Makuladegeneráció
Lassan népbetegség, mégis sokunk számára ismeretlen fogalom. Az időskori makula-degeneráció a látóhártya központi részének (macula lutea) lassan előrehaladó sorvadása. A betegség kezdeti stádiumában a szokásos vizsgálatokkal még nem lehet kimutatni eltérést, bár a látás minősége már ekkor romlik.
Így például tévesztés a betűk összeolvasása során, esetleg egy-egy betű vagy betűrészlet kiesése, elmosódottsága, vagy torzulása miatt. Máskor erős fényben káprázás, illetve a fényhez való alkalmazkodás nehézségei hívhatják fel a figyelmet a betegség kezdetére.
Rendszerint hónapokkal, vagy évekkel később, a betegség előre haladtával, a fixált tárgy képe egyre homályosabb vagy torzultabb lesz, ami már komoly problémát jelent az olvasásban, a színek felismerésében, míg végül egy szürke, illetve fekete folt alakul ki a látótér középső részén, ami lehetetlenné teszi az olvasást, a gépkocsivezetést és általában a munkavégzést. Az esetek mintegy 10-15 százalékában hirtelen látásromlás léphet fel szemfenéki vizenyő, illetve bevérzés miatt.
Súlyos gond
Az időskori makuladegeneráció napjaink egyik legsúlyosabb szemészeti problémája, ugyanis az iparilag fejlett országokban ez a betegség a vakság leggyakoribb oka. Epidemiológiai vizsgálatok alapján ma már biztosan állíthatjuk, hogy az erős dohányzás jelentősen fokozza a makula-degeneráció kialakulásának veszélyét. Ugyancsak ilyen rizikó tényező a vér magas zsírtartalma, a cukorbetegség, a magas vérnyomás, a pajzsmirigy csökkent működése, de mindenekelőtt az idős életkor. Különösen veszélyeztetettek a szürke-hályog miatt operált betegek, akik fokozott ellenőrzést igényelnek. Sikeres szürkehályog műtét után, még panaszmentes esetben is ajánlatos legalább félévente ellenőrizni a szemfenék állapotát.
Az időskori makuladegeneráció kórtanilag nagyon hasonlít az egyéb, korral járó neurodegeneratív betegségekhez, mint például az Alzheimer vagy a Parkinson betegség, vagy a diabeteszes neuropátia. A korábbi kutatások azt sugallták, hogy a betegség kialakulásában az oxidáns anyagok, az úgynevezett "reaktiv", vagy "szabad" oxigén gyökök játszanak elsődleges szerepet. Ilyen meggondolások alapján számos kutató nagy adag antioxidáns vitamin és cink fogyasztását ajánlotta a betegség kezelésére. Ezt a kombinációt újabban kiegészítették luteinnel is. Az Egyesült Államokban végzett klinikai vizsgálatok (ARED study) azonban csak részben igazolták ezt a feltevést. Több ezer beteg több éves kezelése során csak igen kis számú esetben sikerült elkerülni a legsúlyosabb komplikációk kialakulását, de a kezelés nem befolyásolta alapvetően a betegség lefolyását. Ugyanakkor számos vizsgálat igazolta, hogy ennek a kezelésnek igen komoly, esetenként fatális mellékhatásai lehetnek. Miután ezt a kombinációt akár évtizedekig kell szedni, a nagy adag E-vitamin agyi vérkeringési zavarokat okozhat, a béta-karotin dohányosoknál tüdőrákra hajlamosít, míg a nagy adag cink vesekárosító.
A luteinről egy, a közelmúltban a Harvard Egyetem által kiadott tanulmány mutatta ki, hogy növeli a szívinfarktus veszélyét. Ezért ma már az antioxidáns készítmények "felhígított" formában, azaz csökkentett hatóanyag tartalommal kerülnek forgalomba. Arra viszont nincs klinikai adat, hogy ezeknek a készítményeknek ilyen adagban is van-e még valamilyen hatásuk. Ezeket a megfigyeléseket a mindennapi szemészeti tapasztalat is alátámasztja, miszerint ez ideig nem volt megbízható és eredményes kezelés az időskori makula-degeneráció okozta látásromlás kivédésére.
