Tojáslikőr - Adventre készülődünk

Tojáslikőr - Adventre készülődünk

Az adventi készülődés része a gyertyagyújtás. Nekünk erre megvan a kis szertartásunk. Első vasárnapra feldíszítjük a lakást, kirakjuk a fényeket, elkészítjük a koszorút. Négy vasárnapon keresztül összegyűlünk a nappaliban, ír kávét, tojás- vagy mandulalikőrt iszunk, a gyerekek pedig habos kakaót, miközben meggyújtjuk a gyertyákat. Ezeket az estéket azért is szeretem, mert lélekben is rákészülünk a karácsonyra.

Elkészítési idő: kb. 30 perc+ 2-3 hét

Hozzávalók:

  • 3 tojás sárgája
  • 2 x 22,5 dkg cukor
  • 3 dl víz
  • 1 ½ tubus sűrített tej
  • 3 dl tiszta szesz, vagy 5 dl jó minőségű vodka

A vízből és a cukorból szirupot főzünk és hagyjuk kihűlni. A tojás sárgáját kikeverjük a másik adag cukorral. Ha a szirup kihűlt, lassan csorgatva hozzáadjuk a cukros tojáshoz. Ezután keverjük hozzá sűrített tejet és a szeszt.

Tojáslikőr - Adventre készülődünk

Tipp! Ha az egészhez adunk mandulaaromát is, akkor már készen is van a mandulalikőr. Tegyük üvegbe, és 2-3 naponta rázzuk össze.

Jó tudni! Magas a cukortartalma. Akinek erre vigyázni kell, az vegye ezt figyelembe. Lehet kísérletezni is, hogy a cukrot részben vagy egészben nyírfacukorra cseréljük.

Tápérték (100 g):

 

Tojás

Kristálycukor

Sűrített tej

Vodka

Energia

143 kcal

390 kcal

308 kcal

231 kcal

Fehérje

12,6 g

0 g

6 g

0 g

Zsír

9,5 g

0 g

4 g

0 g

Szénhidrát

1,8 g

99,9 g

59 g

0 g

Kapcsolódó írások
Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek