A társas étkezés hátrányai

A társas étkezés hátrányai

Azok a karcsú barátok, akik sokat esznek, veszélybe sodorhatják az ember féltett vonalait - írja a Journal of Consumer Research. "Az elhízás hatalmas közegészségügyi problémát jelent" - írják a cikk szerzői, "ezért megvizsgáltuk, hogy valakinek a testsúlya és az általa fogyasztott étel mennyisége hogyan befolyásolja a velük együtt étkezők táplálkozását."

210 egyetemi hallgatót vontak be a vizsgálatba, amely látszólag filmek megnézéséből állt. Azt mondták a résztvevőknek, hogy egy másik hallgatóval párban fogják végezni a kísérletet, de valójában a másik személy is a kutatócsoport tagja volt, egy vékony testalkatú személy, akit azonban egyes esetekben "kipárnáztak", amitől lényegesen testesebbnek tűnt.

A filmvetítés közben a résztvevőknek ételt szolgáltak fel, amelyből mindig az álruhás kutató vett először, hol többet, hol kevesebbet. A megfigyelések szerint a résztvevők által vett mennyiséget mindig befolyásolta az, hogy előttük mennyit vett a másik személy, függetlenül a testméretétől.

Többnyire hasonló adagot vettek ki, mint a másik személy, de ha túlsúlyosnak ítélték az illetőt, saját maguk inkább kevesebbet ettek. Ez arra utal, hogy az embereket - akár tudatában vannak ennek, akár nem - befolyásolja, hogy a másik mennyit eszik.

A szerzők következtetése szerint többet nyom a latba annak a személynek a súlya, akivel együtt eszünk, mint az, hogy ő mennyit eszik. Ha azt látjuk, hogy egy testes ember sokat eszik, hajlamosak vagyunk csökkenteni az adagot, de ha egy sovány barát nagy adagot szed, az a vele étkezőt is több étel elfogyasztására sarkallhatja.

Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek