Fahéjas szilvalekvár cukor nélkül - Egészségséf

Fahéjas szilvalekvár cukor nélkül - Egészségséf

Érik a szilva, itt az ideje, hogy eltegyünk belőle télire. Sokan csak azt a változatot ismerjük, amihez cukrot használunk. Azonban cukor nélkül is remek lekvárokat, dzsemeket lehet készíteni.

Elkészítési idő: kb. 5 óra

Hozzávalók:

  • tetszőleges mennyiségű szilva
  • kilónként ¼ kávéskanál őrölt fahéj

A szilváról távolítsuk el a szárát, alaposan mossuk meg és magozzuk ki. A feleket vágjuk még félbe, így ereszt egy kis levet. Keverjük össze a fahéjjal. Egy lekvárfőző edénybe tegyük fel főni, ha lehet, olyan legyen, amit utána a sütőbe is be tudunk tenni.

Fahéjas szilvalekvár cukor nélkül - Egészségséf

A sütőt melegítsük elő 110 fokra. Amikor a szilva elkezd forrni, akkor keverjünk rajta egyet, botturmix segítségével törjük meg (nem kell teljesen folyóssá) és tegyük az edényre a fedőt, majd helyezzük be a sütőbe. Itt „főzzük” tovább 4-5 órán keresztül. Időnként keverjük meg, illetve félidőben picit csúsztassuk el a fedőt, hogy a felesleges víz távozni tudjon. Amíg a szilva a sütőben van, addig az üvegeket nagyon alaposan mossuk el. Ha a lekvár kész, öntsük üvegekbe, rakjunk rá fóliát, fedőt és dunsztoljuk 1-2 napig.

Tipp! A szilvát az elején is megtörhetjük, így nem a forró szilvával kell dolgozni. Ilyenkor viszont kicsit több levet ereszt.

Jó tudni! Nagyon fontos, hogy az üvegek és a fedők, a merőkanál tökéletesen tiszta legyen. Mivel semmilyen tartósítószert nem tartalmaz, könnyebben meg is romolhat, felbontás után hűtőbe kell tenni. Ha már polcra raktuk, figyeljük, hogy nem kezd-e penészesedni. Ha igen, akkor szedjük le a romlott részt, öntsük össze az egészet, forraljuk fel, és ismét öntsük üvegekbe.

Kapcsolódó írások
Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek