Új szívvel és új szívre várva

Új szívvel és új szívre várva

Öt férfi, öt szíves történet a javából. Bár történetük más és más, mégis van valami, ami összeköti őket: a nyertesek közé akarnak tartozni, mert ahogy mondták, számukra maga az élet a győzelem.

Huszonöt esztendeje végezték az első szívátültetést a jelenlegi Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikán. Az intézet akkori igazgatója, Szabó Zoltán professzor végezte a műtétet, ő és vele együtt az egész klinika izgatottan várta Schwartz Sándor felépülését, aki negyedszázad után most hálásan mond köszönetet orvosainak, az intézet munkatársainak. Látom, többen meghatódva hallgatják köszönő szavait, az az öt férfi mindenképp, akik az utóbbi pár évben kaptak új szívet, vagy éppen donorra várnak. Velük beszélgetve - ha csak néhány pillanatra is - képet kapunk arról, mit jelent a család aggódó szeretete, hogyan lehet létezni műszívvel és az ahhoz tartozó nagy táskával, reménykedve várni a riasztást, milyen nagy eredmény a műtét utáni első néhány óvatos lépés.

Herczeg Csaba, 42 éves, két éve él műszívvel

„24 éves voltam, gyakran fociztam, majd egy meccs után rosszul lettem, rettenetesen fájt a hátam, de nem tudták megállapítani, hogy mi okozta a bajt. Ezután következett 15 tünetmentes év, dolgoztam reggel héttől este hatig, éltem, mint mindenki más. Aztán hirtelen jött egy lejtmenet, egyre gyengébb és betegebb lettem. Kaptam mindenféle injekciót, de inkább a hátfájásra, egészen addig, amíg egy doktornő a nyelvem alá nem tett egy gyógyszert. Akkor jött rá, hogy másfél évtizeddel ezelőtti hátfájás egy infarktus volt. Ha ezt hamarabb észre vették volna, talán most nem tartanék itt. A műszívvel hol így, hol úgy érzem magam, a közérzetem változó. Most várólistán vagyok, műtétre várok. Két fiam van, 21 és 13 évesek, és minden nap eszembe jut, hogy a nagyobbik rohamosan közelít a 24. éve felé, amikor nekem infarktusom lett. Ezért aztán őt is, de már a kicsit is minden évben elhozom egy kivizsgálásra, hogy biztosan minden rendben legyen.”

Halász Tibor, 47 éves, transzplantált

„Még negyven éves sem voltam, amikor infarktust kaptam. Ezután kilenc évig dolgoztam, ugyanúgy, mint Csabi. De változatlanul éltem, és csak néha, amikor több fizikai munkát végeztem, éreztem úgy, mintha elfogyna a levegő, de fizikailag nem volt semmi problémám. Majd eltelt nyolc év és egy fél éven belül összezuhantam, műszívet kaptam. Nálam a műszív nem vált be, és akkor SOS kellett az új szív. Szerencsém volt, csak három hetet kellett várnom. Volt olyan szobatársam, aki a műtét másnapján - mintha mi sem történt volna - felkelt és sétált, egy hónap múlva már szaladt. Van, aki könnyebben, van, aki nehezebben viseli a műtétet, én az utóbbiak közé tartozom. Nyolc hónapig tartott, mire felépültem a műtét és a három hét kóma után. A szívemmel jól vagyok, de sajnos a sarkaim tönkrementek a hosszú ideig tartó fekvés következtében, ezért nem tudok rendesen járni.

Miközben beszélgetünk, hirtelen egy orvosra mutatnak, látja, ő tette be nekünk a műszívet, az a fiatal orvos. Ő egy csodálatos ember – mondják mindannyian.

Sinkó József, 67 éves, transzplantált

„2003-ban volt egy kis probléma a szívemmel, akkor elmentem a kardiológushoz, aki szívritmus zavart állapított meg, ezután hosszú évekig kezeltek. Szívelégtelenség is fellépett és mindez odáig fajult, hogy kaptam egy ICD-t, amit legtöbben pacemakerként ismernek. Egy ideig stabilizálódott az állapotom, aztán rohamosan gyengültem, a végén alig tudtam menni, nem kaptam levegőt. A pulzusomat mesterségesen 40-en tartották, hogy ne terhelje az sem a szívet. Olyan volt ez, mintha kiment volna belőlem az élet, csak lemondást éreztem és készültem a halálra. 2015 augusztusában kerültem fel a transzplantációs várólistára és nagyon nagy szerencsém volt, alig egy hónap múlva, szeptember 15-én már meg is műtött Szabolcs Zoltán professzor úr. A műtét ugyan jól sikerült, de a szervezetem nem akarta befogadni az új szívet, én öntudatlanul feküdtem, miközben az orvosok három hétig küzdöttek az életemért. Ennyi fekvés után az embernek nem működnek az izmai, így az is nagy eredmény, ha képes megtenni néhány lépést. Steril, frissen festett lakásban várt a feleségem, akit nagyon megviselt az életemért folytatott harc. Szépen lassan rendbejöttem és az orvosoknak és nővéreknek hála, teljes értékű embernek érzem magam.”

Nagy Lajos, 55 éves, műszívvel él

„Tavalyelőtt, pont december 24-én műtöttek, műszívet kaptam. Valójában én új szívet vártam, de hirtelen olyan rosszul lettem, hogy nem lehetett tovább halogatni, azonnal megoldást kellett találni. Egy napot kaptam, hogy eldöntsem, beleegyezek-e, hogy műszívet kapjak. A döntés ilyenkor nem olyan egyszerű, mint azt általában az emberek gondolják. Mire idáig érünk, látjuk, milyen műszívvel élni, s nem egyszer találkoztam olyan esettel is, amikor a beteg inkább elutasítja ezt a megoldást és nem ad magának esélyt. Én az életet választottam, bármekkora stresszel is jár. És várom az új szívet, amivel hiszem és tudom, hogy sokkal könnyebb lesz.”

Ruboczki Miklós, 57 éves, transzplantált

„Soha semmilyen problémám nem volt, se a vérnyomásommal, se a cukrommal, s ennek ellenére kaptam egy infarktust 2013-ban. Sportoltam, az öreg fiúk csapatában fociztam akkor is, amikor rosszul lettem. Nehezen ismerték fel a bajt, megműtöttek Debrecenben, de túl sok komplikáció lépett fel, így én is várólistára kerültem. Az első riasztást (mert így hívjuk azt a telefont, amikor értesítenek, hogy készüljünk fel a műtétre) 2014 decemberében kaptam, de volt egy másik beteg, aki rosszabb állapotban volt, mint én, így vártam tovább. Engem néhány héttel később műtöttek. Sokkal jobban vagyok, mint a műtét előtt, az időjárás-változást azonban nagyon megérzem, olyankor nehezebben veszem a levegőt, szorítást érzek a mellkasomban. Valójában tudhattam volna, hogy mi vár rám: anyai részről a nagyapám 55 évesen halt meg infarktusban, a nagybátyám szintén, és én is pont 55 éves voltam, amikor infarktusom lett. Egy percre sem lehet elfelejteni, hogy min vagyunk túl, de lehet örülni az életnek. Igen, ki tudom mondani: boldog vagyok.”

Ahogy elbúcsúzom, még egy pillanatig visszanézek, már összehajolnak öten, s cinkosan, egymással viccelődnek, mint azok a tapasztalt emberek, akik már sok mindent láttak a világból.

Új szívvel és új szívre várva

Kapcsolódó írások
Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek