Hirdetés
Gyógynövények őszi fegyvertárunkban

Gyógynövények őszi fegyvertárunkban

A ködös, nyirkos, őszi napok visszatérő problémája a meghűlés, a nátha, vagy pontosabban a felső légúti megbetegedések. Kellemetlen tünetei, az ezzel járó rossz közérzet, fáradtság nemcsak hangulatunkat rontja, hanem néhány napra ágyba is parancsolhat bármelyikünket.

Hirdetés
Hirdetés

Mely gyógynövényeket ajánlhatjuk e kellemetlen panaszok enyhítésére, a gyorsabb gyógyulás érdekében, vagy éppen a szövődmények megelőzésére? Ismerkedjünk meg röviden néhány ilyen, általában közönséges növényfajjal, melyek gyógyhatású részét (szaknyelven: a "drogot") célszerű házipatikánkban is tartani.

A rétek, útszélek, de akár még a parlagok egyik leggyakoribb gyomfaja a keskenylevelű (lándzsás) útifű (tudományos néven: Plantago lanceolata). Az évelő tőlevélrózsás növény levelei hosszúkásak, lándzsásak; míg szára tőkocsány, ami hosszú levél nélküli, csúcsán a virágzatot tartó szárat jelent. A levelek fő hatóanyagai: az iridoidok (aukubin), cseranyagok, nyálkaanyagok és C-vitamin; forrázatuk köhögéscsillapító, köptető hatású. Mélius Juhász Péter nevezetes Herbáriuma (Az fáknak, füveknek nevekről, természetekről és hasznairól, 1579) szerint: "a szájadat, torkodat gyógyítja, ha vizével mosod".

Szintén tőkocsányos és igen gyakori, a kistermetű százszorszép (Bellis perennis). A néhány centiméteres tőkocsányon fejlődnek ki a kis fészekvirágzatok. A szélső, nagyobb virágok kissé vörösesek, a belsők fehéresek. A százszorszép üde, nedves gyeptársulások apró faja, amely hóolvadástól a következő fagyig virágozhat. A levelek főzete inulint, szaponinokat, cseranyagokat tartalmaz, s alkalmas légcsőhurut, köhögés tüneteinek enyhítésére.

A Földközi-tenger medencéjéből származó, szárazságtűrő, fél évszázada termesztett gyógynövényünk az izsóp (Hyssopus officinalis). Az ajakosok családjába tartozó növény illóolaj-tartalmú virágai kékek, rózsaszínűek vagy fehérek lehetnek. Gyógyhatása a növény földfeletti részének, virágzó hajtásának van, amely akár egy százalék illóolajat is tartalmazhat. Az izsóp fő alkalmazási lehetősége köhögéscsillapító, antiasztmatikus teakeverékekben van, bár lehet alkotórésze étvágyjavító teakeverékeknek is. Az izsóp már az ókorban ismert gyógynövény volt, a Füveskönyv szerint: "nehéz lélegzetvételt gyógyít, gilisztát megöl a gyomorban".

A meghűléses megbetegedések egyik legáltalánosabb és joggal közismert gyógyszere a kis- és a nagylevelű hársfajok (Tilia cordata, Tilia plathyphyllos). A gyógy-hatású drog mindkét esetben a sárgásfehér, kellemes illatú virágzat, amelyben a néhány virág bogernyőt alkot, tengelyén a murvalevéllel. Mindkét fajjal, de különösen a kis levelű hárssal ültetett állományban is találkozhatunk (parkok, utak sorfája), míg a nagylevelű hárs a középhegységek mérsékelt vízellátású erdeiben elegyfaként tűnik fel. A két fafaj virágzáskor begyűjtött drogja főleg flavonoidokat (kvercetin), nyálkát, cseranyagokat, némi illóolajat tartalmaz. A virágzat teájának izzasztó, köptető, nyálkaoldó hatása van. A hársfatea e hatásait tovább javíthatjuk, ha mézzel ízesítjük.

Az édesgyökér (Clycyrrhiza glabra) termesztett, ritkán termesztésből kivadult, pillangósvirágú növényünk.

Az ötszáz évvel ezelőtt, Kínában kelt, Elsőrendű gyógynövényeink című munka kiemelt témája az édesgyökér. Az egyiptomi fáraósírokban is megtalálták a növényt, ami egyértelműen utal értékes voltára. Ma is igen kedvelt Kínában, a kínai orvosok főképp a torokfájás, a köhögés enyhítésére, légzőszervi problémák esetén javasolják. Igen erőteljes, többfejű gyöktörzsű, évelő, akár méteres cserje jellegű faj. A gyógyhatást főként gyöktörzse jelenti, ahol fő hatóanyagként egy triterpénvázas glikozid, a glicirrhizin található. Ehhez a feltűnően (a szacharóznál ötvenszer) édes vegyülethez flavonoidok, szaponinok, kevés illóolaj társul. E kémiai összetétel köptető, antibakteriális és antivirális, illetve gyulladáscsökkentő hatást garantál, amit már az egyiptomiak is felismertek. Az édesgyökér alkalmazása eltér a szokásostól, hiszen nem forrázzuk, nem készítünk belőle teát, hanem a gyökerek gumiszerű állagúra bepárolt kivonatát, a fekete színű "medvecukrot" fogyaszthatjuk.

Galenus római orvos ajánlotta jó kétezer évvel ezelőtt a pemetefű (Marrubium vulgare) használatát. A növény lágyszárú, négyszögletes szárú, fehéren gyapjas, tojásdad levelei csipkés szélűek, fonáki részük ráncos. Virágai piszkosfehérek, melyek gömbszerű álörvöket képeznek. A Földközi-tenger vidékén és Közép-Ázsiában őshonos faj, hazánkban száraz, meleg területeken, gyepekben is megél, egyben termesztett gyógynövény. A pemetefű drogja a virágzó hajtás, amely 0,3-1,0 százalék diterpén típusú keserűanyagot, 5-7 szá-zalék cseranyagot, nyálkaanyagokat, kevés illóolajat tartalmaz. Forrázata (teája) légúti megbetegedések (köhögés) esetén hasznos, de étvágyjavító hatása is közismert. Felhasználása nemcsak teaként lehetséges, hanem gyógy-cukorkák alkotórésze is lehet.

A meghűlés, a köhögés és a nátha megelőzésének egyik feltétele a szervezet megfelelő vitaminellátása, különösen a vízoldékony, folyamatosan ürülő vitaminok elégséges szintjének biztosítása. Az utóbbi időben egyre gyakrabban találkozhatunk olyan termékekkel (szörp, lekvár, befőtt, stb.), amelyek a homoktövis (Hippophaë rhamnoides) álbogyóterméséből készülnek. Ez a növény tövisekkel borított, ezüstös szőrökkel fedett cserje vagy kistermetű fa. Az igénytelen, szárazságtűrő növényt a világ sok országában termesztik, hazánkban a Duna és Dráva mentén őshonosan is előfordul, bár ritkasága miatt flóránk védett fájává nyilvánították. Ültetett, termesztett állományával egyre több helyen találkozhatunk, hiszen a termés leve a C-vitamin mellett cukrot, szerves savakat, olajat, karotinoidokat, ásványi elemeket tartalmaz. Észak-Európában régóta használt, ízes vitaminpótló, nálunk most terjed használata.

Az őszi nyirkos, hűvös idő beköszöntével is forduljunk a természethez, éljünk a növényvilág kincseivel, hiszen már őseink is ezt tették.

Dr. Vetter János

egyetemi tanár

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Pirula Trend