2011. augusztus 18.

25. Mesterségek Ünnepe

Helyszín: Budapest, Budavári Palota
Kezdési időpont: 16:30

A Budavári Palota minden évben 4 napon keresztül, biztosan az egész ország figyelmének középpontjában áll. Közel 800 mester és több, mint 100 000 látogató tölti a hagyományok jegyében ezt a pár napot a Mesterségek Ünnepének köszönhetően. Az idei, jubileumi rendezvényre augusztus 18. és 21. között kerül sor, de egy különleges pályázatnak köszönhetően már most érdemes figyelni a rendezvény honlapját.


A Mesterségek Ünnepe, a népművészek hagyományos találkozója immáron huszonötödik alkalommal kerül megrendezésre. A Budai Vár történelmi környezetében négy napon keresztül kézműves mesterek működő műhelyekben mutatják be a tradicionális népi mesterségek fortélyait, a közönséget is bevonva az alkotás folyamatába. A mesterség-bemutatók mellett a kézművesek népművészeti kirakodóvásáron kínálják eladásra portékáikat. A színpadokon hagyományőrző magyar és külföldi táncosok és zenekarok lépnek fel, valamint lesz viselet-bemutató is, "Korok és korosztályok, hétköznapi és ünnepi alkalmak divatja" címmel - Galgamentei, Sárközi, Kalocsai, Rábaközi ünnepi és hétköznapi viseletekből. Egész nap vásári komédia, utcaszínház, bábszínház, gyermekprogramok, esténként pedig táncház szórakoztatja a közönséget. Idén a Mesterségek Ünnepe a 20 éves Borfesztivállal ünnepli együtt születésnapját és ennek apropójából számos program fog kapcsolódni a borkultúra népszerűsítéséhez is. Lopózás, színező sarok, "palackozd magad" programok és gyerekborász képzés is várja a legfiatalabbakat.


A 2011-es program díszvendégei a Balti Államok lesznek, Észtország, Litvánia, és Lettország kézművesei mutatják meg mesterségeik titkait.


Fő témák 2011-ben: viselet és kiegészítők, mellyel kapcsolatban egy közös pályázatot is kiír a Népművészeti Egyesületek Szövetsége és a Hagyományok Háza "Tetőtől talpig" címmel. A pályázat célja a Kárpát-medence hagyományos öltözet-kultúrájának, valamint népi kézműves értékeinek megőrzése, népszerűsítése, a mai öltözködéskultúrába történő alkalmazása, hogy azok ünnepeink és hétköznapjaink részévé váljanak.


Koncertek:


2011. augusztus 18. (csütörtök)


16:30     Lot Lorien - Bulgária: Bolgár világzene Tolkien mesés földjéről - Budavári Palota, Oroszlános udvar


17:00     Pál István Szalonna és bandája: Népzene a Kárpát-medencéből - Budai vár, Palota Színpad


19:00     "Bárcsak ez az éjszaka.." - Szalóki Ági koncertje  - Budai vár, Palota Színpad


19:30     Ferenczi György és a Rackajam  - Budavári Palota, Oroszlános udvar


21:00     Tűz Lángja - moldvai csángó mulatság - Budai vár, Palota Színpad


21:30     Kerekes Band  - Budavári Palota, Oroszlános udvar


Egyéb események:


2011. augusztus 18. (csütörtök)


18:00     Höissassaa Néptáncegyüttes - észt viselet bemutató és táncház - Budavári Palota, Oroszlános udvar


Ünnepélyes megnyitó és az "Újranéző" jubileumi fotográfiai pályázat díjátadója - Budai vár, Palota Színpad


Jegyárak: 1500 Ft/nap


Kedvezményes jegy: 500 Ft/nap (4-től 14 éves korig gyerek és nyugdíjas)


4 éves korig ingyenes

Programnaptár

vissza most előre
2011. augusztus
H K Sz Cs P Sz V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
1234
Pirula Trend