Milyen gyógyszereket vigyünk magunkkal, ha utazunk?

Milyen gyógyszereket vigyünk magunkkal, ha utazunk?

Ha kitör a vakáció, szinte azonnal beindul a jövés-menés országhatáron innen és túl. Legyen az kirándulás a hegyek között, tengerparti nyaralás vagy egy családi sátorozás a természetben, minden esetre jó, ha van nálunk egy kis elsősegély-csomag, benne a legszükségesebb gyógyszerekkel, eszközökkel.

Nézzen szét otthon és tegye fel a kérdést, hogy van-e az egyik polcon olyan gyógyszeres útitárs, amit csak felkap, és a fogkefe meg a tusfürdő mellé tesz, hogy kéznél legyen, ha arra netalán szükség lenne. A nyaralás alatt nem ritkán fordul elő, hogy a gyerek belázasodik, hasmenése lesz, görcsöl, és mindez legtöbbször hétvégén és leginkább valamikor este 8 és 10 óra között történik. No, ilyenkor kezdődik a lázas rohangálás az ügyeletre, majd keressük a legközelebbi ügyeletes gyógyszertárat, hogy legalább a lázat tudjuk csillapítani.

Ha ilyen problémákkal kezdődik a nyaralás, ne gyötörje a gondolat, hogy ez csak önnel fordul elő, hogy már megint ez a szokásos Murphy…, hiszen egyáltalán nem véletlen, hogy pont a szabadság első hetében éri utol (főleg a kicsiket) valamilyen vírusos megbetegedés, fertőzés. Szervezetünk érzékenyen reagál az ismeretlen helyekre, alkalmazkodnia kell a tavak, tengerek flórájához, esetleg új baktériumokhoz, vírusokhoz is. S mivel jó esetben a testünk okosan reagál a külső ingerekre és védekezik, hasznos, ha kéznél van néhány jellegzetes nyári panaszt enyhítő szer. Indulás előtt mindig ellenőrizzük, hogy nem járt-e le a termékek szavatossági ideje.

Probiotikum

Nyaralás előtt három nappal érdemes szedni valamilyen probiotikumot, amivel felkészítjük a gyomrunkat és a beleinket a változásokra, ezzel erősíthetjük immunrendszerünket.

Milyen gyógyszereket vigyünk magunkkal, ha utazunk?

Lázmérő

A gyors és biztos lázmérő a szülők álma, ma már a digitális lázmérők egy része képes is erre a bravúrra. Főleg kisbabák esetében fontos a precíz és szupergyors lázmérés.

Lázcsillapító

A normál testhőmérséklet 36-37 ºC, lázcsillapításra 38 ºC felett van szükség. Általában tudjuk, hogy a család egyes tagjainál melyik gyógyszer hatékony, abból vigyünk néhány szemet.

Gyomorpanaszok

Abban a pillanatban, ahogy elhagyjuk saját konyhánk, kedvenc éttermeink megszokott ízeit, máris új fűszerekkel és ételekkel találkozunk. Előfordul, hogy a gyomrunk, a bélrendszerünk tiltakozik, és ez akár napokig tartó puffadást, epe- vagy vesegörcsöt, kellemetlen panaszokat okoz. Mindezeket megfelelő görcsoldóval orvosolhatunk.

Hashajtó

Jellegzetes nyaralós tünet a székrekedés. Felesleges feszengeni, kivárni, amíg keservesen végre vécére tudunk menni. Aki tudja, hogy ez a probléma nála rendszeresen előfordul, vigyen magával olyan szert, amely enyhíti a tüneteit.

Elsősegély

Elesik, vérzik, fáj. Ha van nálunk fertőtlenítőszer, sebtapasz, kötszer, akkor azonnal el tudjuk látni a kisebb sebeket, zúzódásokat, nem kell orvoshoz rohanni.

Fülfájás

Legjobb kezelési módja a megelőzés, aki tudja, hogy érzékeny a füle, a vízpartra mindenképpen vigyen magával füldugót. Fürdés után alaposan szárítsa ki a fülét, és csak úgy üljön be a légkondicionált étterembe/autóba, hogy vattával bedugta.

Allergia

Bár tengerparton ritkán alakulnak ki szénanáthás tünetek, egy orrfolyás megkeserítheti a pihenésre szánt napokat. Több recept nélkül kapható készítményt is vásárolhatunk, vigyünk egy orrspray-t és egy doboz szájon át szedhető tablettát. Ha a panaszok idehaza sem enyhülnek, forduljunk allergológushoz!

Szúnyogcsípést enyhítő kenőcs, gél

Nyáron gyakori probléma a rovarcsípés, különösen a kicsik viselik rosszul, ha viszket és fáj. A fokozott allergiás reakciót enyhíthetjük kalcium-pezsgőtablettával, a duzzanaton a hideg vizes borogatás segít. A hagyományos hatóanyagú kenőcsök helyett patikában kapható homeopátiás krémet is csomagolhatunk az útra.

Szálka

Rendkívül hasznos eszköz lehet egy jó csipesz, amellyel könnyen ki tudjuk venni a bőrbe szúródó szálkát. Használat előtt mindig fertőtlenítsük!

Kiszáradás ellen

A nyári hőségben előfordul, hogy nem iszunk annyi folyadékot, amennyire szükségünk lenne, s a szervezetbe nem jut kellő mennyiségű ásványi anyag. Ezen könnyen segíthet a megfelelően kiválasztott pezsgőtabletta, ráadásul az ízesített vizeket szívesebben fogyasztjuk egy kis lubickolás után.

Kapcsolódó írások
Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek