2012. május 26.

Pünkösdi Virágünnep

Helyszín: Budapest,Ráday utca,Bakáts tér
Kezdési időpont: 11:00

Vendégeket vár, virágdíszbe öltözik Pünkösd hétvégéjén a Ráday utca és a Bakáts tér. A Virágünnep napjaiban megnyílnak a Ráday utcai házak kapui, vendégeket várnak a társasházak, a plébánia udvara és a templomok, a vendéglők és virágboltok, galériák, könyvesboltok. Egyedülállóan színes program hívja a hazai és külföldi turistákat és persze a ferencvárosiakat is. A Bakáts téren három napos virágpiac nyílik, a Ráday utcában a ferencvárosi művészeti iskolák mutatkoznak be, könyvesek várják a kicsi és nagy olvasókat mesélni, játszani.


Pünkösd ünnepe egyszerre spirituális, felemelő és örömteli, amit a templomi koncertek közvetítenek: a Savaria Barokk Zenekar, Mandel Róbert, Snétberger Ferenc, a Szent Efrém Bizánci Férfikar, Fassang László, zenéje mellett Mozart Koronázási miséje is elhangzik.


A virágdíszbe öltözött Ráday utca egyetlen hatalmas színpad, közösségi tér lesz, ahol utcazene (például az Ádám Jenő zeneiskola diákjainak fellépései), utcaszínházi előadások (Stúdió K), performanszok, társastánc és táncház várja a tavaszt ünneplő közönséget. Péntek és szombat a zene napja, vasárnap pedig Gyereknap: Mesesátor, Meseház várja a családokat.


Négy színes, szerelmes nap ünnepli meg Pünkösdöt és a tavaszt Ferencvárosban. Olyan négynapos mulatság, kulturális kavalkád, ahol a virágkapuk és díszek alatt a ferencvárosiak és vendégeik, a szerelmesek és a jó barátok is egymásra találhatnak.


11:00     A Liszt Ferenc Zeneművészeti Akadémia Jazz tanszék hallgatóinak utcazenéje  (jazz) - Bakáts tér


14:00     Az Ádám Jenő Zeneiskola növendékeinek utcazenéje  (komoly) - Biblia köz, Játéktér


15:00     A Snétberger Központ diákjainak utcazenéje  (komoly) - Ráday színpad


16:00     A Snétberger Központ diákjainak utcazenéje  (komoly) - Biblia köz, Játéktér


18:00     Téka táncház a Biblia közben   (komoly) - Biblia köz, Játéktér


18:30     Snétberger és Tanítványai koncert    (komoly) - Bakáts téri templom


19:00     Grencsó Kollektíva   (jazz) - Ráday színpad


Egész nap     Egész napos programok - Biblia köz, Játéktér


10:00     Meseház - népek meséi gyerekeknek - Ráday utca


Szabadtéri közkönyvtár - Bakáts tér


Virágpiac népzenével, néptánccal, pünkösdölővel - Bakáts tér


16:00     Goethe Gerillák - Ráday színpad


17:00     Jövő tánc - Ráday színpad


18:00     TÉKA táncház a Biblia közben - Biblia köz, Játéktér


20:00     Jazz és irodalom - az If Kávézó teraszán - IF Cafe

7. Kaland-Vár Játékkiállítás és Vásár

Helyszín: Budapest,Magyar Mezőgazdasági Múzeum
Kezdési időpont: 11:30

Hetedszer kel életre a játékok varázslatos világa a múzeum mesebeli termeiben. A Kaland-Várban minden a játékról szól, itt mindenki egész nap játszik. A látogatók megnézhetik, kipróbálhatják, sőt meg is vásárolhatják a játékokat. Igazi játszóház, élményekben gazdag családi szórakozás ez a hely kicsiknek, nagyoknak.


Pünkösdi kívánság: Három nap gyereknap!


Várnak mindenkit a játékbemutatók, játszóházak, ajándékok, Bóbita Játszóház, gipszfestés, arcfestés, óriás társasjáték?, a rajzfilmek kedvelőinek pedig animációs filmeket vetítünk.


A Star Wars élő figurái is várják a látogatókat.


Rendezvényünk díjmentesen látogatható!


Nyitva tartás: naponta 10-től 18 óráig

Városligeti Gyermeknap

Helyszín: Budapest,Városliget
Kezdési időpont: 12:00

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat a Fővárosi Önkormányzattal közösen már 1990 óta évente megrendezi kétnapos, ingyenes gyermeknapi rendezvényét a budapesti Városligetben. A programra idén május 26-27-én kerül sor.


A Gyermekmentő Szolgálat közhasznú karitatív szervezetként fontosnak tarja, hogy a hátrányos helyzetű, rossz anyagi körülmények között élő gyerekek és családjaik belépődíj fizetése nélkül, színvonalas, kulturált programokon tudjanak részt venni. Sokuknak erre egész évben csak itt nyílik alkalom.


A már hagyományos és igen népszerű programra tavaly közel 400 000 gyermek és felnőtt látogatott ki a Városligetbe.


Íme néhány program a kínálatból:


- Gyermekmentő Szolgálat Gyermekszínpada, május 27., vasárnap, 10-20 óra között.


Tervezett program: Trambulin Színház, Kolompos együttes, Aranyszamár Színház, Kávészünet zenekar, Réparetekmogyoró Társulat.


- Nemzetek Utcája, május 27., vasárnap, 10-20 óra között.


A programon számos ország nagykövetsége, illetve kulturális intézete mutatja be kulturális és gasztromóniai sajátosságait. A színes program idén táncos, zenés műsorokkal egészül ki a Nagykövetségek Színpadán.


- Biztonságos Internet Sátor, május 26-27., szombat-vasárnap, 10-20 óra között.


- Lovasterápia bemutató, május 27., vasárnap.


A Magyar Lovasterápia Szövetség munkatársai és a gyerekek a nagyközönség számára három alkalommal tartanak lovasterápiás bemutatót 11.00, 14.00 és 16.00 órai kezdettel. A programot a VértesLovas szervezésében ingyenes lovagoltatás egészíti ki, valamint Csontos Zoltán tart bemutatót a lovak idomításáról a "suttogó-módszerrel".


- OTP Gyermeknapi Focikupa bajnokság, május 26-27. Focikupa általános iskolások részére.


- Fogászati szűrés a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat fogászati szűrőbuszában, május 26-27., 10-20 óra között.


Ingyenes gyermekfogászati szűrés. A bátor gyerekeket a fogászati busz mellett arcfestés és sok-sok ajándék várja.


- Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Nőgyógyászati szűrőkamionja, május 26-27., szombat-vasárnap, 10-20 óra között.


A szűrőállomáson szaktanácsadás és tájékoztatás zajlik.


- Cebion Babarét:


A három év alatti kicsik megpihenhetnek a Gyermeknap forgatagában, és fejlesztőjátékokkal játszhatnak az árnyas fák alatt.a Vajdahunyad vára és a Petőfi csarnok közötti kb. 1200 nm-es körbekordonozott terület. A rendezvény ideje alatt kizárólag a Cebion Babarét biztosít szoptató és pelenkázó sátrat.


- Kutyával az Emberért Alapítvány kutyás bemutatója, május 27., vasárnap.


Az Alapítvány szakemberei és kutyái a Nagykövetségek Színpadánál, a Napozóréten várják az érdeklődőket.


- Véradás!


A Magyar Vöröskereszt véradásra vár minden 18 és 60 év közötti önkéntest. Az ingyenes véradás helyszíne május 26-án 11.00-17.00 óráig a Paál László sétányon álló Véradókamion, május 27-én 10.00-17.00 óráig a Széchenyi Fürdő. A regisztrációhoz személyi igazolvány, lakcímkártya és TAJ-kártya szükséges!


- Zuglói Filharmónia Térzene, május 26., szombat, 17 órától a Királydombnál.


- MoKi KRESZ-pálya:


Jó, ha van egy társad, aki segít eligazodni a közlekedés útvesztőjében! A Mercedes-Benz által indított MobileKids (MoKi) program célja, hogy játékos formában mutassa be a 4-10 éves korosztálynak a biztonságos közlekedés fontos kérdéseit, illetve szórakoztató módon tudatosítsa a gyerekekben azokat a közlekedési magatartásformákat, melyek az önálló közlekedéshez szükségesek.


- Hagyományőrző kézműves foglalkozás, arcfestés, lufihajtogatás


- A széles programkínálat mellett vásárosok és kereskedők kedvező árú, különleges portékákkal várják az idelátogatókat.


- Kovács Péter "Petike", 2011-ben világbajnoki címet nyert freestyle focistánk arra vállalkozott, hogy sarokdekázás rekordkísérletet hajt végre, ráadásul mindezt séta közben. A helyszínen a magyar Guiness-rekord biztos felügyeli és hitelesíti a produkciót.


május 27. 16.00 Napozórét

Deva Premal & Miten with Manose estje

Helyszín: Budapest,Millenáris,Teátrum
Kezdési időpont: 20:00

Deva Premal és Miten találkozása, közös munkájuk kezdete egy indiai ashramban történt. Zenei pályafutásukat mindketten a szellemi felemelkedés szolgálatába állították.


