A keresztény világ húsvétkor ünnepli Krisztus feltámadását. A karácsony mellett ez a másik legnagyobb egyházi, és egyúttal családi ünnep.

Az előkészületi időszak - akárcsak a karácsonyt megelőző hetek - magába foglalta a test és a lélek felkészülését, megtisztulását, vagy-is a negyven napos böjtöt, a nagyhetet, a virágvasárnapot (a húsvétvasárnap előtti hatodik vasárnap), a nagypénteket és a nagyszombatot. Egyes vidékeken hamvazószerdán elmosták a húsos ételek készítéséhez használt, úgynevezett "zsíros" edényeket", amelyeket csak húsvétkor - a böjti időszak végén - vettek újra elő. Elterjedt böjti étel volt a korpából készült savanyú leves. Sokhelyütt "negyvenöltek", vagyis negyven napig napjában csak egyszer ettek. Egyes családokban tilos volt az éneklés, sőt a fütyülés, a táncolás is.

Húsvéti szertartások

A nagyhét - azaz a húsvét előtti hét - első napjai a testi tisztálkodás és a lakás, lakókörnyezet, a háziállatok ólainak kitakarítása jegyében teltek. A húsvétot megelőző pénteken (nagypéntek) az országban többhelyütt is divatban volt a hajnali fürdés, aminek egészségvarázsló szerepe volt. Ilyenkor a falu fiataljai egy közeli "szabadvízben" (patakban folyóban, tóban) megmártóztak, majd a vízből haza is vittek, s ebből mosakodtak a húsvéti ünnepek alatt, hogy ne legyenek betegek, s hogy fürgék legyenek a munkában. Némely vidéken az állatokat is megúsztatták. A nagypénteki szokások közé tartozott a féregűzés is. Ilyenkor a kártevő rágcsálók, élősködő rovarok elleni mondókákkal járták körül a házat.

A húsvéti szertartásokhoz - a középkortól máig - éppúgy szorosan hozzátartozott és ma is hozzátartozik a föltámadás megjelenítése (keresztjárás, Jézus-keresés, illetve passiójáték formájában), mint a húsvéti bárány, a különféle ételek (tojás, sonka, kenyér) megszentelése. A Zalában lakók a nagyszombati körmenetre is magukkal vitték a szentelményeket (a felszentelt ételeket), amelyeknek maradékait mágikus "tárgyakként" használták. A felszentelt sonka csontját például - a jó termés biztosítékaként - a gyümölcsfákra aggatták. A húsvéti kenyér, kalács morzsáját - kereszt alakban - a székelyek szétszórták a gabonaföldeken, annak reményében, hogy a kártevő madarakat így sikerül távol tartani a terméstől.

Ünnepi tojás

A tojás megszentelése a XII. században terjedt el a paraszti társadalmakban. A húsvéti tojás, az egyházi szimbolika szerint a sírjából feltámadó Krisztust jelképezi.

Egyes vidékeken a felszentelt tojást - a karácsonyi almához hasonlóan - annyi részre osztották, ahány tagja volt a családnak, hogy az összetartozók mindig, mindenhonnan visszataláljanak egymáshoz.

Az egyházi áldásban részesített tojás fogyasztásának a paraszti kultúrákban jótékony hatást tulajdonítottak, héját pedig mágikus tárgyként kezelték. A görögkeleti vallásúaknál a halottak sírjára tették.

A felszenteletlen, díszes tojás a korbácsolás, illetve locsolkodás elterjedésével vált ajándékká.

Az ország egyes vidékein a korbácsolás, másutt a locsolás volt "divatban". Mindkettő termékenységvarázsló rítus. A korbácsolás szokása elsősorban a Dunántúlon terjedt el. Fejér megyében a négyszögletesre font korbáccsal, az úgynevezett sibával csapkodták meg húsvét hétfőn a legények a lányokat, hogy elűzzék róluk a rontást, a betegségeket. A locsolás eredete valójában a keresztelésre, illetve arra a legendára vezethető vissza, hogy a Jézus feltámadásáról hírt vivő asszonyokat a katonák úgy akarták elhallgattatni, hogy vízzel locsolták le őket.

A "vízbevető" hétfőként is emlegetett húsvéthétfőn a legények a lányokat a kúthoz cipelték, és ott nyakon öntötték őket. Más helyeken megelégedtek a kíméletesebb, vízipisztolyos "megoldással", később pedig a szagos vizes spricceléssel. A kor előrehaladtával - először a dunántúli városokban - a fiúk, férfiak húsvéti "fegyverarzenáljába" bekerült a szódavizes "locsolkodás" is. A legények locsolkodását - és a mellé elmondott köszöntőverseket, az úgynevezett locsolómondókákat - a lányok díszített (hímes, írott, piros) tojásokkal köszönték meg. Egyes vidékeken a tojás mellé bort, pálinkát, süteményt is kínáltak a locsolkodóknak.

Egyébként a húsvétkor ajándékba adott tojás díszítése először Európa keleti felében terjedt el. A díszítés módja és a motívumkincs azonban országonként változó volt. Magyarországon, illetve a tőlünk keletre, északra és délre fekvő országokban batikolással (a méhviasszal megrajzolt mintát pálcára erősített fémcsövecskével, lúdtollal vitték fel a nyers vagy főtt tojás héjára, majd a mintázott tojást növényi festékanyagban áztatták/főzték. Ezután a méhviaszt lekaparták, így a színtelen minta kirajzolódott).

A motívumok között megtalálhatók voltak a Közel-Keleten ismert és használt mágikus jelek, de a reneszánsz eredetű kerámiák és textilek motívumai is. A karcolásos díszítési technikánál megjelennek a geometrikus ábrák, a virágok, sőt a naturalisztikus emberábrázolások is. A hazánktól nyugatra fekvő országokban az egyszínűre festett tojásokra savval marattak barokkos virágcsokrokat, növény indákat, leveleket, sőt szerelmi üzeneteket is.

A patkolt (a finomra kovácsolt vassal, vagy más lágyabb fémekkel körülvett) tojás elsősorban a húsvétkor a lányok ablaka elé állított, úgynevezett "hajnalfa" díszítésére szolgált.

A módosabb városi polgárok körében váltak kedveltté a textilrátétes, ragasztott bevonatú, majd a politúros-lakkos, a XX. század második felétől pedig a matricás díszítésű tojások.

A húsvéti tojás mára csokoládétojás formájában, elsősorban a gyerekeknek szóló ajándékká vált. A locsolkodás egyre több vidéken már csak idegenforgalmi látványosság, illetve alkalom arra, hogy a férfiemberek, legények és serdületlen fiúk - ki egy pohárka ital, ki némi aprópénz reményében - végiglátogassák rég nem látott hölgyismerőseiket, vagy tágabb családjuk tagjait.