Hirdetés
Veszélyeket rejt a terhesség, ha PCOS-ed van

Veszélyeket rejt a terhesség, ha PCOS-ed van

A PCOS egyre több nőt érint szerte a világban. Bár a legtöbb szó a teherbeesési nehézségekkel kapcsolatban esik szó róla, hiszen a betegség velejárója, hogy az illető csak nagy nehezen produkál pozitív tesztet. Viszont arról már kevesebbet hallani, hogy mi van akkor, ha mégis megtörténik a fogamzás. Hogy hogyan befolyásolja a terhességet a PCOS, arról dr. Koppány Viktória, a Budai Endokrinközpont endokrinológusa beszélt.

Hirdetés
Hirdetés

Friss tanulmányok szerint a korai vetélések aránya kb. 15-20%, ám ez az érték a PCOS-es betegek esetében 35-35 % is lehet, éppen ezért kell rendszeres ellenőrzésen részt venniük ebben az esetben a kismamáknak. A szindróma gyakori velejárója, hogy az illető elhízott és inzulin-érzékeny, így sokszor mesterségesen kell beleavatkozni a fogantatásba, aminek következtében az ikerterhesség esélye is jóval nagyobb, ami még több rizikót von maga után. Hogy le lehessen csökkenteni a korai terhességben a vetélés kockázatát, érdemes komolyabban foglalkozni az állapottal, valamint külön figyelmet fordítani a megfelelő táplálkozásra és a rendszeres mozgással, hogy ne legyen túl nagy mértékű a súlyfelesleg.

Veszélyeket rejt a terhesség, ha PCOS-ed van

Bár az első trimeszter – hasonlóan az egészségesekhez – kritikus időszak, azonban azoknál, akik PCOS-ben szenvednek, a várandósság vége is veszélyes, mivel náluk gyakrabban léphetnek fel olyan szövődmények, mint a diabetes, magas vérnyomás, amik akár koraszülést is eredményezhetnek.

Fontos a megfelelő életmód

Dr. Koppány Viktória, a Budai Endokrinközpont endokrinológusa szerint a betegség esetén a legfontosabb a diéta, a napi ötszöri étkezés és a napi kb. 160 gramm szénhidrát fogyasztása. Érdemes továbbá a megfelelő D-vitamin bevitelére is figyelmet fordítani, csakúgy, mint a rendszeres testmozgásra, hogy közelebb lehessen kerülni a normális BMI-hez.

Viszont akármennyire is ügyel az életmódjára a kismama, PCOS esetén az egész terhesség alatt szakorvosi felügyelet és gyakori konzultáció szükséges!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Pirula Trend