2012. február 17.

A Budapesti Fesztiválzenekar hangversenye

Helyszín: Budapest, Művészetek Palotája, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
Kezdési időpont: 19:45

Mendelssohn: I. (c-moll) szimfónia, op. 11


Brahms: II. (B-dúr) zongoraverseny, op. 83


Közreműködik: Arkagyij Volodosz - zongora


Vezényel: Gérard Korsten


Gérard Korsten 1960-ban, Dél-Afrikában született, és az amerikai Curtis Intézetben, illetve a salzburgi Mozarteumban szerezte hegedűművészi diplomáját. Előbb Végh Sándor hívta meg a salzburgi Camerata Academica koncertmesterének, majd 1987-től 1996-ig az Európai Kamarazenekar élén töltötte be ezt a funkciót, miközben egyre több időt szentelt a karmesteri munkának is. Gyakran vezényli a salzburgi Mozarteum zenekarát, a brit Hallé Zenekart, a Stockholmi Kamarazenekart, vagy a Deutsche Kammerphilharmonie-t. A közelmúltban fellépett többek között a bécsi Konzerthausban, és az amszterdami Concertgebouw-ban, a tavalyi évadban a milánói Scalában a Cosě fan tutte új produkcióját vezette. Hat nagy sikerű korábbi bemutatkozás után Korsten hetedszer vezényli a Fesztiválzenekart.


Arkagyij Volodosz 1972-ben, Szentpétervárott született. Üstökösszerű pályája nem valamelyik nagy verseny megnyerésével indult - az egyik nagy lemezcég Franciaországban járó egyik vezetőjének hívták fel a figyelmét egy ott tanuló orosz zongoristára. Az első találkozást hamarosan lemezszerződés követte. Az 1997-ben megjelent, zongoraátiratokat tartalmazó CD óriási siker lett, díjözön fogadta. A sikertörténet innen már töretlen volt: szólókoncert a Carnegie Hallban, meghívás a nagy zenekarokhoz és fesztiválokra. A kritikusok Volodosz játékát leginkább Horowitzéhoz hasonlítják: káprázatos technika, konvenciókat kerülő, de mindig a zenét szolgáló megoldások, különleges képesség a hallgató megigézésére. Volodosz első ízben lép fel a Fesztiválzenekarral.


A csodagyerek Mendelssohn 12 és 14 éves kora között tizenkét szimfóniát írt vonószenekarra. Ezeket fiatalkori próbálkozásoknak tekintette, nem is adta ki őket. 1824-ben az akkor 15 éves Mendelssohn belekezdett egy 13. szimfóniába is; egy tétel elkészülte után úgy döntött, inkább nagyzenekari művé dolgozza át. Ez lett Mendelssohn öt 'hivatalos' szimfóniájából az első, amely op. 11-es számmal jelölve nyomtatásban is megjelent. A mű a Mendelssohn család otthonában rendezett házi koncerten még ez évben el is hangzott, de első nyilvános előadására csak 1829-ben, Londonban került sor, a szerző vezényletével.


Johannes Brahms II. zongoraversenye hozzánk, magyarokhoz különösen közel áll, hiszen ősbemutatója 1881. november 9-én, Budapesten volt: a zongoraszólamot maga a szerző játszotta. A három éves munkával elkészült remekmű zenei gazdagsága, illetve méretei révén megkülönböztetett helyet foglal el Brahms-életművében és a zongorára írt versenymű-irodalomban. A négytételes, csaknem ötvenperces mű jelentőségét ismerve csak a szerző játékos humora magyarázhatja levelét, amelyben új darabjáról így számol be barátjának: "Írtam egy aprócska versenyművet zongorára, egy helyes kis scherzóval..."


Rendező: Budapesti Fesztiválzenekar


Jegyárak: 4200, 5400, 7700, 12600 Ft

Programnaptár

vissza most előre
2012. február
H K Sz Cs P Sz V
3031
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
1234
Pirula Trend