Hirdetés
Utazási tanácsok

Utazási tanácsok

Eljött az a két hét, amire egész évben várt: hamarosan kezdődik a nyaralás. Még el sem indultak otthonról, de ön máris feszült, a gyerekek unatkoznak, a párja pedig összeszedett egy kiadós gyomorrontást. Megpróbálunk segíteni, nehogy az álompihenésből rémálom legyen.

Hirdetés
Hirdetés

Előzetes tervezés

A nyaralást lefoglalták, a szállást kifizették, nincs más hátra, mint az indulás. Hogy ne legyen már az első nap stresszes, lehetőleg ne üljenek autóba az utolsó munkával töltött nap után rögtön másnap, hanem töltsenek el otthon két-három napot a nyaralás előtt. Ezalatt lélekben is felkészülhetnek a kikapcsolódásra, nyugodtan összepakolhatnak, listákat készíthetnek, mit nem szabad otthon felejteniük. Egészségük és pénztárcájuk szempontjából is nagyon fontos, hogy ne felejtsen el utasbiztosítást kötni! Beszéljék meg ki hogyan képzeli a nyaralást – a szülők inkább napoznának, a gyerekek pedig kirándulnának. Ha eldöntik, hogy egyik nap ezt csinálják, a másik nap pedig azt, nem alakul ki felesleges feszültség a nyaralás alatt, és mindenki megtalálja a maga örömét.

Utazási tanácsok

Tanácsok az útra

Bár szeretnénk azt hinni, a repülő- vagy autóút általában még nem a nyaralás része, főleg, ha gyerekekkel kelünk útra, de bizony ez is része a vakációnak. Valaki mindig éhes-szomjas, pisilnie kell, melege van vagy fázik, unatkozik, és elgémberedtek a tagjai. Gondolja végig előre, mi minden történhet út közben, és készüljön fel a lehető legjobban.

 

További tippjeinket a Patika Tükör augusztusi számában találja.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Pirula Trend