Rostok, a diétázók barátai

Rostok, a diétázók barátai

A fogyókúra legnagyobb ellensége az éhségérzet. Azonban ilyen esetben is van segítség, hiszen léteznek olyan magas rost tartalmú alapanyagok, amelyek hozzájárulnak az étel utáni kínzó sóvárgás leküzdéséhez.

Arról kérdeztük Sárga Diánát, az Életmód Orvosi Központ dietetikusát, hogy mit érdemes tudni ezekről az élelmiszerekről.

A rostok szerepe a fogyókúrában

Az élelmi rostok, a növényeknek azon részei, amelyek az emésztő enzimeknek ellenállnak, ezért nem tudnak hasznosulni, illetve felszívódni a vékonybélben, így érintetlenül haladnak tovább a vastagbélbe. A rostok, a testsúlykontrollban fontos szerepet játszanak, mert lassítják a szénhidrátok emésztését, valamint felszívódását, ezáltal segítenek elkerülni a vér glükóz szintjének ingadozását. „A diéta során ennek azért van jelentősége, mert ha a vércukor érték közel azonos szinten van a nap folyamán, akkor elkerülhetjük a hirtelen jelentkező farkaséhséget és az evési rohamokat. További jótékony hatásuk, hogy megfelelő folyadékfogyasztás mellett a gyomorban vizet szívnak magukba. Ennek köszönhetően fokozzák a teltségérzetet plusz kalória hozzáadása nélkül”– magyarázza a dietetikus.   A következő élelmiszerek magas rost tartalmúak, ezért fogyasztásuk kifejezetten ajánlott fogyókúrázók számára:

  1. 1. Útifűmaghéj

Az útifűmaghéjnak (latin nevén Psyllium) egyedülállóan magas a rosttartalma. Energiatartalma viszont alacsony, ill. elegendő kis mennyiségben felhasználni belőle, így nem növeli jelentősen a napi energia bevitelt. Ha mellé sok folyadékot fogyasztunk, azt az útifűmaghéj felszívja, megduzzad és telítettségérzetet kelt a gyomorban. Ezen kívül az emésztésre is pozitív hatást gyakorol. Felhasználható joghurtba, kefirbe keverve, gyümölcs - és zöldségkrémekhez adva, ételek sűrítésére, kenyér és péksütemény készítése során, liszthez keverve.

  1. 2. Chia Mag

A chia mag, az utóbbi időben nagyon közkedveltté vált. Nem is csoda, hiszen egyrészt kiválóan beleilleszthető a fogyókúrába, másrészt értékes ásványi anyagokat, vitaminokat, valamint omega-3 zsírsavakat tartalmaz. Vízzel érintkezve megduzzad és fokozza a teltségérzetet. Energiatartalma nem jelentős, elegendő keveset, csupán egy-két teáskanálnyit felhasználni belőle, hogy kialakuljon a jóllakottság érzése, anélkül, hogy nagy mennyiségű, kalóriadús ételt fogyasztanánk. Szintén rengeteg típusú ételbe fel lehet használni. Rá lehet szórni salátára, lehet belőle pudingot, jégkrémet készíteni. Mártásokat, főzelékeket is be lehet sűríteni vele, sőt akár vízzel összekeverve tojás helyettesítésére is szolgálhat.

 

Rostok, a diétázók barátai

  1. 3. Zabpehely

Kiváló alapanyag, amely gazdag vitamin és ásványianyag-forrás is. Glikémiás indexe alacsony, ez annyit jelent, hogy felszívódása lassan történik meg, így nem emeli meg jelentősen a vércukorszintünket. A jóllakottság érzése jóval tovább tart, mintha gyorsan felszívódó szénhidrátot tartalmazó ételt fogyasztottunk volna. Főzve és sütve is felhasználható, például tejben megfőzve, almával és fahéjjal fűszerezve kiváló reggeliként szolgálhat. Nyersen is fogyaszthatjuk, pár perc áztatás után, akár gyümölccsel, túróval, joghurtba keverve. Őrleménye liszt pótlására, süteményekhez, palacsintákhoz használható. Panírként, vagy fasírtban zsemle helyett fogyasztható. A zabpehely esetében azonban energiatartalmával számolni kell.

Az eredményes fogyókúra alapja, az életmódváltás!

Természetesen a megfelelő rostfogyasztás mellett, még számos szabály van, amit érdemes betartani ahhoz, hogy elérjük fogyókúrás célunkat. Egyik összetevője ennek a mozgás. Életkorunknak, egészségi állapotunknak megfelelő mozgásprogramban, kérjük mozgásterapeuta segítségét. A másik fontos tényező a megfelelő táplálkozás, amelynek összeállításában dietetikusunk tanácsait érdemes követnünk. A fogyókúra során ugyanis egyáltalán nem mindegy, hogy miből mennyit, és hogyan fogyasztunk el. A fogyókúrás étrendet a szakember úgy állítja össze, hogy az személyre szabott, hosszú távon tartható és változatos legyen, valamint minden olyan alapanyagot tartalmazzon, amelynek fogyasztásával nem szenved hiányt semmiből a szervezetünk, viszont bizonyosan elérjük vele a vágyott alakot. „Ne feledjük, hogy a hosszútávon fenntartható testsúly csökkentés alapja az életmódváltás. A kívánt testsúly elérésében és megtartásában, egyénre szabott testsúlycsökkentő életmódprogram nyújthat számunkra segítséget.” – tudjuk meg Sárga Diánától, az Életmód Orvosi Központ dietetikusától.

 

Forrás: Életmód Orvosi Központ (www.eletmodorvosikozpont.hu)

Kapcsolódó írások
Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek