2011. október 02.

Jóga Fesztivál 2011

Helyszín: Budapest,Millenáris
Kezdési időpont: 09:00

Az idei Jóga Fesztiválon két célt szeretnének a szervezők megvalósítani: az első a jóga népszerűsítése, a magyar jógaélet élénkítése. A második, nem kevésbé fontos cél a magyar jógaoktatók összefogása a közös cél érdekében.


Ez lesz az első olyan Jóga Fesztivál, ahol a Magyar Jógaoktatók Szövetsége, több jógaszervezet és sok nagyobb jógastúdió közösen igyekszik az eddigi legnagyobb szabású jógarendezvényt megszervezni. A tavalyi sikeres Jóga Fesztiválhoz hasonlóan idén is lehetőséget szeretnénk biztosítani minden jógaoktató és jógaközpont számára a bemutatkozásra, az érdeklődőknek pedig a különböző jóga irányzatok megismerésére. A budapesti Millenáris B épülete fedett, tágas helyet kínál a látogatók számára az oktatókkal és persze az egymással való ismerkedésre.


Részletes program:


SZÍNPAODK PROGRAMJA


Klasszikus jóga színpad - 50 perces bemutatóórák


9:00   Astanga jóga


Az Astanga-jóga dinamikus sorozatai a Napüdvözlet mozdulataira épülnek, és rendszeres gyakorlásuk biztosítja a belső szervek egészségét, az idegrendszer optimális állapotát, valamint magasabb szinteken a spirituális erő felébredését.


Gauranga Das - Atma Center


Gauranga Das jógaoktató, ájurvéda-tanácsadó az Atma center jógastúdiók vezetője. 2005-ben hozta létre az Atma Centert, amely most már Pesten és Budán is várja a jógázni vágyókat, heti több tucat időpontban és különböző stílusokban vezetett jógaórákkal.


11:00   Yoga Synergy


Az 1984-ben alapított Yoga Synergy Sydney egyik legnagyobb jógaiskolája. Az iskola célja a hatha jóga ősi, tradicionális formában való oktatása társítva azt a mai modern orvostudomány tudástárával. Itthon csak az Ízisz Jóga Stúdióban!


Lenkefi Mónika - Ízisz Jóga Stúdió


Az oktatói képesítést is Ausztráliában szereztem meg, de az igazi áttörést a Yoga Synergy iskola alkalmazott jóga anatómia és fiziológiája hozta mind a gyakorlásomba, mind a tanításomba. Az egyetlen békéscsabai stúdió okatója, vezetője és mindenese vagyok egyszemélyben.


12:00   Hatha jóga


A jóga harmonizálja testünk energiáit, valamint a belső szervek, a vérkeringés és az idegrendszer működését. Fiatalít, fejleszti koncentrációs képességünket, belső egyensúlyunk erősödik.


Kádár Zoltán - Asram Jóga és Medtációs Központ


Közel 15 éve oktat jógát. A Magyar Jóga Társaság oktatóképzésének egyik alapító tanára, tankönyvének társszerzője. 19 év óta folyamatosan gyakorol és világhírű jógaiskoláknál képzi magát.


14:00    Hatha jóga Yesudián iskola alapján


Olyan klasszikus ászanákat fogunk együtt gyakorolni, amelyek Selvaraja


Yesudián: Sport és jóga című könyvében szerepelnek, amelyekkel a mai jóga


gyakorlás a 60 évek végén elkezdődött.


Dr. Pápai Gyula - Magyar Jóga Akadémia


Gyula minősített vezető jógatanár, 50 éve kezdett jógát gyakorolni. Jógatanári diplomáját a Szlovák Jóga Szövetség képzésén szerezte 2001-ben.


Természetgyógyász iskoláját és jógatanfolyamait Miskolcon vezeti.


15:00 Vinyasa Flow & More


Az órán a Kriyákkal - tisztító légzéstechnikákkal, Vinyasa Flow-val és mantrázással ismerkedhettek meg. Középpontban a test tisztítása, stabilizálása, erősítése és a belső életöröm létrehozása áll. Fedezd fel magad - MOST!


Kovács Beatrix , "Gárgi"


Németországban egy elismert indiai Mesternél tanultam 6 évig 1:1 a Jóga minden részét. Szeretném itthon is megosztani kincseimet amit zarándokútjaimon elsajátítottam. Szülőhelyemen Zalaszentgróton és Zala Megyében is megtalálhattok.


Alkalmazott jóga színpad - 50 perces bemutatóórák


11:00   Naliní nőijóga


A női jóga abban sajátos, hogy finomságával, rezgéseivel, gyakorlataival fizikai és finomabb szinten is elősegíti a nőiség átélését és a nőiség-tudatosságot. A Naliní női jóga gyakorlása visszavezet a természetes nőiséghez.


Bálint Gyöngyi - Padma Jógastúdió


A Tan Kapuja Buddhista Főiskola jógaoktatói szakán végeztem. Kismama Jóga és Babás Jóga oktató, Kriston Intim Torna Tréner, Fitnesz instruktor, hivatásos nemzetközi szülésfelkészítő és Dúla vagyok. A nőiség jobb megértése és megélése érdekében kidolgoztam a Naliní Női Jóga módszert.


13:00 Gerincjóga


A Gerincjóga célja a fizikai test és az idegrendszer egészségének helyreállítása, az egészséges test fejlesztése. Három fő területe a testtartás javítása, a helyes légzés megtanítása, és a stresszoldás, a relaxációra való képesség javítása.


Spala Korinna - Mandala Jógastúdiók


A Mandala Jógastúdiók vezető jógaoktatója, balettmester és a Gerincjóga rendszer egyik legnépszerűbb tanára. 14 éves kora óta foglalkozik napi szinten a testtel, mozgással - a jóga mozgásanyagának terápiás, preventív jellegű használatába ad bepillantást a bemutatóórán.


14:00 Jóga az egészségért


Az óra olyan gyakorlatsorokat tartalmaz, amelyek fokozatosan nehezedve kívánnak egyre több erőt és hajlékonyságot a gyakorlóktól. Ezzel lassítani tudjuk a szervezet elhasználódását, és belső békére és nyugalomra tehetünk szert, amely minden szellemi út lényege.


