2012. február 03.

V. Budapesti Mangalica Fesztivál

Helyszín: Budapest,Szabadság tér
Kezdési időpont: 09:00

2012-ben új helyszínre, a belváros szívébe, az V. kerületi SZABADSÁG Térre költözik a továbbra is INGYENESEN látogatható Budapesti Mangalica Fesztivál.


Fájó szívvel, de búcsút kell intenünk a korábbi helyszínnek, kinőttük. Már 2008-ban, az első fesztivál alatt is zsúfolásig telt a rendezvény helyszíne, amit minden évben növeltünk, de 2012-ben már nem tudjuk tovább nyújtani, ezért új helyszínt kellett keresünk. A belvárosi önkormányzat szeretettel és barátsággal fogadta és fogadja a kezdeményezést, hogy a fesztivál a budapesti city-be költözzön.


Az új helyszínen a tágasabb tér praktikusabb elrendezést tesz lehetővé, és tekintettel a nagyrészt burkolt járófelületekre kevésbé vagyunk kitéve az időjárás szeszélyességének, mint a korábbi helyszínen.


Az új helyszín azonban nem jelent változást a fesztivál menetében. Továbbra is igyekszünk megőrizni azt a hangulatot, amelyet a festői szépségű Vajdahunyad vára adott, sőt igyekszünk túltenni rajta. A kilátogató érdeklődő közvetlenül találkozhat az ország minden pontjáról, érkező tenyésztővel és termék forgalmazóval, sok esetben attól veszi meg a terméket, aki maga állította elő. Nem kap hamisítványt, csak a Mangalicatenyésztők Országos Egyesülete által ellenőrzött állományból kikerült végtermék lehet jelen.


Az új helyszínt könnyebb megközelíteni tömegközlekedéssel (Kossuth téri, Arany János u-i Metró megálló 5 perc gyalog) és autóval egyaránt. A Szabadság tér alatt 800 férőhelyes mély-parkoló várja a rendezvényre látogatókat.


Az új helyszínen is bemutatkozik a magyar mangalicatenyésztés színe java. A több mint 30 tenyésztő között megjelennek a néhány kocás családi őstermelők, akik egyébként a többséget képviselik, de kiállít a Pick Szeged is. Saját standon bemutatkozik a Mangalicatenyésztők Országos Egyesülete, ahol minden szakmai és kíváncsi érdeklődőt szeretettel várnak. Kiállít a két legnagyobb biogazdaság, a Tarnamenti és a Virágoskút.


2011-től elhatároztuk, hogy vendégül látjuk a magyar tej és tejtermék előállító gazdaságokat, nincs ez másképp idén sem. Szeretettel várjuk és fogadjuk azokat a családi gazdaságokat amelyek nehezebben tudják megmutatni magukat az érdeklődő vásárlóknak. A Mangalica Fesztiválon a Magyar Tej Úton kapnak lehetőséget a bemutatkozásra ezek a kisgazdaságok.


Az új helyszínen is szelektíven gyűjtjük a hulladékot, mindent elkövetünk azért, hogy műanyag zacskókat senki ne használjon, saját költségünkön biztosítunk árusaink részére újrahasznosított papírból készült zacskókat, és arra kérünk minden kilátogatót, ha teheti, hozzon magával otthonról táskát vagy szatyrot, hogy ezzel is kevesebb hulladék képződjön mind a fesztivál területén, mind a lakókörnyezetében. A fesztivál ideje alatt szelektív hulladékgyűjtés alkalmazunk és kérjük a kilátogatókat, hogy használják a gyűjtőpontokat és ezzel is könnyítsék meg a munkánkat.


A rendezvény igazi értéke egyfajta fair trade mozgalom beindítása, amely eddig nem volt jellemző a hazai fesztiválok körében. A Vásárló közvetlenül attól veszi meg a terméket aki előállította, így a kereskedelmi lánc kiiktatásával mindenki jobban jár.


A mangalica termékek mellett magyar kézműves portékákkal, kiváló borral, pálinkával nagyszerű zenekarokkal, vásári komédiával és gyerekprogramokkal, élőállat kiállítással és az elmaradhatatlan főzőversennyel várjuk az érdeklődőket, 2012. február 3-5. között, Budapesten V. kerületi Szabadság téren.

Programnaptár

vissza most előre
2012. február
H K Sz Cs P Sz V
3031
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
1234
Pirula Trend