Az életmód és a mellrák

Az életmód és a mellrák

A testsúly és az alkoholfogyasztás befolyásolja a kockázatot, derült ki az amerikai, a brazil és a kínai adatokból. Az amerikai lakosság körében csaknem kétszerese a mellrákos esetek aránya a brazíliaihoz képest, a kínaiaknál pedig csak harmadannyi a beteg, állatja az Amerikai Rákkutató Intézet (AICR) statisztikája.

Dél-Amerikában 100 000 nőből mindössze 44-nél diagnosztizáltak mellrákot 2008-ban. Az életkori adatokat rögzítve az Egyesült Államokban ugyanennyi nőből 76 betegedett meg.

Az egyenlőtlenséget okozhatja részben az is, hogy az Egyesült Államokban több embernél ismerik fel a betegséget, de a szakértők szerint az életmód lehet leginkább ludas a gyakoribb mellrákos eseteknél.

Kockázati tényezők

Tanulmányok rámutattak, hogy a túlsúly, az alkoholfogyasztás, a fogamzásgátló tabletták, a hormonpótló terápiák, a gyermektelenség és a késői (35 év feletti) gyermekvállalás növelheti a mellrák kockázatát, olvasható a MedlinePlus oldalán. Aki nem szoptat, szintén veszélynek teszi ki magát az AICR jelentése szerint.Sajnos vannak olyan tényezők is, melyeket nem lehet befolyásolni: az életkor, a nem, az etnikai hovatartozás, a génmutációk, a családban előforduló melldaganatok, a sűrűbb emlőszövet, a korai menstruáció vagy a kései menopauza, állítja az Amerikai Rák Szövetség.

A kockázatok csökkentése

Szerencsére, a kutatási eredmények erőteljesen alátámasztják azt, hogy egészséges életmóddal csökkenteni lehet a kontrollálhatatlan kockázati tényezők szerepét. A Rákkutatási Világalap (World Cancer Research Fund) azt a következtetést vonta le, hogy az Egyesül Királyságban fellelhető mellrákos esetek 40 százalékát meg lehet előzni egyszerűen az egészséges testsúly megtartásával, a kevesebb alkoholfogyasztással és a több testmozgással.

Az AICR hasonló következtetést vont le az amerikai nőkkel kapcsolatban is. A kutatási eredményeket alátámasztja az amerikai és brazil nők statisztikai adatainak összehasonlítása. A számokból kiderül, hogy az Amerikai Egyesült Államokban több az elhízott felnőtt, mint Brazíliában. Többet is isznak és kevesebbet mozognak. Az USA-ban csak a kismamák 74 százaléka szoptat, míg Brazíliában ez az arány 93 százalék a La Leche Liga adatai szerint.

A nők beszéljék meg mellrákkal kapcsolatos kockázati tényezőiket a háziorvosukkal. Amennyiben lehetséges, minden kismama szoptasson. A fogamzásgátló tablettát érdemes teljesen elhagyni, vagy minimalizálni. Ugyanez érvényes a hormonpótló terápiára is.

Kapcsolódó írások
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek