2012. június 30.

Víz, Zene, Virág Fesztivál Tata

Helyszín: Tata,Tatai vár, Öreg-tó és Tata belvárosa
Kezdési időpont: 10:00

Városi rendezvénynek indult még 1994-ben, mára százezres, országos és határokon átnyúló fesztivállá nőtte ki magát a tatai Víz, Zene, Virág Fesztivál. A nyár egyik legnépszerűbb eseményére érkezők szórakoztatásáról négy színpad, számtalan fellépő, kirakodóvásár és az Öreg-tavi versenyek, bemutatók gondoskodnak majd.

Idén is június végén, egészen pontosan június 29. és július 1. között várja látogatóit Észak-Dunántúl legnagyobb nyári családi rendezvénye, a tatai Víz, Zene, Virág Fesztivál. A rendezvény, amely 19. alkalommal nyitja meg kapuit, töretlen népszerűségnek örvend a helyiek, a hazaiak és egyre inkább a határontúliak körében, legalábbis erről tanúskodik a három nap alatt érkező mintegy százezer látogató.

A könnyűzenei fellépők közül idén kiemelkedik a Csík Zenekar, a Hooligans, a Kerekes Band, a Bikini vagy éppen a Zagar és az Intim Torna Illegal. Érkezik Tóth Vera, László Attila, Pély Barna, Kökény Attila és Deák Bill Gyula is, valamint fellép Lajcsi és Bangó Margit, s rajtuk kívül még háromtucat előadó. Így várhatóan minden korosztály megtalálja a szórakozási lehetőséget. Hazánk egyik legnagyobb családi fesztiválja számos gyerekprogrammal is várja a látogatókat: többek között hangszersimogató, zenebölcsi, ugrálóvár, népi játszóház és gyermekelőadások számítanak a legkisebbek érdeklődésére.

A hagyományos kirakodóvásár helyszínei a Várkanyar és a tóparti sétány lesznek, az Öreg-tavon pedig sportesemények és bemutatók - köztük a megszokott sárkányhajók, a látványos repülőshow és a tűzijáték - várják a látogatókat. A Víz, Zene, Virág Fesztivált a gyermekek ingyenesen látogathatják, felnőtteknek a három napra szóló belépőjegy ára 500 forint.


A részletes programhoz kattintson ide

Kultur8

Helyszín: 1089 Budapest, Kálvária tér 5.
Kezdési időpont: 19:00

A Kultur8 Budapest legújabb kezdeményezése: egy egyhetes szabadtéri rendezvény, a nyócker egyik karakteres épületének udvarán. Esténként koncertekkel és filmklasszikusokkal várják mindazokat, akik bírják a hely hangulatát, a jó zenét és a jó mozit.


Program:


19.00-20.15: Közös dobolás Magyar Péterrel, a Balaton együttes dobosával, Juhász Sándorral, az Emerald zenekar dobosával és a közönséggel


20.30-tól: RETRO Filmklub: Fellini: Amarcord

Programnaptár

vissza most előre
2012. június
H K Sz Cs P Sz V
28293031
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
1
Pirula Trend