2011. augusztus 20.

Augusztus 20. Budapest

Helyszín: Helyszín: Budapest, Budai rakpart,Ben tér, Vigadó tér, Clark Ádám tér
Kezdési időpont: 08:00

A programok már augusztus 19-én elkezdődnek, a tavalyi siker után idén is lesz Magyar Ízek Sétánya. A Bem tértől a Clark Ádám térig tartó helyszínen bemutatkozik a magyar mezőgazdaság, a magyar étel- és borkultúra, gasztronómiai élményt és szórakozást is nyújtó programokkal várva a látogatókat. A nagy érdeklődésre való tekintettel ismét megnyitja kapuit az Országház a látogatóknak, mely 18 óráig látogatható.


A szokások szerint augusztus 19-én sor kerül majd a magas rangú állami kitüntetések átadására is. A díjazottak a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjét, Középkeresztjét és a Középkereszt a csillaggal vehetik át.


Három helyszínen utcabál is lesz: a Clark Ádám téren, a Bem téren és a Vigadó téren három különböző műfajban lesznek majd fellépők - ismertette a 19-i programokat az államtitkár.


A hagyományoknak megfelelően augusztus 20-át idén is tűzijáték zárja. Idén Budapesten kívül két vidéki helyszínnel is bővül a tűzijáték: az ország keleti kapujának számító Debrecennel és a Duna partján fekvő Bajával.


Koncert


19:00     A Határon Túra résztvevőinek köszöntése - Hot Jazz Band - Kossuth tér


Egyéb események


8:00     Zászlófelvonás - Kossuth tér


8:25     A katonazenekarok és a Nemzeti Lovas Díszegység a felvonulása a Kossuth térről a Hősök terére - Kossuth tér


9:10     A katonazenekarok, majorettek és díszelgők bemutatói - Hősök tere


9:45     A Díszzászlóalj bevonulása - Hősök tere


10:00     Családi programok - Clark Ádám tér - Színpad


Családi programok - Vigadó tér


Magyar Ízek Sétánya - Budai rakpart


Magyarország köztársasági elnökének fogadása - Hősök tere


Parlamenti Nyílt Nap - Parlament


11:00     Térzene a katonazenekarok előadásában - Hősök tere


12:00     Ünnepélyes őrségváltás - Hősök tere


14:00     Történelmi hajókarnevál és vízi-légi parádé a Dunán - Duna felett


15:30     Ökumenikus kenyéráldás - Clark Ádám tér - Színpad


16:00     Aratómenet indulása - Clark Ádám tér - Színpad


17:00     Ünnepi Szentmise - Szent István Bazilika


18:00     Szent Jobb-körmenet - Szent István tér


21:00     Ünnepi Tűzijáték - Duna felett

Szent István-napi ünnepi családi program

Helyszín: Budapest,Millenáris Park, Szabadtéri színpad
Kezdési időpont: 10:00

Augusztus 20. az egyik legrégibb magyar ünnepnap: Szent István király napja, a keresztény magyar államalapítás, a magyar állam ezeréves folytonosságának emléknapja. Ünnepi programunk megnyitója és házigazdája Gulyás László, a "Langaléta Garabonciások"segédletével. Egész napos program a Ládafia Bábszínház körhinta, MárkusZínház Ludibundus Játszóház; kézműves bemutatók, vásárosok, játékos drámafoglalkozások teszik felejthetetlenné Szent István-napi ünnepi családi programunkat.


Részletes program:


10.00 Gulyás László és a Langaléta Garabonciások


10.30 Gulyás László és Környei Aliz: A kenyér meséje


... Apika mesélt én meg ültem az öreg subán és hallgattam... Szavai úgy melegítenek még ma is, mint hideg estéken pásztort a messze világító tűz. S a mesék úgy költöztek lelkembe, tettek ott örök törvényt, mint tűzből kipattanó szikra, ami az ég felé száll, hogy ott csillaggá váljon, s örökkön tündököljön. Apika tudós volt...Olvasott a csillagokban...


11.00 Korpás Éva - Szól a kakas, szól


Korpás Éva a Tükrös Zenekar énekes szólistája volt. 2007-ben Csalogató címmel készítette első önálló, gyermekeknek szóló lemezét. Dalaiban a komolyzene, a népzene és a világzene stílusjegyei mellett a jazz is megjelenik. A különféle stílusok finom elegyítésének köszönhetően válik egységessé a dalok hangzása. A lemezen Rudolf Péter színművész is közreműködik.


Idén május végén jelent meg új, Szól a kakas, szól című gyermeklemeze, amellyel folytatja az első lemezének hagyományait. Magyar népdalok csendülnek fel feldolgozások formájában, ahol a kíséret néha követi ugyan a hagyományos népzenét, de gyakrabban rugaszkodik el más zenei világokba, mint például a jazz vagy a komolyzene. A lemez és a koncert - Lakatos Róbert, Madarász András, Lelkes Tibor és Varjú Attila zenészek közreműködésével - igazi kedvence lehet a család aprajának-nagyjának.


