2012. május 28.

Pünkösdi Virágünnep

Helyszín: Budapest,Ráday utca,Bakáts tér
Kezdési időpont: 10:00

Vendégeket vár, virágdíszbe öltözik Pünkösd hétvégéjén a Ráday utca és a Bakáts tér. A Virágünnep napjaiban megnyílnak a Ráday utcai házak kapui, vendégeket várnak a társasházak, a plébánia udvara és a templomok, a vendéglők és virágboltok, galériák, könyvesboltok. Egyedülállóan színes program hívja a hazai és külföldi turistákat és persze a ferencvárosiakat is. A Bakáts téren három napos virágpiac nyílik, a Ráday utcában a ferencvárosi művészeti iskolák mutatkoznak be, könyvesek várják a kicsi és nagy olvasókat mesélni, játszani.


Pünkösd ünnepe egyszerre spirituális, felemelő és örömteli, amit a templomi koncertek közvetítenek: a Savaria Barokk Zenekar, Mandel Róbert, Snétberger Ferenc, a Szent Efrém Bizánci Férfikar, Fassang László, zenéje mellett Mozart Koronázási miséje is elhangzik.


A virágdíszbe öltözött Ráday utca egyetlen hatalmas színpad, közösségi tér lesz, ahol utcazene (például az Ádám Jenő zeneiskola diákjainak fellépései), utcaszínházi előadások (Stúdió K), performanszok, társastánc és táncház várja a tavaszt ünneplő közönséget. Péntek és szombat a zene napja, vasárnap pedig Gyereknap: Mesesátor, Meseház várja a családokat.


Négy színes, szerelmes nap ünnepli meg Pünkösdöt és a tavaszt Ferencvárosban. Olyan négynapos mulatság, kulturális kavalkád, ahol a virágkapuk és díszek alatt a ferencvárosiak és vendégeik, a szerelmesek és a jó barátok is egymásra találhatnak.


15:00     A Liszt Ferenc Zeneművészeti Akadémia hallgatóinak utcazenéje  (komoly) - Biblia köz, Játéktér


19:00     A Szent Efrém Bizánci Férfikar és Fassang László közös koncertje    (komoly) - Bakáts téri templom


20:20     A Szent Efrém Bizánci Férfikar és Fassang László közös koncertje    (komoly) - Kálvin téri református templom


Egész nap     Egész napos programok - Biblia köz, Játéktér


10:00     Kézműves foglalkozás a Drazsé Művekkel - Biblia köz, Játéktér


Kézműves foglalkozás a Drazsé Művekkel - Ráday utca


Meseház - népek meséi gyerekeknek - Ráday utca


20:00     Fáklyás vonulás a Ráday utcán a Kálvin térre - Ráday utca

Programnaptár

vissza most előre
2012. május
H K Sz Cs P Sz V
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
123
Pirula Trend