2011. december 04.

Karácsonyváró gyermekprogram

Helyszín: Fehérvárcsurgó,Károlyi-kastély és parkja
Kezdési időpont: 15:00

Karácsonyváró gyermekprogram


A karácsonyt megelőző adventi várakozás nehéz időszak a gyerekek számára, ugyanakkor szép, hiszen aktívan részt vesznek az ünnepi előkészületekben!


A Károlyi József Alapítvány ezért december 4-én, vasárnap 15 és 16.30 között különleges gyermekprogramot kínál, amelynek során a résztvevők többek között a szomszédos európai országok karácsonyi hagyományaival ismerkedhetnek meg. Az ezt követő műhelyfoglalkozás keretében textilből készíthetnek karácsonyfadíszeket, apró ajándékokat és ajándéktartó tarisznyát (a felújított főépülethez kapcsolódva az év témája a "kelme művészete"). A program egyúttal lehetővé teszi a gyerekek számára, hogy saját fantáziájuk segítségével készítsék el egyedi textil karácsonyfadíszeiket.


Természetesen nem marad el a szokásos uzsonna sem: a gyermekprogram műhelyfoglalkozását követően friss, házi süteménnyel kedveskedünk a gyerekeknek.


Éttermünk ezen a napon is nagy szeretettel várja kedves vendégeit!


Amíg a gyerekek a programon vesznek részt, szüleik ingyenesen tekinthetik meg a kastély újonnan felújított főépületét.


Jegyárak: 600 Ft / fő (egy résztvevő); 400 Ft / fő (több családtag)

Információ és helyfoglalás (szükséges): Károlyi József Alapítvány Károlyi Kastély, 8052 Fehérvárcsurgó, Petőfi u. 2. Tel. 06 21 311 04 26, e-mail: kastely@karolyi.org.hu, web: www.karolyi.org.hu

Programnaptár

vissza most előre
2011. december
H K Sz Cs P Sz V
282930
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
1
Pirula Trend