Hirdetés
Vigasztaló ételek magány ellen

Vigasztaló ételek magány ellen

A krumplipüré, a sajtos makaróni és fasírt lehet, hogy nem tesznek jót az artériáknak, de egy új, a Psycological Science című lapban megjelent tanulmány szerint ezek az ételek jó hatással vannak a szívre és az érzelmekre.

Hirdetés
Hirdetés

Jordan Troisi, a Buffaloi Egyetem végzős hallgatója és Shira Gabriel, a tanulmány társszerzője kutatási programjukban olyan társadalmi pótlékokat tanulmányoztak, melyek segítségével az emberek úgy érezhetik, hogy tartoznak valahová. A magány érzésével szemben sokan kötődni kezdenek például a kedvenc tévéműsoruk szereplőihez, virtuális kapcsolatot építenek ki a képernyőkről ismert hírességekkel, vagy egyszerűen szeretteik fényképeit nézegetik. Troisi és Gabriel azt vizsgálta, hogy vajon az ételek is kiválthatnak-e hasonló hatást az emberekből azáltal, hogy a hozzájuk közel állókra gondolnak.

Az egyik kísérlet során a kutatók megkérték a résztvevőket, hogy hat percen keresztül írjanak egy olyan szituációról, amelyben összevesznek egy barátjukkal, így próbáltak bennük magányt ébreszteni, míg egy másik csoportnak egy érzelmileg teljesen semleges témáról kellett beszámolót írnia. Ezt követően mindkét csoportból néhányuknak "vigasztaló hatású" étellel kapcsolatos élményükről kellet írni, míg mások érzelmileg semleges ételekről írtak. A teszt végén a kutatók egy kérdőívet töltettek ki a résztvevőkkel, amivel meg tudták mérni a magányosságuk mértékét.

A közeli baráttal folytatott veszekedés az emberekben magányos érzetet keltett, de azoknak a résztvevőknek, akik a magánéletükben kiegyensúlyozott kapcsolatban éltek, sikerült leküzdeniük a magányérzetet azáltal, hogy vigasztaló ételekről írtak. Megfigyeltük, hogy mikor a résztvevők a vigasztaló ételekről írtak beszámolót, legtöbb esetben családjuk, vagy barátaik körében ettek, mondja Jordan Troisi. Egy másik kísérlet közben a kutatók megállapították, hogy a résztvevők csirkehúsleves evés közben többet gondoltak emberi kapcsolatokra, ha korábban a levest vigasztaló ételnek minősítették. Troisi szerint ezek az ételek nagyon jó gyógymódnak bizonyulnak a magányosság érzése ellen, így igazán nem kell túl sok ahhoz, hogy az ember úgy érezhesse, tartozik valakihez.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Pirula Trend