Kővári Katalin - Magyar Jóga Akadémia


Kati minősített vezető jógatanár. 1969 óta gyakorol jógát, és 1978 óta oktat. Az elmúlt 42 évben töretlenül folytatta a jóga tanulását és gyakorlását összeegyeztetve azt a családi élettel, egy belevaló férj támogatásával 2 gyönyörű fiú felnevelésével. Az életvitel a jóga, a szellemi út a kereszténység!


Jóga bemutató színpad - 20 perces látványos jógashow bemutatók


10.30    Kismama jóga


Padma Jógastúdió


Bogdán Brigi


Ozorák Zsuzska


11:00 Akro jóga


Az akro-jóga főleg páros gyakorlatokból áll, amelyeik akrobatikus elemeket is tartalmaznak. a bemutatóban a Kalari pajattuból, vagyis kerala tradicionális harcművészeti stílusából származó bemelegítő gyakoratok is szerepelnek, utána pedig páros akro-jóga elemeket láthatunk.


Atma Center:


Gauranga Das


Pákh Anna


11:30 Bikram jóga


A Bikram jóga 26 gyakorlat egymásra épülő sorozata, melyet bárki, bármilyen életkorban elkezdhet. Minden óra 90 perces és 38-40°C-ra felfűtött teremben végzendő. A Jógafesztiválra összeállított különleges és rendhagyó Yoga show-val szeretnénk bemutatni Neked a Bikram jóga világát és a gyakorlásodban rejlő fejlődés útját, lehetőségeit.


Bikram Jóga Központ:


Nádas Linda


Falkay Krisztina


Pető Orsi


12:00 Gerincjóga haladó gyakorlás


A rövid bemutatóra a látványosabb elemekből állítottunk össze egy haladó jellegű gyakorlatsort, amelynek célja a váll és a csípő felszabadítása, a gerinc rugalmasságának biztonságos fejlesztése és az erőállóképesség javítása.


Mandala Jógastúdiók:


Németh Gergő


Spala Korinna


12:30 Jóga terápia


A jóga terápiás órában a jóga azon gyakorlatait és technikáit mutatjuk be és gyakoroljuk, amelyekkel a belső elválasztású mirigyrendszerre és az agy működésére tudunk közvetlenül hatni. Bele fogunk pillantani a Makarászanák rendszerébe és a Hatének gyakorlásába is ebből a megvilágításból!


Magyar Jóga Akadémia


Selmeci házaspár


13:00 Antigravity jóga


Az Antigravity hinta a test felfüggesztését szolgálja, melynek segítségével máshogyan tudjuk kihasználni a gravitáció húzóerejét, mint pusztán a talajgyakorlatok esetében. A gyakorlatok között statikus és dinamikus elemek is szerepelnek, amelyek elősegítik az ászanák elsajátítását, és némi gyakorlottság után szó szerint magasabb szinten, a levegőbe emelkedve is végezhetjük a művészi jóga-gyakorlatokat.


Atma Center:


Herczeg Angelika


Rubi Anna


15:00 Hatha jóga Flow


A flow szó magyarul áramlást jelent, ami nagyon jól megragadja az óra jellegét. A Hatha Jóga Flow óra íve töretlen, egyik ászanából következik a másik, és a nehezebb ászanák közötti pihenéshez is ászanákat használunk.


Mandala Jógastúdiók:


Pápa Gyöngyvér


Palman Kitti


15.30    Naliní Női Jóga


Padma Jógastúdió


Bálint Gyöngyi


Kornhoffer Tünde


Keszi Ildikó


Balatoni Mária


Gergely Anna


16:00 Jóga az egészségért!


Egy olyan komplex gyakorlatsort láthatnak az érdeklődők, amely egyaránt tartalmaz fokozottabb koncentrációs képességet, hajlékonyságot és erőnlétet igénylő ászanákat.


Magyar Jóga Akadémia:


Kővári Katalin


17:00 Relax jóga


Életfeladatomnak tartom, hogy tapasztalatimat másokkal megosztva, a jóga segítségével megmutassam, hogyan lehet a stresszel együtt élve, de azt megfelelően kezelve, egészségesen, elégedetten, belső derűt sugározva élni.


Telkes Orsi


JÓGA PROGRAMOK


Jógaoktató képzések bemutatása - 50 perces  ingyenes előadások és beszélgetések


13.00 Padma Jógastúdiók


A Padma Jógastúdió évek óta szervez Naliní Női jóga oktatóképzést. Az oktatóképzést javasoljuk azoknak, akik szeretnék tudásukat ebben a témában elmélyíteni A női jóga abban sajátos, hogy finomságával, rezgéseivel, gyakorlataival fizikai és finomabb szinten is elősegíti a nőiség átélését és a nőiség-tudatosságot. A tanfolyam kéthetente vasárnaponként 8.30- kb.17.30 óráig tart, 20 alkalmas, két féléves, 400 órás képzés.


14.00 Anahita Jóga- és Szellemi Központ


A képzés színvonala megfelel az Európai Jóga Unió ajánlásainak, a nemzetközi standardoknak és a Magyar Jógaoktatók Szövetsége minőségi elvárásainak. A tanfolyamot sikeresen elvégző oktatók megkapják a központ saját oklevelét, ezenkívül, kérelmükre felvételt nyerhetnek a Magyar Jógaoktatók Szövetségébe, és megkaphatják a %u201EMinősített Jógaoktató%u201D oklevelet.


15:00 Mandala Jógastúdiók


Budapest után több vidéki nagyvárosban is indítunk jógaoktató képzést! Célunk, hogy alapképzésünk, az OKJ-s Gerincjóga oktatóképzés, ami magában is képes jelentősen javítani a gyakorlók életminőségén, minél több ember számára elérhető közelségbe kerüljön. Tanfolyamaink regisztrált képzések, Gerincjóga-Sportoktató képzésünk szakmát adó, OKJ-s tanfolyam.


Oktatóképzéseink: Gerincjóga (110 óra), Hatha jóga (280 óra), Jóga mozgásterapeuta (110 óra),


Nőijóga (145 óra), Gyerekjóga (110 óra) A jógaoktató képzések bemutatása%u0165


16.00 Purnam yoga & selfness


Ez a képzés minden tekintetben megfelel a nemzetközi sztenderdeknek. Vezetője: Bálint János, a Yoga Alliance által a legmagasabb nemzetközi tanárképző jógaoktatói szinten kvalifikált jógatanár (E-RYT 500). De a programban más tapasztalt tanárok is részt vesznek, akik különböző jóga rendszerekben járatosak és magas szakmai és emberi kritériumoknak megfelelve kerültek a képzésbe.