Eckhart Tolle, "Most hatalma" c. könyv szerzője azt mondta a zenéjükről: "Ahogy hallgatod, az elmén túli szent tér természetesen és könnyedén jelenik meg".


A Deva Premal és Miten koncertek általában háromórásak. A számok közötti csend az előadás igen fontos részét képezi. Közös éneklés lehetőségével ajándékozzák meg a közönséget, így a spirituális légkör megteremtésében mindenki aktívan részt vehet.


Több mint zene


"Nagyon szeretem Deva Premal és Miten zenéjét, amely valójában egy kapu a Jelenlétbe." - Eckhart Tolle.


Deva Premal és Miten Indiában találkozták először 1990-ben, és ezzel kezdetét vette egy szerelembe és kreativitásba torkolló közös utazás, melynek során dalok, mantrák és meditációk inspiráló elegyét hozták létre és mutatták be közönségüknek szerte a világban. Koncertjeik megérintik minden kereső szívét, zenéjük bevezet a szeretet, az odaadás és a tudatosság természetébe.


Az együtt töltött évek alatt CD-k egész sorát jelentették meg.


"Gyönyörű zene. Gyönyörű."- Így jellemezte zenéjüket a Dalai Láma, miután meghallgatta, a személyesen neki szánt koncertet.


A német származású Deva Premal hagyományosan képzett zenész, aki hegedülni és zongorázni tanult, esténként azonban mantrákat énekelve aludt el. Édesanyja zenész, édesapja művész volt, mindketten spirituális úton jártak. Életükben fontos szerepet játszott a Zen és a Jóga.


"Mikor édesanyám terhes volt velem, a terhesség ideje alatt a Gayatri Mantrát énekelve készültek a megszületésemre. Később együtt énekeltük minden elalvás előtt. Bár nem igazán tudtam, hogy mit énekelek és miért. Énekeltem, mert azt mondták. Csak később kezdtem ezeket az éveket nagyra értékelni."- mondta Deva.


Tizenévesen lett a megvilágosodott misztikus, Osho tanítványa. Indiába utazott, Osho ashramába, itt találkozott Mitennel. "Bár én még csak 20 voltam, ő pedig 42, de a szívünk azonnal egymásra talált.


Miten Londonban nőtt fel, a 60-as években. Ekkor Angliában tombolt a rock"n roll láz és a Beatles. Ez Mitent is magával ragadta és a 70-es években sikeres énekes és dalszerzőként kereste kenyerét.


"Életemnek ez a periódusa nagyon izgalmas volt, mégsem voltam elégedett. Rengeteg megrendelésem volt, és dalokat írtam, más embereknek. De valami többre vágytam."


Miten úgy döntött felhagy eddigi életstílusával, még a gitárjait is eladta. Egy barátjától kapott, Zen-ről szóló könyv révén felfedezte Osho-t és hamarosan meditációs közössége tagjává vált. Itt más megközelítéssel fordult a zene felé.


Nem sejtette, hogy a zenének ilyen gyógyító ereje van, mint amelyet itt megtapasztalt. Az ottani zene, a közösségi integráció, a mélyebb összefüggések, Osho előadásai és meditációi, mind -mind segítették őt az életben és a zenében szerzett sérüléseinek gyógyulásában.


Mikor az ashramban találkoztak Devával, ő akkor már az esti meditációk zenei vezetője volt és kérte Devát, hogy csatlakozzon hozzájuk.


Így kezdődött közös életük.


Első albumuk "The Essence", óriási siker lett. Később lemezek egész sora követte ezt. Közben, a kezdetektől fogva ősi gyógyító erejű mantrákkal járják a világot.


Koncertjeikről Deva Premal azt mondja,, "A csendért játszunk, amely a dalt követi. Csend nélkül a történetnek csak a felét kapod meg Ez olyan, mint egy jó történet tetőpontja. Azért van ott a csend, mert az létezik a zenében. Csak fel kell ismerni és megmutatni Olyan könnyű észrevenni a csendet a zenében...és ez az ami gyógyít minket, ha megengedjük, hogy ott legyen. Fürödni a csendben - ez az egyik fő oka annak, hogy Miten és én énekelünk. Ez az, ami táplál minket. Ez az, ami az úton tart minket. Nekem semmi sem fontosabb, mint együtt énekelni a közönséggel eksztatikus boldogságban és aztán belépni abba a mély csendbe, amelyet a mantrák keltenek, annyira mély, hogy ha behunyod a szemed tényleg úgy érzed egyáltalán nincs ott senki.. minden személyiség feloldódot egy egészen rövid, szent pillanatra."


