Hirdetés
2013. január 19.

Világveleje fesztivál

Helyszín: Budapest,Millenáris,Teátrum
Kezdési időpont: 19:00

2000-re is sokan világvégét jósoltak, de a VilágVeleje Produkció már akkor is Világ Eleje Fesztivált hirdetett. Azóta 13 alkalommal rendezték meg a legnagyobb évindító eseményt, a VilágVeleje Fesztivált. Január 18-án és 19-én a hazai élvonal legaktuálisabb produkciói lépnek színpadra meglepetésekkel, vendégekkel. A helyszín ezúttal a Millenáris Teátrum.


Január 19-én, szombaton a decemberben már bemelegítő bulin túljutott Csókolom zenekar nagyközönség előtti visszatérésének lehetünk szem- és fültanúi. Ujj Zsuzsi és Spenót ismét együtt!

A Csókolom együttes Dunántúli sláger című dalát a Péterfy Bori and Love Band is feldolgozta. Itt az alkalom, hogy együtt adhassák elő, hiszen az est másik fellépője az új lemezét bemutató Péterfy Bori and Love Band lesz!


Bori az anyai örömök mellett olyan erővel ugrott vissza a zenei életbe, hogy még saját csapatát is meglepte. Az új lemez szövegei mámoros éjszakákról, menekülésekről és erős érzelmekről szólnak, amelyek máris nagyon pozitív visszhangra találtak a közönségben. A lemez jó sikerült, ám aki volt már Love Band koncerten, az jól tudja, hogy ez a zene élőben még hatásosabb, így érvényesül igazán az énekesnő szuggesztív személyisége és a zenekar profizmusa. Az új dalok mellett természetesen a régebbi slágerek is elhangzanak majd a Millenáris színpadán.


Az estén fellép még a gitár-tangóharmonika-trombitára épülő Presszó Tangó Libidó zenekar, és a különleges, fél akusztikus zenét játszó Vörösfenyő is.


Napijegyek idén 2300 Ft-ért, január 1-től 2600 Ft-os áron válthatók a www.vilagveleje.hu oldalon, illetve az Arborétum Egzotikus Növénybárban (1075 Holló u.10., a Gozsdu udvarban). A fesztivál napjain, a helyszínen 2900 Ft-ba kerülnek a belépők.

Hirdetés

Programnaptár

vissza most előre
2013. január
H K Sz Cs P Sz V
31
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
123
Hirdetés
Hirdetés
Pirula Trend