózsakertben, a kiültetett fajták száma jelenleg 1200, ez mintegy 7000 tő rózsát jelent. Ez a kert Magyarország legnagyobb rozáriuma, és nem kell szégyenkeznie akkor sem, ha Európa többi gyűjteményes kertjével hasonlítjuk össze.


A hazai pincészetek mellett, évről-évre nő a résztvevő határon túli borászok száma is. A szervezők eddig kevéssé ismert, de minőségi borokat előállító pincészeteket is meghívnak, lehetőséget biztosítanak a bemutatkozásukra.


Program:


Május 31., péntek - Nyitó este


18.00 Vendégváró


19:00 A Budafolk Band koncertje, melyen bemutatják a fesztivál "himnuszát"


21:00 Ferenczi György & a Rackajam / Nagyszínpad


23:00 Folkkocsma a Budafolk Band közreműködésével


Június 1., szombat - Fókuszban a Délvidék!


15:00 Kézműves foglalkozás gyerekeknek a Hagyományok Háza közreműködésével - folyamatosan


15:00 Csurgó zenekar gyerek koncertje


16:00 Babtársulat: Fenevadak az utcán


17:00 Makám zenekar koncertje


18.00 40 éves Muzsikás együttes nagy népzenei koncertje


19.30 Bordalok: muzsikál a Szökős együttes Délvidékről


20:30 A magyar hegedűzene három határon túli géniusza: Lajkó Félix és zenekara (Szabadka), Közreműködik: Lakatos Róbert (Felvidék), Pál István "Szalonna" (Kárpátalja) közös koncertje


22:00 - Folkkocsma - muzsikál a Dűvő zenekar


Június 2., vasárnap - Népzene felsőfokon!


14:00 Kézműves foglalkozás gyerekeknek a Hagyományok Háza közreműködésével - folyamatosan


14:00 Kulináris hungarikumok, vendégváró


14:30 Boka Gábor utcaszínháza: János Vitéz


15:30 Herczku Ágnes & Nikola Parov Quintet koncertje


16:30 Borban az igazság - Folk Ambassy - boros, népzenei műsor!


17:30 Apák és fiúk: Ádám István emlékzenekar (ifj. Csoóri Sándor és fiai)


18:30 Szalonna és bandája játszik


19:30 A 25 éves Csík Zenekar jubileumi koncertje


22:00 Örömzene az est fellépőivel


Jegyek:


Pénteken 1200 forint, szombaton és vasárnap 1500 forint, melyben benne foglaltatik a kóstolópohár is. A belépés 14 éven aluliaknak díjmentes!

Programnaptár

vissza most előre
2013. június
H K Sz Cs P Sz V
2728293031
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
1234567
Pirula Trend