Hirdetés
Női Tükör
Előző Következő

A Magyar Epilepsziával Élők Alapítvány készített egy kisfilmet, aminek az a célja, hogy minél több laikus ember fogadja el az epilepsziával ...

Hirdetés
  • 2018.02.12 Először növesztettek emberi petesejtet

    Korábbi kísérletekben egerek petesejtjeit növesztették laboratóriumban olyan érettségig, amelyben élő utódot tudtak létrehozni, valamint emberi petesejtet is növesztettek már viszonylag érett állapotig. Az edinburgh-i kutatókórházban és a New York-i Humán Reprodukciós Központban végzett új kutatás az első, amelyben az emberi testen kívül növeltek petesejtet a legkorábbi fázistól a teljes érésig.

  • 2018.02.11 Életünk megkeserítője a mióma

    A mióma egy jóindulatú daganat, mely a méhben alakul ki. Nagy eséllyel hormonvezérelt, egészen pontosan az ösztrogén szintje van rá nagy hatással. Erre utalnak azok az adatok, melyekből kiderül, hogy a mióma kialakulásának esélye minimális a serdülőkor, illetve az első menzesz előtt, valamint jelentősen csökken a menopauza után.

  • 2018.02.10 BRCA: Angelina Jolie-gén

    A BRCA gént Angelina Jolie-génnek is nevezik, miután a színésznő a nyilvánosság elé tárta, hogy mindkét mellét eltávolíttatta, amikor kiderült, akár 87 százalék esélye is lehet, hogy daganata alakul ki. A gén mutációi a petefészek-, a prosztata- és a mellrákkal függnek össze.

  • 2018.02.08 A dánok ismerik a boldog életérzést

    A rohanó hétköznapok végén egyre többen vágyunk arra, hogy otthonunkban kicsit lelassítsunk, és megéljük a jelen örömeit. A közismerten boldog dánok szerint a boldogság egyik alapköve az az életérzés, amelyet a „Hygge” (ejtsd: hüge) kifejezéssel jelölnek. A Hygge az élet egyszerűsítéséről szól. Egy érzésről, amelyben tudatosan éljük meg az élményeket, elnyújtva a pillanatot a családdal és a barátokkal, lelassítva az együttlét örömének érzését. Kimondottan a borongós, téli hónapokban van nagy szerepe abban, hogy begubózásunkhoz egy kellemes, lassú és kényeztető időtöltés társuljon.

  • 2018.02.08 Hogyan hódították meg a Földet a virágok

    Több száz évmillióval ezelőtt a Földet a toboztermők és a harasztok uralták. Az első virágzó növények nagyjából 150 millió éve jelentek meg, majd gyorsan elárasztották a világ minden részét, a puszta zöldet harsány tarkasággá változtatva. Évszázadok óta folyik a vita arról, hogy mi a virágzó növények hihetetlen sikerének és sokféleségének titka. Charles Darwin "gyalázatos rejtélynek" nevezte, félve, hogy a váratlan hiányosság megkérdőjelezheti elméletét, az evolúció tanát.

  • 2018.02.08 Élj teljes életet!

    Az élelmiszerek által okozott betegségek között vezető helyet foglal el a lisztérzékenység (coeliakia), melynek kiváltó oka a glutén. A glutén a kalászos gabonák tároló fehérjéje, minden kalászos gabonában (búza, árpa, rozs, tönköly és ezek valamennyi hibrid fajtaváltozatában) megtalálható fehérje, ismertebb neve a sikér.

  • 2018.02.08 A korai menzesz és menopauza növeli a rizikófaktort

    Kiderült, hogy a 12 éves kor előtt jelentkező menstruáció 5 %-kal növelte a szívkoszorúér-megbetegedés kockázatát, és 7 %-kal a stroke-ét. A korai menopauza és az átlagosnál fiatalabb életkorban történő első szülés a szív-érrendszeri betegségek rizikóját növelték, a petefészek- és méheltávolítás pedig megduplázta ezt a kockázatot. Minden vetélés 4 %-kal emelte a rizikót, minden szülés pedig 14 %-kal.

  • 2018.02.08 Miért nem múlik a náthám?

    A nátha általában 3 és 7 nap között gyógyul, feltéve, ha nem a korábbi életünket éljük mellette, vagyis dolgozni, iskolába járunk, háztartást vezetünk betegen. A gyógyuláshoz elsősorban pihenésre van szükségünk, főleg az első 3 napban. Az immunrendszerünknek nemcsak a fertőzés leküzdéséhez van erre szüksége, de kutatások bizonyították azt is, hogy aki keveset alszik, gyakrabban lesz beteg. Ha nem is tudunk napi 7-8 órát aludni, akkor semmiképp se sajnáljuk az időt a pihenésre, ha betegnek érezzük magunkat!

  • 2018.02.07 Elbagatellizáljuk az allergiát

    Fontos az információk, ismeretek terjesztése, ismerni és felismerni a betegség tüneteit, melyek az allergia típusától függően változók lehetnek, és életkoronként is gyakoriságukban eltéréseket mutatnak. Folyamatos kihívást jelent az új allergiák megjelenése, illetve az is, hogy egyre fiatalabb korban jelentkeznek az első tünetek. Azonban ezeket idejében felismerve és kezelve, szükség esetén a családban elvégzett szűrővizsgálatokkal is kiegészítve biztosítható a betegek jó életminősége és megelőzhető a betegség súlyosbodása is.

  • 2018.02.07 Nehezen érti a beszédet? Egy speciális chip segíthet!

    Számos embernek okoz nehézséget a beszéd megértése, noha a hallását még jónak érzi. Egy speciális hangchip segítségével a beszédértés képessége javítható.

Hirdetés
Hirdetés