17:00 Magyar Jóga Akadémia - Magyar Jóga Társaság (MJT)


Az MJT évekig tartó szervezőmunka után összefogta a Magyarországon évtizedek óta elismert, minősített oklevéllel rendelkező vezető jógatanárok, jógaközpontok, jógaiskolák vezetőit és egy egyedülálló képzési rendszert rakott össze a magyar jógázók számára. A Magyar Jóga Akadémia, amely 5 x 1 éves oktatói és oktató továbbképző rendszert jelent ez év őszén kezdte meg teltházas Oktatói Alapképzését. Az Akadémia kiemelt hangsúlyt helyez a jóga eredeti szemléletének bemutatására, annak elsajátítására, úgy ahogy az az ősi iratokban megtalálható, és a mai világban is alkalmazható. Erre biztosíték tanári karunk egyedülálló színvonala. 30-40-50 éve gyakorló tanárok adják át tapasztalataikat az új generációnak.


Workshopok - 50 perces minitanfolyamok - részvételi díj: 500 Ft


10:00    Himalájai tradíció - Izületek és mirigyek


Szvámi Ráma által tanított "Izületek és mirigyek" gyakorlatsorát fogjuk gyakorolni.  A komolyabb ászanák gyakorlása előtt feltétlenül fontos a testrészek bemelegítése, hogy az energiák elinduljanak és sérülések ne történhessenek.


Kovács Erzsébet - Magyar Jóga Akadémia


Erzsike, minősített vezető jógatanár. 1990-től tanul jógát dr TimcsákGézától. Első jógatanári diplomáját a Szlovák Jóga Szövetségtől kapta 2001-ben. 2006-2008 között elvégezte a Himalájai Jóga Tradíció első magyarországi tanárképzését. Szellemi vezetője Szvámi Véda Bhárati.


11:00 Kundalini Jóga


Jógi Bhadzsan tanításai alapján egy erőteljes, dinamikus és erőteljes légzésekkel dolgozó, nagy hatékonyságú jógarendszert gyakorolhatunk, mely nemcsak testi, hanem érzelmi-pszichológiai szinten is közvetlenül hat - akár egy gyakorlás után is! A jógának ez az ága hangsúlyosan spirituális gyökerezettségű, mely a testet a lélek templomának tekinti.


Aradhana Kaur - Gáborjáni Réka:


több, mint 20 éve jógázik. 2003 óta merítkezik napi szinten a Kundalini Jóga tanításaiból és erejéből. A Kundalini Jóga magyarországi meghonosítója. Az első magyar Kundalini Jóga Tanárképzés szervezője. A nemzetközi Kundalini Jóga Tanárképző Akadémia tagja.


12:00 Kőrösi Csoma Jóga Egyesület


14.00 Yoga Synergy


Az 1984-ben alapított Yoga Synergy Sydney egyik legnagyobb jógaiskolája. Az iskola célja a hatha jóga ősi, tradicionális formában való oktatása társítva azt a mai modern orvostudomány tudástárával. Itthon csak az Ízisz Jóga Stúdióban!


Lenkefi Mónika - Ízisz Jóga Stúdió


Az oktatói képesítést is Ausztráliában szereztem meg, de az igazi áttörést a Yoga Synergy iskola alkalmazott jóga anatómia és fiziológiája hozta mind a gyakorlásomba, mind a tanításomba. Az egyetlen békéscsabai stúdió okatója, vezetője és mindenese vagyok egyszemélyben.


15:00 Az ászana-igazítás művészete


Az ászanák igazítása rendkívül fontos aspektusa az ászanák helyes és hatékony oktatásának. Egy érintés többet érhet ezer szónál, hiszen az oktató visszajelzést kaphat a gyakorló testének, izmainak állapotáról, és pontosabban megmutathatja neki a póz helyes felvételét, mintha csak szóbeli utasításokkal irányítaná.


Gauranga Das - Atma Center


Gauranga Das jógaoktató, ájurvéda-tanácsadó az Atma center jógastúdiók vezetője. 2005-ben hozta létre az Atma Centert, amely most már Pesten és Budán is várja a jógázni vágyókat, heti több tucat időpontban és különböző stílusokban vezetett jógaórákkal.


16:00 Gerincjóga


A Gerincjóga célja a fizikai test és az idegrendszer egészségének helyreállítása, az egészséges test fejlesztése. Három fő területe a testtartás javítása, a helyes légzés megtanítása, és a stresszoldás, a relaxációra való képesség javítása.


Németh Gergő - Mandala Jógastúdiók


Gerinctrénerként dolgoztam ki a Gerincjóga rendszert, de emellett tanítok hatha jógát és védikus filozófiát, az advaita védántát is. A Mandala Jógastúdiók alapítójaként OKJ-s alap és haladó jógaoktató képzéseket, illetve továbbképzéseket vezetek.


13:00 Naliní nőijóga


A női jóga abban sajátos, hogy finomságával, rezgéseivel, gyakorlataival fizikai és finomabb szinten is elősegíti a nőiség átélését és a nőiség-tudatosságot. A Naliní női jóga gyakorlása visszavezet a természetes nőiséghez.


Bálint Gyöngyi - Padma Jógastúdió


A Tan Kapuja Buddhista Főiskola jógaoktatói szakán végeztem. Kismama Jóga és Babás Jóga oktató, Kriston Intim Torna Tréner, Fitnesz instruktor, hivatásos nemzetközi szülésfelkészítő és Dúla vagyok. A nőiség jobb megértése és megélése érdekében kidolgoztam a Naliní Női Jóga módszert.


Elméleti előadások - 50 perces  ingyenes előadások és beszélgetések


9.00    Kőrösi Csoma Jóga Egyesület


10.00    Baraka Jóga Iskola


11:00    Satyananda


12:00  Pránajáma


A nyolc tagú Rádzsa jóga rendszerben az ászanák után negyedik helyen a pránajáma szerepel. Nagyon fontosnak tartom, hogy a jóga fogalma alatt ne csak az ászanák ismerete szerepeljen. A pránajáma elmélyült gyakorlása meg tudja adni számunkra a teljes testi és lelki egészség élményét.


Disztl János - Magyar Jóga Akadémia


1994-ben ismerkedtem meg a jógával, akkor Benke Mária segítségével, majd később eljutottam dr. prof. Timcsák Gézához, akinek azóta is tanítványa vagyok. Géza Rádzsa jóga oktató, így nagyon sok megerősítésben volt részem a


pránajáma által megélt út során. Most sem értek máshoz, viszont a pránajáma útját mindennél fontosabbnak tartom.


13:00 Brahma Kumaris Szellemi Egyetem


14.00 Gerincszerviz


Ma rengeteg embert érintenek a gerincbetegségek, a jógaórákra közülük sokan a megoldás reményében mennek el. Az előadásomban oktatóknak és tanítványoknak mutatom meg az alapjait annak, hogyan érdemes jógázni, hogy a ma emberét érő legtipikusabb gerincgondokat megelőzzük, és ami a legfontosabb: hogyan kerüljük el azt, hogy rosszul felépített óratervvel esetleg tovább ártsunk.


Bene Máté Zoltán


Porckorongsérv specialista, egykori gerincsérves. A magyar gerincproblémás emberek legkedveltebb portáljának, a porckorong.hu-nak a szerkesztője. A célja, hogy az ország gerince egészségessé váljon, ennek a küldetésnek részeként jógaoktatókat képez ki a gerincproblémás emberek modern anatómiai alapokra épülő jógaterápiájára.


16:00 Advaita Védánta


Az advaita, a nem-kettősség tanítása a legfontosabb lételméleti kérdésekkel foglalkozik: Mi a világ? Mi az élet értelme? Ki vagyok én? A Ramana-Papadzsi-Ganga mestervonal ma is élő útjának alapgondolatairól beszélgetünk.


Németh Gergő - Mandala Jógastúdiók


Ganga közvetlen tanítványaként évekig állt életemben első helyen az advaita végtelenül tiszta tanítása. Nem csupán világképemet és szemléletmódomat alakította át gyökeresen, de a jógához való viszonyomat is. A jóga gyakorlóinak igyekszem megmutatni a fejlődés, tökéletesedés útjának csapdáit, félreértéseit.


17:00 Jógaélet: A barlang vagy a városok falai között?!


Egy beszélgetésre szeretnélek benneteket meghívni, ahol az életemet és egészen Indiáig tartó útjaimat a Bhagavad Gitával és Patanjali Yoga Sutráival szeretném összefonni. Nem kell barlangba menni és nehéz dolgokat véghez vinni és csak meditálni ahhoz, hogy a belső felszabadulást megtaláljuk!


Kovács Beatrix , "Gárgi"


Bea járja az utakat Németország, India és Magyarország között, 6 évig tanulta elismert Madraszból származó Mesterétől R.Sriramtól a Jóga részeit. Itthon őt megtaláljátok egy szép hegyen, ahol ha itthon van tanulókat fogad.


Egyéni jógaoktatók - 50 perces  bemutatóórák


10.00 Kaya Kalp Jóga


Ez az irányzat abban különbözik a többitől, hogy holisztikusan tekint az egyénre. Ez a holisztikus közelítés lehetővé tette olyan modernkori problémák kezelését, mint a stressz, pszichoszomatikus megbetegedések. A test és az elme egységbe hozása a cél. Hatására az test megfiatalodik, és az elménket is karban tarthatjuk.


Winklerné Istenes Angelika


Öt évvel ezelőtt elvégeztem az agykontroll tanfolyamot, majd az agykontroll ultrát. Az életem alapvetően megváltozott. 2010 nyarán szereztem meg jóga oktatói diplomámat, a Kaya Kalp Jóga Akadémián. Sri Vijay Anand indiai mestertől tanultam, aki a Kaya Kalp Jóga alapítója Észak-Indiában.


11:00 Dinamikus Jóga


Jóga a nyugati ember számára - gerinctréner vezetésével. A dinamikus jóga órán a klasszikus jóga alapgyakorlatait (ászanáit) használjuk, azokat kiegészítjük, gyakorlatsorokat építünk fel, így alakítjuk ki a dinamikus, úgynevezett flow jelleget. Egyik gyakorlatból épül a másik, ötvözzük a hagyományos jógapózokat a gerincedzés elemeivel, melyből létrejön egy tudatos, mégis izgalmas jógagyakorlás.


Almásy Csilla


- A Magyar Gyógytornászok Társasága Ifjúsági Tagozatának elnöke


- A Semmelweis Egyetem III. éves gyógytornász hallgatója


- A Fitness Akadémia tanára


- A VARIDANCE - Vári Bertalan Társulata gerinctrénere


- Az Érdi ÉTV NBI-es női kézilabdacsapat gerincedzője


13:00 Papp Edina


2003 óta jógázom rendszeresen. Saját gyakorlásaim alatt rájöttem, hogy ezt a tudást, szabadságérzetet és sikerélményt másoknak is szeretném átadni, a többi ember számára is elérhetővé és megismerhetővé tenni saját testük/lelkük  gátainak leküzdését. 2007-2008-ban az Asram Jóga és Meditációs Központ által szervezett  oktatói képzésen volt szerencsém gyarapítani a tudásomat, melyért mély hálával tartozom.


EGYÉB PROGRAMOK:


Gyerekprogramok


Egész nap várjuk a kicsiket és nagyobbakat gyerkjóga foglalkozásokkal, mesesarokkal, készségfejlesztő játékokkal, amíg a szülők a  szomszédos Relax sarokban pihenhetnek vagy akár kérhetnek ingyenes masszázst a Kikelet Jógaközpont masszőreitől!


Gyerekjóga


Jakab Adrienn - gyermek- és családi jógaoktató, Bikram jógaoktató


Az évek során a felnőttekkel való foglalkozás alatt jöttem rá annak fontosságára, hogy a gyermekek már kiskorukban megismerkedjenek a jógával - kezdetben, mint testmozgással, majd ezáltal később a tudatos életmóddal.


