Pápai Erika: A választás szabadsága az enyém

Pápai Erika: A választás szabadsága az enyém

Amikor az interjút szervezem, a színház titkárságán azt mondják: "Pápai Erika? Jaj, őt nagyon szeretjük!" Így hát meg sem lep, hogy az életben is annyira kedves és üde, olyan közvetlen, mintha már ezer éve ismernénk egymást. Talán ismerjük is... Edzés után találkozunk egy fitneszközpont kávézójában. Pontosan, frissen érkezik, és egy nagy adag salátát rendel.

Rendszeresen mozogsz?

Sajnos a rendszeresség mostanában nem érvényesül az életemben, mert nagyon sokat próbálok és játszom. Most például már vagy tíz napja nem edzettem, pedig ha tudok, akkor majdnem minden nap, de legalább hetente háromszor szánok erre időt.

Milyen edzést végzel?

Többféle mozgást űzök, nem annyira erőgépeken, mint inkább személyi edző segítségével. Évek, sőt évtizedek óta ragaszkodom két fitnesztrénerhez, akik újabb és újabb mozgásformákkal ismertetnek meg. Le is írhatod a nevüket, nagyon büszke vagyok rájuk: Lencsés Rita és Borsodi Balázs. Az utóbbi időben egy nagyon izgalmas, erős testtudatot építő sporttal ismerkedem, amely ötvözi a jóga, a streching, az aikidó és az egyéb keleti harcművészetek elemeit: ez a body art, a legújabb szenvedélyem!

Hogyan fér ez bele az életedbe?

Pápai Erika: A választás szabadsága az enyémValamilyen belső kényszer motivál. Ez nyilván jár egy-két áldozattal, például az embernek korán - vagy még annál is korábban - fel kell kelnie. De ami igazán fontos, azt igenis be tudjuk építeni az életünkbe. A mozgás ráadásul hihetetlen örömérzetet okoz, olyan, mint egy ajzószer. Fontos, hogy a nap folyamán van egy vagy két óra, amikor az ember önmagára és csak önmagára figyel. Ez a koncentráció úgy feltisztítja a tudatot, mint egy meditáció.

Az a benyomásom rólad, hogy olyan ember vagy, aki minden körülmények között nagyon kedves; alapvető nyitottsággal és a jót feltételezve viszonyul a világhoz. Ám ha keménynek kell lenni, az már nehezen megy.

Igen, ez jellemző volt rám. Én mindig nagyon konfliktuskerülő voltam, és ez nem jó. Ha bizonyos helyzetekben agresszív szembeállásba ütköztem, akkor bizony meghátráltam.

Aztán, talán a tapasztalat, a kor, az emberismeret és az önismeret rávezetett arra, hogy módot találjak az érdekeim határozott képviseletére. De ez továbbra is csak a számomra alappillért jelentő dolgokkal - például a családdal és a hivatással - kapcsolatban működik. Ehhez először magammal kellett tisztába jönnöm, és megtanulnom kezelni az indulataimat.

Ha ma újra dönthetnél, ma is a színészetet választanád?

Inkább úgy fogalmazok: ma már újra a színészetet választanám. Nagyon sokáig megkérdőjeleztem magamban, hogy ez az út rendeltetett-e nekem. Most már nyugodt szívvel mondhatom: igen.

Mégis, ha mást - vagy mást is - választhatnál, mi lenne az?

Még valamit választani? Ez jó gondolat! Remélem is, hogy lesz még rá lehetőségem, ugyanis nagyon sok minden érdekel. Ilyen például a diplomácia és a pszichológia, különösen a kriminálpszichológia. Mielőtt felvettek a Színművészetire, egy évet elvégeztem a jogon, s akkor úgy gondoltam, ha jogász leszek, ezzel szeretnék foglalkozni. Szerencsére ez valahol mind-mind benne van a színészetben, ahogyan a zene, a mozgás is, amit szintén nagyon szeretek. Egyébként is azt gondolom, hogy az embert a sorsa arra viszi, amerre mennie kell.

Mi a kedvenc olvasmányod?

Ha tizenhárom vagy huszonhat éves koromban kérdezed ugyanezt, könnyen válaszolhattam volna. De mostanában már csak nyaranta jut komolyabban idő az olvasásra. Természetesen most nem a "kötelező" olvasmányokról van szó, amelyekkel év közben is foglalkoznom kell: egy-egy szerepre és a hozzá kapcsolódó irodalomra gondolok. Itt van például a Lila ákác: beleástam magam Szép Ernőbe, vele meg "jött az egész Nyugat".

A teljes és tökéletes kikapcsolódás és menekülés számomra ma is az, ha elbújhatok egy könyvvel. Természetesen a fiam cseperedésével én is újra meg újra belezsuppanok egy-egy gyerekkori olvasmányba. Szerencsére ezt irodalmár férjemmel vállvetve, tökéletes összhangban szervezzük.

Kötelező olvasmányok, kötelező szerepek. Mi történik, ha nincs ínyedre egy szerep?

Előfordul, hogy egy rendező belém lát valamit, és rám oszt egy olyan figurát, amit nem érzek a magaménak. Aztán a szerep hihetetlen dolgokat nyit meg bennem, és nagy sikert aratok: gondolok itt konkrétan a tapsra, vagy akár arra az önismereti fejlődésre, ami bennem a figura megformálásakor elindul.

Egyébként, ha egy társulat tagja vagyok, akkor még a szerződésemben is benne foglaltatik, hogy a tehetségem legjavát kell nyújtanom, mindent meg kell tennem, ami tőlem telik.

Mostanában, szabadúszóként enyém a választás szabadsága, de így is előfordul, hogy olyan szerepet kapok, ami elsőre idegennek tűnik. De az is megesik, hogy az ember nagyon vágyik valamire, amiről úgy érzi, az övé, megkapja, és nem sikerül. Na, az a legrosszabb.

Játszod még a Mezey Mária-darabot?

Igen, tíz éve játszom, és most éppen Győrben állítjuk színpadra. Ez egy különleges darab, amelybe az én sorsom is belefolyik. A pályakezdésétől az élete végéig bújok bele Mezey Mária bőrébe: ez egy színésznő sorsa, tehát az enyém is. Tíz év alatt sok minden történt velem, egyre többet tudok beletenni a saját tapasztalataimból. Érdekes, hogy a darabban benne van a fiatal és az idős Mezey Mária, s vele együtt a tíz évvel korábbi és a mostani Pápai Erika is.

Interjúnk 2010 februárjában készült

Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek