Hirdetés
Több tízmilliós járványos megbetegedést akadályozott meg az oltási program az USA-ban

Több tízmilliós járványos megbetegedést akadályozott meg az oltási program az USA-ban

Mintegy kétszázmillió gyermekbénulás, kanyaró, mumpsz, rózsa- és bárányhimlő, veszettség és hepatitis A megbetegedést és az ezek okozta körülbelül 450 ezer elhalálozást akadályozott meg a tömeges oltási program az 1963-as bevezetése csak az Egyesült Államokban 1963 és 2015 között - mutatták ki amerikai kutatók.

Hirdetés
Hirdetés

Becsléseik szerint globálisan 4,5 milliárd járványos eredetű megbetegedés és több mint 10 millió halálesetet sikerült megelőzni az AMS Public Health folyóiratban közzétett tanulmány szerint.

Az Illinois-i Egyetem közegészségügyi karának kutatói Leonard Hayflicknek, a San Franciscó-i székhelyű Kaliforniai Egyetem tudósának felkérésére készítették el tanulmányukat, aki tudni akarta, hogy az általa kifejlesztett WI-38 jelű sejtkultúra hány emberéletet mentett meg. Hayflick és Paul Moorhead 1962-ben izolálta tüdőszövetből azt az emberi sejtkultúrát, amely azóta sok járványos eredetű betegség, köztük a rubeola, a rózsahimlő és a pneumococcus fertőzések elleni oltás alapanyagául szolgál.

Jay Olshansky professzor a járványos megbetegedésekről és halálesetekről a tömeges oltási program bevezetése előtt, 1960-ban publikált amerikai adatok felhasználásával határozta meg, hány esetet és elhalálozást sikerült megelőzni azóta betegségenként. "Manapság az oltási program igen fontos kérdés, tekintettel a vakcinaellenes mozgalom megjelenésére, amely képes lehet aláásni az orvostudomány történetének egyik leghatásosabb beavatkozásával elért eredményeket. Gyermekek egész nemzedékének egészségét veszélyeztetheti a vakcinaellenes mozgalom" - idézte Leonard Hayflicket az Eurekalert tudományos hírportál.

A Kaliforniában 2014-15-ben az oltatlan gyermekek körében kitört kanyarójárvány a régen nem tapasztalt járványos megbetegedések új megjelenésének egyik jó példája, amelyet az idézett elő, hogy a szülők úgy vélték, az oltásnak többet ártanak, mint használnak. "A beoltott gyermekek számának csökkenése az Egyesült Államokban nemcsak az oltatlan gyerekek miatt gond, hanem az egész országra nézve probléma, mivel így csökken a védett népesség nagysága" - magyarázta Olshansky professszor.

Ha szinte egy egész közösséget immunizálnak egy betegség ellen és egy oltatlan ember megfertőződik, a betegségnek csekély lehetősége van a terjedésre. Ezt nevezzük közösségi immunitásnak. De ha sokakat nem oltanak be, járvány törhet ki az oltással nem védettek körében. Ezeknek a korábban alvónak tartott betegségeknek, köztük a kanyarónak az új megjelenése az Egyesült Államokban azt jelzi, hogy az oltásellenes mozgalomnak közvetlen negatív hatása van a közegészségre - hangsúlyozta a professzor, kiemelve, hogy a kanyaró, a mumpsz és a rubeola oltottsági rátája jelenleg csak 50-86 százalékos az országban.

Több tízmilliós járványos megbetegedést akadályozott meg az oltási program az USA-ban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Pirula Trend