Juhász Sarolta - a Mandala gyerekjóga oktatóképzés vezetője - Mandala Jógastúdiók


A főiskola elvégzése után fejlesztő pedagógus-ként sajátos nevelési igényű gyerekekkel foglalkoztam. Megismerkedtem több progresszív pedagógiai módszerrel, de a jógát tartom az egyik legmegalapozottabb rendszernek, amely képes a test, az idegrendszer és a psziché egyidejű harmonizálására.


Csíki Mariann - óvónő, jógaoktató


A mindennapokban óvodapedagógusként dolgozom, és gyermekjóga tanfolyamokat tartok ovisoknak és iskolásoknak. Hetente több mint 100 gyermekkel foglalkozom, már több mint 15 éve. Hogy is fogalmazzak? -lételemem a gyermekjóga. A gyerekek szeme a jógaóra alatt, csillog, ragyog, lelkük szárnyal.


Fogadó az egészséges gerinchez


Bene Máté Zoltán


Porckorongsérv specialista, egykori gerincsérves. A magyar gerincproblémás emberek legkedveltebb portáljának, a porckorong.hu-nak a szerkesztője. A célja, hogy az ország gerince egészségessé váljon, ennek a küldetésnek részeként jógaoktatókat képez ki a gerincproblémás emberek modern anatómiai alapokra épülő jógaterápiájára.


Sóker Himalája Sóhomokozó


A Pakisztánból származó himalájai kristálysó a só legtisztább formája, eredeti természetes egységében megmaradt kincse a Földnek. A Sóker Sóhomokozóban több száz kg szemcsés himalájai kristálysó kerül egy sótömbökkel határolt területre, ahol a gyerekek szabadon játszhatnak, egészséges környezetben fejleszthetik koncentrációs képességüket, és erősíthetik immunrendszerüket. Az eddigi tapasztalatok alapján főként óvodás korú gyerekek körében népszerű ez az egyedi játszóhelyszín.

Placc Fesztivál

Helyszín: Budapest
Kezdési időpont: 10:00

Egész nap     Nano-invázió - Szakács István, Szentirmai Tamás, Vági János  - Fogasház


A tősgyökeres budapestiek, az évek óta itt élők, a műkedvelő urbanisták és a bringások azt mondják: úgy ismerem a várost, mint a tenyeremet. Biztos ez? Vajon észrevennéd, ha egy apró részlet alig láthatóan megváltozna ott, ahol naponta elmész? Most tesztelheted a helyismeretedet egy művészeti geocaching játékban szeptember 23. és október 2. között a PLACCC Fesztiválon. Láss, ne csak nézz!


Sokan hiszik, hogy Budapest minden zegét-zugát jól ismerik. Az idei PLACCC Fesztiválon két fiatal építész és egy író megmutatja, hogy még a legalaposabb lokálpatriótákat is meg lehet lepni. Szakács István, Szentirmai Tamás és Vági János a PLACCC Fesztiválon valósítja meg Nano-invázió című projektjét. Az alkotók néhány jól ismert, hétköznapi budapesti helyszínt alig láthatóan megbolygatnak. Egészen apró beavatkozásokat hajtanak végre: néhány részletet átformálnak, átlényegítenek vagy éppen a rejtettségüket fedik fel. A beavatkozási eszközök tudatosan minimálisak és a jelentéktelenséghez igazodnak. Az eredmény éppen ezért sohasem kirívó, és a fesztivál után is rejtve marad. A felfedezés öröme a nyitott szemmel járókra és a beavatottakra, a Nano-invázió játék részvevőire vár.


A művészeti geocaching alapszabályai hasonlóak a népszerű kincskereső játékéhoz. A Nano-invázió alatt azonban nem ládikát, hanem apró beavatkozási pontokat kell megtalálni hagyományos térkép vagy GPS - koordináták segítségével. Keresd a meglepőt, az oda nem illőt, a szokatlant, hogy jobban megismerhesd a meglévőt, a város hétköznapiságát és rejtett szépségeit! Lehetsz szemlélődő, aki megelégszik a látvánnyal és a meghökkenés élményével. Ha viszont konstruktívan játszol, keress hasonló szituációt a városi térben, alakítsd át és a geocaching segítségével tedd közkinccsé, hogy bárki megtalálhassa! A Nano-invázióban a részvétel ingyenes.


A Nano-invázió játék térképét és a GPS-koordinátákat a PLACCC Fesztivál honlapján lehet elérni


15:00     Invisible Playground - Láthatatlan játszótér  - Nyugati tér


Egyetlen hatalmas játszótérré alakul át a fővárosi Nyugati tér környéke szeptember 23. és október 2. között a PLACCC Fesztiválon. A berlini Invisible Playground alkotócsoport tagjai a városlakókkal közösen fejlesztenek Budapestre szabott, interaktív utcai játékokat. Gyere és vedd fel a kapcsolatot a földönkívüliekkel, találkozz a zombikkal, szaladj a farkasokkal, táncolj az életedért, járőrözz az utcán, irányítsd az időjárást és találd meg az igaz szerelmet!


Furcsán viselkedő emberek lepik el a fővárosi Nyugati tér környékét szeptember 23. és október 2. között a PLACCC Fesztiválon. Mindannyian a berlini Invisible Playground alkotócsoport Field Office Budapest című programjának résztvevői. A játékosok utópisztikus mikro-világokba csöppennek, amelyek tényekre és kitalációra, félelmekre és vágyakra épülnek. Szabályok, feladatok és utasítások mentén haladnak az utcákon, miközben a jól ismert épületek, tárgyak, emberek egészen más megvilágításba kerülnek, új jelentést kapnak. A naponta látott árusról például könnyen kiderülhet, hogy földönkívüli vagy titkos ügynök. Mindezt azonban kizárólag a beavatottak tudják, a járókelők pedig gyanútlanul statisztálnak nekik.


Videó az Invisible Playground korábbi városi játékairól


Az Invisible Playground alkotócsoport évek óta kísérletezik azzal, hogy intenzív és játékos társadalmi élménnyé változtassa a nagyvárosi terek használatát. A legújabb technológiát ötvözik a gyermekjátékok emlékével, a társasjátékok, a sport és a színház élményével. A végeredmény azonban ennél jóval több. A csoport tagjai heteken keresztül végeznek kutatásokat Budapesten helyi szakértők és művészek bevonásával. Feltérképezik a Nyugati tér környékének épületeit, történeteit, társadalmi és urbanisztikai összefüggéseit. Az információk alapján egyszeri és megismételhetetlen városi játékokat dolgoznak ki, amelyek kizárólag Budapestnek ezen a részén nyernek értelmet.