Korpás Éva több alkalommal dolgozott együtt Balogh Kálmán cimbalomművésszel, valamint Berecz András mesemondó-énekessel, de a Csillagok, csillagok és a Rendhagyó Prímástalálkozó című produkciók résztvevőjeként is rendszeresen közönség elé áll.


A koncert a lemez budapesti bemutatója lesz.


12.00 Apró Színház: Az új kenyér ünnepén


15.00 MárkusZínház: Az égigérő fa - Benedek Elek nyomán


Az öreg király egyetlen leányát hirtelen forgószél ragadja el. Az egész birodalmat nyeri el, aki visszahozza és még a kezivel is számolhat, de számtalan herceg, lovag veszik


oda a feladatban. Jánoska az egyetlen, aki a háromfejű sárkányt legyőzve hazaviheti Gyöngyvirág királykisasszonyt. A király boldog, halni sincs már kedve, hisz minden jó véget ér.


16.00 Trambulin Színház: Nénje bolond meséi-vásári bábjáték


17.00 Csillagszemű Táncegyüttes előadása


18.30-19.45 Kerekes Band koncert


"Egy fantasztikus zenei utazásra visznek el minket tradicionális hangszereikkel: a kobozzal, a háromhúros brácsával és a pásztorfurulyával, melyeknek játékában a punk, a funky és a dance keveredik a magyar népzenével, sok nagyszerű dobmenettel és kitűnő hangzással megerősítve. (...) Ez a banda az, amire feltétlenül le kell csapni." (Mark Espiner, Songlines magazin UK)


A Kerekes Band az utóbbi évek egyik legütősebb világzenei bandája: hasító ethno-funk, felszabadító csángó boogie, nagy terpeszes rock 'n' roll. Koncertjeikre jellemző a pulzáló "stadion-folk" hangulat, melyet csodás gyógyulások és pszichedelikus látomások kísérnek. Fehér Zsombor koffernyi effekttel megtámogatott furulyakészlete mellett egyszemélyes showműsorával teszi fel a betyárkalapot az élményre, miközben úgy fújja, akár egy bronxi funkpartira beszabadult megvadult őscsángó, aki Jimi Hendrix legzúzósabb ütemeit szívta magába a gyimesi hegytetőn.


20.00 Appril Project - táncelőadás


Az idei Csillag Születik döntős tánccsoportja az ünnepre készült előadással lép fel.


20.30 Offline:ontheater - Garvitáció szimfóni


Cirkusz-színházi előadás a Szabadtéri Színpad tetőszerkezetén.


Levegőakrobatika, faltánc és tissue 22 méter magasan, hat artista, szédítő magasság!


Élő zenével és énekkel, látványos fényinstallációval!


Az offline:ontheater előadásaiban a kortárs cirkusz, a tánc és a színház mozgásformáit ötvözik. A társulat fókuszában a speciális helyszínek, például elhagyott ipari létesítmények, gyárak és saját készítésű vastoronyszerkezetek meghódítása áll.


A Millenáris Szabadtéri Színpad vasszerkezetén megjelenik az emberi félelem, a veszély és a magasság harmóniája.


Koncepció: Glass Ben és a társulat


Előadók: Nyári-Nagy Ibolya, Bardóczy Ilka, Téri Gáspár, Szalai Csaba, Tóth Zoltán, Glass Ben


Zeneszerző: Szaxofon: Lukács Levente


Ének: Siménfalvy Ágota


Fény: Vida Zoltán

V. Európai Kerti Vasutak Találkozója

Helyszín: 1142 Budapest, XIV. kerület, Tatai utca 95.
Kezdési időpont: 10:00

Idén ötödik alkalommal kerül megrendezésre az Európai Kerti Vasutak Találkozója a Magyar Vasúttörténeti Park területén. A rendezvény minden évben nagy népszerűségnek örvend a látogatók körében, hiszen dízel- és gőzmozdonyok kicsinyített másai vonulnak fel az apró sínpályán.


Az augusztus 20-21-i hétvégén most is ellátogatnak a Vasúttörténeti Parkba a környező országok kicsiny gőzösei. A kisvonatok zakatolva haladnak végig a tavaly augusztusban átadott új kerti vasút pályán, amely áthalad alagúton, egy kis tó felett ívelő igazi vasúti hídon, míg a 850 méter hosszú szakasz végén visszatér a kiinduló állomásra. A rendezvény különlegessége, hogy a kicsinyített másolatokat nem csak megnézhetik, de kis is próbálhatják a gyerekek és szüleik.


A magyarországi kerti vasút rajongók között is egyre többen építenek saját gőzmozdonyt, sőt néhányan a mozdonyhoz kapcsolható ülőkocsikat is elkészítenek. Ezeket az egyedi készítésű remekműveket a látogatók is megcsodálhatják a rendezvény ideje alatt.


A Vasúttörténeti Park több mozdonyával képviselteti magát a találkozón: a 203.001-es pályaszámú kisgőzössel; a 2008-ban készült, zöld színű kis Bobó mozdonnyal és az eddig legtöbbet futott két elektromos mozdonykával. A múzeum kisgőzöse vezeti majd fel méltóságteljesen a vendégmozdonyokat a pályára, hogy együtt futhassák a köröket ezen a hétvégén is.


A százéves körfűtőházban a látogatók megtekinthetnek továbbá gőzgépeket, terepasztalokat, melyek miniben modellezik a nagyvasút működését. Természetesen ugyanúgy, ahogy a többi rendezvényen, így most is lehet hajtányozni, mozdonyt vezetni, fordulni a fordító-korongon, bekukkantani a Vasútmodell-házban.


A rendezvény mindkét napon 10:00-18:00 óra között látogatható Budapesten, a Tatai út végén.

25. Mesterségek Ünnepe

Helyszín: Budapest,Budavári Palota
Kezdési időpont: 10:00

A Budavári Palota minden évben 4 napon keresztül, biztosan az egész ország figyelmének középpontjában áll. Közel 800 mester és több, mint 100 000 látogató tölti a hagyományok jegyében ezt a pár napot a Mesterségek Ünnepének köszönhetően. Az idei, jubileumi rendezvényre augusztus 18. és 21. között kerül sor, de egy különleges pályázatnak köszönhetően már most érdemes figyelni a rendezvény honlapját.


A Mesterségek Ünnepe, a népművészek hagyományos találkozója immáron huszonötödik alkalommal kerül megrendezésre. A Budai Vár történelmi környezetében négy napon keresztül kézműves mesterek működő műhelyekben mutatják be a tradicionális népi mesterségek fortélyait, a közönséget is bevonva az alkotás folyamatába. A mesterség-bemutatók mellett a kézművesek népművészeti kirakodóvásáron kínálják eladásra portékáikat. A színpadokon hagyományőrző magyar és külföldi táncosok és zenekarok lépnek fel, valamint lesz viselet-bemutató is, "Korok és korosztályok, hétköznapi és ünnepi alkalmak divatja" címmel - Galgamentei, Sárközi, Kalocsai, Rábaközi ünnepi és hétköznapi viseletekből. Egész nap vásári komédia, utcaszínház, bábszínház, gyermekprogramok, esténként pedig táncház szórakoztatja a közönséget. Idén a Mesterségek Ünnepe a 20 éves Borfesztivállal ünnepli együtt születésnapját és ennek apropójából számos program fog kapcsolódni a borkultúra népszerűsítéséhez is. Lopózás, színező sarok, "palackozd magad" programok és gyerekborász képzés is várja a legfiatalabbakat.


A 2011-es program díszvendégei a Balti Államok lesznek, Észtország, Litvánia, és Lettország kézművesei mutatják meg mesterségeik titkait.


Fő témák 2011-ben: viselet és kiegészítők, mellyel kapcsolatban egy közös pályázatot is kiír a Népművészeti Egyesületek Szövetsége és a Hagyományok Háza "Tetőtől talpig" címmel. A pályázat célja a Kárpát-medence hagyományos öltözet-kultúrájának, valamint népi kézműves értékeinek megőrzése, népszerűsítése, a mai öltözködéskultúrába történő alkalmazása, hogy azok ünnepeink és hétköznapjaink részévé váljanak.


Koncertek


2011. augusztus 20. (szombat)


14:30     Gázsa zenekar: Ritmus és szenvedély  (világ-, népzene) - Budai vár, Palota Színpad


16:00     Técsői Banda - ruszin népzene Kárpátaljáról    (világ-, népzene) - Budai vár, Palota Színpad


16:30     VI. Országos Népzenei Verseny különdíjasainak koncertje  (világ-, népzene) - Budavári Palota, Oroszlános udvar


18:00     Zurgó együttes    (világ-, népzene) - Budavári Palota, Oroszlános udvar


19:00     Kaláka: Ünnepi koncert    (világ-, népzene) - Budai vár, Palota Színpad


19:30     Napra    (világ-, népzene) - Budavári Palota, Oroszlános udvar


21:30     "Húzzad édes muzsikásom.."  (világ-, népzene) - Budavári Palota, Oroszlános udvar


Egyéb események


2011. augusztus 20. (szombat)


11:00     Korok és korosztályok, hétköznapi és ünnepi alkalmak divatja - Budai vár, Palota Színpad


12:00     Dragoni del Molise gyermek tánccsoport műsora (Olaszország) - Budai vár, Palota Színpad


17:30     Hagyományőrző táncbemutató - a Muharay Elemér Népművészeti Egyesület műsora - Budai vár, Palota Színpad


21:00     Tűzijáték - Budai vár, Palota Színpad


Jegyárak: 1500 Ft/nap

Kedvezményes jegy: 500 Ft/nap (4-től 14 éves korig gyerek és nyugdíjas)


4 éves korig ingyenes

Programnaptár

vissza most előre
2011. augusztus
H K Sz Cs P Sz V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
1234
Pirula Trend