Mára albumjaik, koncertjeik és workshopjaik nagy népszerűségnek örvendenek Európában, Ausztráliában, Kanadában és az Egyesült Államokban egyaránt.


Deva Premal and Miten 1990-ben indultak el nagy utazásukra a szeretet és a zene birodalmába, amikor egy indiai asramban megismerték egymást. Később világszerte sikeres koncertek és még sikeresebb albumok révén vezették be nyugati hallgatók millióit a keleti hagyományokon alapuló mély relaxáció világába, s osztották meg velük a mantra-éneklés örömét és gyógyító erejét.


1998-as bemutatkozó albumuk (The Essence), amely a világon szinte mindenhol a New Age sikerlisták élére került, új zenei stílust teremtett, mely India és Tibet ősi mantráit helyezte mai zenei kontextusba.


Azóta Deva and Miten világszerte már több mint egymillió CD-t adott el, koncertjeik pedig apró jógastúdiókból több ezres koncerttermekbe, katedrálisokba és a világ négy sarkának zenei fesztiváljaira költöztek.


Muzsikájuk túllép a szokásos kereteken, és még olyan jeles személyiségektől is kaptak elismerést, mint Eckhart Tolle sikeríró, aki zenéjüket "színtiszta varázslatként" jellemezte, Hollywood egyik bálványa, Cher pedig bevallotta, Deva The Essence című lemezére szereti leginkább jógagyakorlatait végezni. "Szenvedélyes és erőteljes" - jellemzi Anthony Robbins motivációs guru zenéjüket, s állítólag még Őszentsége, a Dalai Láma is előszeretettel hallgatja őket szabadidejében. Amikor egy személyes audiencia alkalmával Deva § Miten kedvenc mantráját adták elő, a láma így kiáltott fel, "Csodálatos zene, csodálatos!".


Az utóbbi években a szanszkrit mantrák kántálásának Nyugaton gyakorlatilag addig ismeretlen szokása a jóga nyomdokaiba lépett a nyugati mainstream kultúrában, s ma már koncerteken és jógafesztiválokon egyaránt hatalmas közönségeket vonz a közös éneklés, a szív és elme felfrissítésének lehetősége. Deva szerint, "a mantrák éneklésével belépünk a békés, vibráló és felfrissítő csend állapotába, alapjában véve ezért fontos minden vallás és hagyomány számára a közös éneklés". Az énekesnő arra is felhívja a figyelmet, hogy a mantrák kántálása többféle gyógyító erővel is bírhat: "A szanszkrit nyelv energia alapú - így egyfajta hang-gyógyszerként működik. Harmonizáló és kiegyensúlyozó hatással van a test energiaközpontjaira, fizikai és metafizikai értelemben egyaránt."


Deva legújabb varázslata a Password címet viseli. A Miten és Manose közreműködésével készült album 2010-es világkörüli turnéjukat zárta le, és izgalmas új irányt jelöl ki kelet-nyugati útkeresésük során. Ennek részeként az ősi mantrák hatalmas energiáit a hang és a csend gazdag fúziójával elegyítik. Miten és Rishi (a The Essence producerének) irányításával, Deva hangja az Európa legkiválóbb fiatal jazz-zenészei által hangokból teremtett tájképeken szárnyal keresztül, és hívogat minket haza, a szívünk rejtekébe. Mint Deva megjegyzi: "a mantrák olyan jelszavak, amelyek a hétköznapi dolgokat szentté lényegítik át."


Turnéjukon Manose nepáli banszuri fuvolavirtuóz is csatlakozik a zenekarhoz. A Katmanduból származó zenész a klasszikus indiai rágák szigorú hagyományát követve kapta zenei alapképzését. Később banszurijával a jazztől a kelta zenéig számos zenei műfajban tett kirándulást, s még egy rendkívül népszerű katmandui rock zenekarban is közreműködött. Deva Premalllal és Mitennel San Franciscóban, a 2002-ben készült Embrace című albumon dolgozott először együtt. Azóta Manose koncertjeik és albumaik rendszeres közreműködője, így a legújabbon, a Passwordön is élvezhetjük játékát.


Jegyárak:


Kiemelt: 11000 Ft


Lelátó :10000 Ft


Földszint :8000 Ft

Programnaptár

vissza most előre
2012. május
H K Sz Cs P Sz V
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
123
Pirula Trend