Az utcai játékokba többféleképpen lehet bekapcsolódni. Lehetsz informátor és megoszthatod saját élményeidet a környékről. A csapat honlapján (http://fieldofficebudapest.com) kérdésekre válaszolhatsz, és a berlini alkotóknak személyesen is mesélhetsz a Field Office Budapest nevű, kihelyezett irodában a Nyugati téren. A szeptember 25-i tesztnapon kipróbálhatod a készülő városi játékokat, és részt vehetsz a tervezésben. A nagy játékhétvégén, szeptember 30-án, október 1-én és 2-án megtudhatod, hogy ötleteid miként váltak a játékok részévé, amelyeket bárki kipróbálhat a PLACCC Fesztiválon.


Részletek: www.placcc.hu


TUDNIVALÓK:


Invisible Playground (D): Field Office Budapest


Helyszín: Nyugati téri aluljáró, a WestEnd felé vezető folyosó bal oldalán


A kihelyezett iroda nyitva tartása:


2011. szeptember 23-24. és 26-29. 19-20h


Játéktesztelés: 2011. szeptember 25. 15-19h


Játéknapok: 2011. szeptember 30. - október 2. 15-19h


Magyarul vagy angolul.


Részvétel csak 18 éven felülieknek!


Jegyárak: Tesztnap: 1000 Ft / 800 Ft


Játékhétvége: 2000 Ft / 1500 Ft


A jegy ellenében kapott karszalag a játékhétvége mindhárom napjára érvényes. A tesztnapon kapott karszalag bemutatása ellenében a játéknapokra a felnőtt belépő 1000 Ft, a kedvezményes belépő 700 Ft.


Fesztiválbérlet (kizárólag elővételben vásárolható): 4000 Ft / kedvezményes bérlet: 3100 Ft. Diák, nyugdíjas és Funzine Klub tagkártya kedvezmény minden programra.


17:00     Fedezd fel a Lottóház titkait! - Lottóház


Fedezd fel a Lottóház titkait!


Különleges lakóépület kapui nyílnak meg a nagyközönség előtt Budapesten szeptember 25. és október 2. között az idei PLACCC Fesztiválon. Egy fiatal képzőművészeti alkotópáros felpezsdíti az életet az egyik Lottóházban, amelynek első lakói szerencsejátékon nyerték a lakásaikat. A fesztivál alatt játékos időutazás, kiállítás, tárlatvezetés és filmvetítés várja a látogatókat. PLACCC - Művészet máshogy, máshol.


Ha egy találó képpel szeretnénk jellemezni Magyarország hétköznapjait az 1950-es évek végén, akkor az minden bizonnyal a Gazdálkodj okosan! nevű társasjáték berendezett papírlakása lenne. A játék ötletét a valós társadalmi helyzet ihlette. A háború és a forradalom alatt romba dőlt házak helyén rohamtempóban húzták fel az új épületeket, de a dinamikusan átalakuló főváros még így is alig tudott eleget tenni a növekvő lakásigényeknek. A hiánygazdaság enyhítésére a lottósorsolások 1957-től lakás- és tárgynyeremény-sorshúzással egészültek ki. A szocreál stílusú lottóházak alig egy év alatt épültek fel, nem ritkán a régi polgári társasházak közötti foghíjtelkeken. A lakásokba egyszerre költözhettek be a szerencsés nyertesek, és közülük többen azóta is ott élnek.


Budapesten az egyik kevésbé ismert lottóház a Múzeum körút 9. szám alatt található. Az idei PLACCC Fesztiválon szeptember 25. és október 2. Laki Eszter képzőművész és Nagy Szilvia kulturális antropológus felpezsdíti az életet a házban a lakók segítségével. A vendégek bejárhatják az épület számos terét a pincétől a mosókonyháig, és mindenhol valamilyen művészeti élmény várja őket. Az installációk részben a lottóházak társadalmi szerepéről mesélnek a lakók személyes és kollektív emlékein keresztül, másrészt a ház építészeti adottságait igyekeznek hangsúlyozni. A PLACCC Fesztivál alatt "hangpiknik", filmvetítés, kiállítás, tárlatvezetés és közös lottójáték várja a látogatókat. A Lottóház programjai ingyenesek.

Design Hét - Október 2.

Helyszín: Budapest
Kezdési időpont: 10:00

Az idei Design Hét Budapest fesztivál díszvendége a soros EU elnök Lengyelország lesz.


A hagyományosan megrendezésre kerülő programokat idén is a szervező Design Terminál saját projektjei egészítik ki: sztárdesigner előadás, fesztiválnyitó kiállítás, design túrák, Nyitott Stúdiók, vásárlási akció, valamint kreatív workshopok felnőtteknek és gyerekeknek.


A 2011. évi téma: COULEUR LOCALE (azaz helyi szín, helyi árnyalat)


Ez az eredetileg a francia romantikához köthető művészeti szakkifejezés a Design Hét Budapest fesztivál idei szlogenjeként az ország vizuális kultúrájának egyedi vonásaira, designértékeire utal. Olyan helyi árnyalatokra és színekre, amelyek sajátos közép-európai helyzetünkből és létünkből következnek, s amely értékekre a globalizálódó világ is intenzíven kíváncsi. Milyen is a kulturális DNS-ünk? Miben áll a sajátszerűségünk, melyik az a szín, amellyel mi gazdagítjuk a vizuális és tárgyi kultúra egészét? Számos designer szerint a kulturális és földrajzi háttér, a történelem, a lokális színek és a hagyomány azok az inspirációs források, amelyek alkotói tevékenységüket hitelesítik. Vizuális és tárgyi kultúránk, a nyelvünkhöz hasonlóan elidegeníthetetlen. S ez minden nemzet esetében ugyanígy igaz. Másságunk, elkülönböződésünk és önazonosságunk a társnemzetekkel folytatott párbeszéd viszonylatában körvonalazódhat, illetve idegen kultúrák alapos ismeretén keresztül tudjuk megfogalmazni sajátszerűségeinket, egyedi értékeinket. A globalizáció legfontosabb hozadéka lehet a számunkra, hogy ideális esetben tükörként funkcionál, amely segít megpillantani, felismerni saját arcunkat. A Design Hét Budapest fesztivál ezt a nemzetközi párbeszédet segíti. Miközben összegyűjti és felmutatja a hazai design értékeit, nemzetközi kontextusba is helyezi őket, hogy Magyarországot végre felrajzolhassa a világ designtérképére.


Program:


GASTR%u2019OFFICE - LOFFICE Coworking


1061 Budapest, Paulay Ede utca 55.


szombat: 12.00-19.00 óra


vasárnap: 14.00-18.00 óra


A Loffice és a Miele csapata egy rendhagyó kulináris programmal várja az érdeklődőket, melyben a design, a gasztronómia és a közösségi szellem világa adnak randevút egymásnak. A Loffice Coworking irodában a kétnapos workshop első felvonásaként a látogatók egy közösségi főzőshown vehetnek részt, ahol Kis Sándornak, a Miele séfjének segítségével sajátíthatják el, hogy miként készíthetnek a tudatos táplálkozás körébe tartozó ételeket akár a munkahelyükön. A forma és az aroma találkozása során a résztvevők megtapasztalhatják, hogyan befolyásolja a pohár formája a borfogyasztás élményét. A szőlőfajta specifikus poharairól ismert Riedel cég képviselője tart erről előadást.


A rendezvényre - a korlátozott számú helyek miatt - előzetes jelentkezés szükséges:


DESIGN HÉT RECYCLING WORKSHOP


10:00-16:00


Design Terminál


1051 Budapest, Erzsébet tér 13.


Saját szervezésű programjaink és köztéri zászlókampányaink révén a Design Hétnek az elmúlt években tekintélyes mennyiségű zászlója és molinója gyűlt össze. Miközben minden eszközzel a design láthatóságát növeltük - hídzászlókat gyártattunk, Nyitott Stúdiókat, vásárlási akciót és szatellit programokat gründoltunk - mi tagadás, hulladékot is termeltünk. De ebbe a ténybe nem nyugodhattunk bele%u2026%u2026ezért idén a Makett Labor közreműködésével a nagyközönség számára ingyenes workshopot szerveztünk, ahol a Design Hét anyagai két napon keresztül csinosabbnál-csinosabb, egyedi szabásmintájú táskák és szatyrok formájában kelhetnek új életre, ha Önök is úgy akarják.


A workshop ingyenes és az anyagkészlet erejéig tart.


DESPLAY - BUDAPEST SZÍNEI


JÁTÉKOS DESIGNFOGLALKOZÁSOK GYEREKEKNEK


15:00-18:00


PONTON GALÉRIA


1015 Budapest, Batthyány u. 65-67.


A Design Hét játékos gyerekfoglalkozásain idén Budapest építészetével kapcsolatban feltett kérdésekre keressük a választ. Min változtatnál, ha Te lennél Budapest főépítésze? Melyik épület nélkül nem tudnád elképzelni az életed, és melyiktől válnál meg végleg, akár már holnap? Gyere, és mutasd meg! Rajzold le és makettezd meg! Mi adjuk a ceruzát, vonalzót, ollót, papírt, ragasztót, Te pedig színezd újra és építsd át Budapestet!


Balogh Wanda, Pais Panni, Fiáth Heni és a Design Hét Budapest közös szervezésében


Balogh Wanda, Pais Panni, Fiáth Heni és a Design Hét Budapest közös szervezésében


DESIGN TÚRÁK


Látogatás a szecessziós Schiffer-villában


Vasárnap 9:45 és 12:45


Nagy múltú és népszerű túraprogramjaink Budapest nagyközönsége előtt alig ismert, vagy éppen a megérdemeltnél kevésbé értékelt alkotásaira hívják fel a figyelmet. A résztvevők idén többek között megismerik a pesti Belváros méltán világhírű történeti és kortárs építészeti üvegművészetét, illetve a belváros kovácsolt- és öntöttvas emlékei előtt tisztelgő túrán a városlakók által méltatlanul elhanyagolt kincsek felfedezésére indulnak. A szerencsések ellátogatnak a Vágó József tervezte, késő szecessziós Schiffer- villába és sétát tesznek a hatvanas években épült Óbudai Kísérleti Lakótelep modern homlokzatú, színes lakóházai között. A barangolásokat szakértő %u201Eidegenvezetők%u201D teszik felejthetetlenné.


A Design Túrák programjaira szeptember 19-23. között lehet jelentkezni a erzsebet.ruboczki@designterminal.hu e-mail címen. A helyek korlátozottak, egy-egy túrán maximum 35 fő vehet részt, ezért a jelentkezéseket az e-mailek érkezési sorrendjében fogadjuk el és igazoljuk vissza. Korábban érkező jelentkezéseket nem áll módunkban elfogadni.


A Vágó József tervei alapján 1910-12 között épült és a művészetek legkülönbözőbb ágait összehangoló, késő szecessziós Schiffer-villa korának kiemelkedő alkotása volt. A jelenleg a Pénzügyőr és Adózástörténeti Múzeum állandó kiállítását, illetve a Nemzeti Adó- és Vámhivatal egyes szervezeteit befogadó épület ma már csak nyomokban emlékeztet hajdani fénykorára, ám hogy milyen volt egykoron Schiffer Miksa vállalakozó és mérnök otthona, azt Gábor Eszter és Nagy Ildikó művészettörténészek segítenek megidézni.


1. TÚRA


9:45-től Gyülekezés a Schiffer-villa előtt (1063 Budapest, Munkácsy Mihály u. 19/b.)


Indulás: 10:00


2. TÚRA


12:45-től Gyülekezés a Schiffer-villa előtt (1063 Budapest, Munkácsy Mihály u. 19/b.)


Indulás: 13:00


KARTONBÚTOROK, PAPÍR ÉKSZEREK


RÁDAY Képesház


1092 Budapest, Ráday utca 25.


Nyitva: szept. 29. - okt. 20.


