Hirdetés
Pofonegyszerű fogyni?

Pofonegyszerű fogyni?

A hosszú távú fogyás kalóriabevitelünk csökkentésével eredményesebb lehet, mint ételeink összetételének megváltoztatásával - olvasható az American Journal of Clinical Nutrition című folyóiratban.

Hirdetés
Hirdetés

Az amerikai Táplálkozástudományi Központ munkatársai Sai Krupa Das és Susan B. Roberts vezetésével összesen 34 egészséges, ám túlsúlyos férfit és nőt vizsgáltak egy éven keresztül. A résztvevők kalória bevitelét a vizsgálat során 30 százalékkal csökkentették. Az első hat hónapban az egyik csoportot alacsony szénhidráttartalmú étrenden tartották, tehát kerülték a cukros és keményítőben gazdag ételeket. Energiabevitelük 40 százalékát szénhidrátból, 30 - 30 százalékát zsírből illetve fehérjéből fedezték. A másik csoport ízletesebb ételeket kapott, melyek 60 százaléka volt szénhidrát, míg 20-20 százalék zsír és fehérje.

A kísérlet alanyai heti rendszerességgel vettek részt csoportos foglalkozásokon és találkoztak táplálkozás szakértővel, hogy könnyebb legyen tartani a diétát. A második hat hónapban önállóan vásárolhattak és készíthettek ételt. Az egy év leforgása alatt bár mindkét csoport tagjai csaltak, nem tartották a diétát, körülbelül ugyanannyit sikerült fogyniuk.

Az alacsony szénhidráttartalmú étrendet könnyebb betartani, mert több olyan ételt tartalmaz, amit általában szeretnek az emberek. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy a magas szénhidráttartalmú étrendet fogyasztók közül sokan hiányolták az ételek sokszínűségét, szinte sóvárogtak más ételek után. "Egészséges ételek többféle kombinációja is eredményezhet fogyást."- mondta Das. A lényeg tehát: együnk kevesebbet, mint eddig, ha fogyni szeretnénk.

Hirdetés
Hirdetés
Kapcsolódó gyógynövények
Hirdetés
Hirdetés
Pirula Trend