H-P 10:00-18:00, SZO 10:00-14:00


A kiállítás a TERBE DESIGN egyedi, kézi munkával készített hullámkarton bútorait, lámpáit, vázáit, valamint ipari sorozatgyártásra tervezett polcos tárolórendszereit és kiegészítő elemeit mutatja be. Újdonságként debütál a rétegelt kartonlapokból préselt bútorcsalád és a Kartonflex burkolópanel, amely egészen új dimenziókat nyit a belsőépítészet területén. Terbe János innovatív és védett megoldásainak legnagyobb erénye, hogy maximálisan kiaknázzák az újrahasznosított kartonban rejlő esztétikai és szerkezeti lehetőségeket.


A kartonbútorok mellett a MOME Fémművesség szak BA/1. évfolyamos hallgatóinak az érzékelés, az emberi test arányai és annak elhangolása témakörökben végzett kísérletei során készített papírékszerek is megtekinthetők. A diákok feladatának része volt a kiállítás megnyitóján Zoletnik Sophie és Kiss Gergely Geret zsonglőrök részvételével bemutatásra kerülő előadás koreográfiájának megrendezése is.


KREATIMM - DESIGN ELVITELRE


Iparművészeti Múzeum


1091 Budapest, Üllői út 33-37.


V 10:00-18:00


A Design Hét első hétvégéjén megrendezésre kerülő vásár az Iparművészeti Múzeum %u201EUNPOLISHED - KORTÁRS LENGYEL DESIGN%u201D című kiállításához kapcsolódik. Az érdeklődök nem csak kortárs lengyel design tárgyakat vásárolhatnak meg, de jó pár tervezővel személyesen is találkozhatnak. Természetesen, magyar designerek is kínálnak portékákat, a fókusz ezúttal a környezettudatosság, az újrahasznosító és újragondoló, értékmegőrző szemlélet.


A vásár lengyel designerei:


Agnieszka Bar, Agnieszka Lasota, Kafti Design (Monika Brauntsch),


Kalimba (Natka Luniak), Kosmos Project (Ewa Bochen, Maciej Jelski).


GYÖNYÖRŰ MAGYAR A HANNABI ÚJ KOLLEKCIÓJA


16:00


HANNABI Freestyle Home


Central Passage


1061 Budapest, Király utca 6.


Nyitva: szept. 30. - okt. 9.


H-V 11:00-19:00


A HANNABI alkotói a Design Héten debütáló Gyönyörű Magyar névű kollekciójukkal a régi magyar bútorokhoz és azok hihetetlenül gazdag motívumvilágához nyúlnak vissza. Leseperték a vastag porréteget az 1800-as évek Magyarországának kecses, légies, tündérkerteket idéző bútordarabjairól és olyan modern anyagokból gondolták újra azokat, mint a CORIANŽ.


FINNPRINTING2


MARIA HÄRKÄPÄÄ ÉS MARI HEINONMÄKI FINN TEXTILDESIGNEREK KIÁLLÍTÁSA


17:00


Eventuell Galéria


1056 Budapest, Nyáry Pál u.7.


Nyitva: szept. 30. - okt. 9.


H-P 11.00-18.00


SZO 10:30-14:00


Maria Härkäpää és Mari Heinonmäki finn textiltervezők amellett, hogy munkáikkal a világ különböző pontjain mutatkoztak már be, a Helsinkiben működő Aalto University tanáraiként és számos cég tervezőiként is dolgoznak. A kiállítás megnyitóján az érdeklődök személyesen is találkozhatnak a tervezőkkel.


THE BUDAPEST DESIGN MEETUP - DESIGN HÉT SPECIAL


18:00-21:00


Gödör Klub előadóterem


1051 Budapest, Erzsébet tér


A tavalyi nagy sikerű Design Hét Special Meetup folytatásaként a szervezők idén új helyszínnel, finn és lengyel vendégelőadókkal, valamint a friss magyar élvonallal készülnek. A közvetlen, baráti hangulatú esten minden előadó nyolc percnyi vetített prezentációval mutatkozik be, ezt követően pedig kérdezz-felelek keretében lehet vitázni, beszélgetni, majd az estét záró bulin mulatni. További információ az előadókról: www.tinyurl.com/meetup-group


HANUKA 21 %u05D7%u05E0%u05D5%u05DB%u05D4


EIGHTDAYS BEMUTATKOZÓ KIÁLLÍTÁS


19:00


FILTER Kortárs Ékszer Design és Művészeti Galéria


1137 Budapest, Pozsonyi út 49. (Victor Hugo u. sarok)


Nyitva: szept. 30. - okt. 22.


H-P 11:00-19:00, SZO 11:00-13:00


Az EightDays Alkotócsoport a kortárs design és tárgykultúra progresszív szemléletével értelmezte újra a zsidó liturgia hagyományos tárgyi elemeit, amelyek a hazai zsidó otthonok kedvelt dísztárgyai, bizonyos értelemben kötelező elemei. A bemutatkozó kiállítás keretében a judaika kollekció igazán korszerű, izgalmas darabjai között egy váratlan, formabontó, de ezzel együtt formaalkotó hanukai gyertyatartóval, azaz hanukiával találkozhat a közönség.

Ingyenes Őszi Séták a Goubáról

Helyszín: Budapest, Dob utca
Kezdési időpont: 12:00

Ingyenes Őszi Séták a Goubáról


GOUBA környéki barangolások indulnak 4 hétvégén keresztül Budapest történelmi zsidó negyedének legizgalmasabb helyszínein a Gouba és az Imagine Budapest szervezésében.


A népszerű, ingyenesen látogatható kirakodóvásár, a Gouba - Gozsdu Bazár helyszíne immáron két éve a gyönyörűen felújított Gozsdu udvar a belváros egyik legszebb átjáróháza, amelynek egyedülálló módon 5 bejárata is van, így kényelmes átjárást biztosít a belvárosban sétálóknak.


De nemcsak a bazár helyszíne, a Gozsdu Manó Alapítvány építtette hat udvarból álló épületegyüttes ilyen különleges látnivaló, hanem a bazárt körülvevő utcák is számos titkot, szépséget rejtenek, ezeket bebarangolására nyílik most lehetőség az ingyenes, félórás magyar nyelvű vezetett séták keretében egymást követő négy vasárnap a Goubán:


A séták délben - 12:00 órakor - indulnak a GOUBA - Gozsdu udvar C udvarából és tartalmaznak egy ingyenes épületlátogatást is.

Programnaptár

vissza most előre
2011. október
H K Sz Cs P Sz V
2627282930
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
123456
Pirula Trend