Hirdetés
Női szerepek, női stressz

Női szerepek, női stressz

Szokták mondani, hogy a nők valójában két (három, négy…) műszakban dolgoznak, hiszen a munkahelyük mellett más terepeken is éppúgy helyt kell állniuk. Dr. Kohári György pszichoterapeutával arról beszélgettünk, mennyi stressz éri a nőket, és hogyan lehet vele megküzdeni.

Hirdetés
Hirdetés

Hogy miért, hogyan és mennyi idő alatt alakultak át az utóbbi évtizedek során a női szerepek, az hosszas értekezések témája lehetne. Maradjunk annyiban, hogy tény: a mai magyar nő jellemzően nyolc órában dolgozik egy munkahelyen, majd hazamegy, hogy otthon is dolgozzon, csak másként. A gyereknevelés főbb feladatai rendszerint a nőkre hárulnak, a házimunkáról nem is beszélve. (Egyes felmérések szerint európai viszonylatban a magyar nők végzik a legtöbb házimunkát, ami kétszer-háromszor több, mint amennyit férjeik vállalnak az otthoni feladatokból.)

Nem csoda, hogy a nőket sok stressz éri: az lenne a furcsa, ha nem így volna.
Szakértőnkkel megvizsgáltuk a nők életének három legfőbb színterét.

A munkahelyen

A nőkre a munka területén (is) jellemző a különböző elvárásoknak való megfelelési kényszer, a bizonyítási vágy, a maximalizmus. Hajlamosak túl sok munkát vállalni, időzavarba kerülni. Érzelmileg jobban bevonódnak a folyamatokba, ezért a munkahelyi konfliktusok inkább megviselik őket, mint a férfiakat, s erősebben szenvednek az elismerés hiányától.

Több tudományos kutatás is igazolta, hogy a nők agya nehezebben alkalmazkodik a stresszhez, mint a férfiaké. Másképpen is állnak hozzá: míg a férfiak hajlamosabbak agresszíven reagálni stresszhelyzetben, addig a nők inkább befelé fordulnak: náluk gyakoribbak a szorongásos tünetek és a depresszió. Jelentkezhet még többek között alvás- és evészavar, hajhullás, szívprobléma, valamint gyomor-bél rendszeri panaszok sora is.

Női szerepek, női stressz

Problémamegoldás: Járjunk el sportolni, mert a mozgás új energiával tölt fel, és remek feszültségoldó! Menjünk el a barátnőkkel találkozni akkor is, ha fáradtnak érezzük magunkat: beszélgetés közben elfeledkezünk majd a fáradtságról, és felvillanyozódunk.

Otthon

A párok körében az egyik legtöbb vitát a házimunka elosztása váltja ki (igaz, európai viszonylatban a magyar nők zsörtölődnek a legkevésbé). A nők rendszerint ezen a téren is maximális teljesítményre törekszenek, úgy gondolják, itt sem hibázhatnak.

Megeshet, hogy a férfi ugyan segítene otthon, ám az a nőnek nem elég jó: „Hagyd, inkább megcsinálom én!” – kiáltanak fel sokan. Ennek kettős következménye, hogy a férfi inkompetensnek érzi magát, a nő pedig dupla terhet vesz a nyakába.

Az is gyakori, hogy a férfi maga sem gondolja úgy, hogy neki részt kellene vállalnia az otthoni feladatokból. A nő a két klasszikus út közül választhat: küzd vagy menekül.

A menekülést ebben az esetben az jelenti, hogy a nő feladja a rendezett otthonról szőtt elképzeléseit: szalad a lakás, nincs kivasalva a ruha, a gyerek nem megfelelő öltözetben megy iskolába és a többi…

Problémamegoldás: A küzdés elsőre talán nehezebb út, de több eredménnyel kecsegtet. Meg kell próbálnunk elérni, hogy a feladatok igazságosan legyenek elosztva. Készítsünk listát az otthoni és a családi teendőkről, és mindkét fél vállaljon feladatokat. A fair play jegyében számítsuk be a kerti munkákat, az autómosást és a tinik diszkóból való hazafuvarozását is.

Az is fontos, hogy az otthon végzett munkáért is járjon dicséret, ölelés.

Végül, de nem utolsósorban: vegyük fontolóra, hogy igénybe tudunk-e venni profi segítséget. Ha anyagilag megengedjük magunknak, miért ne? Ezzel energiát és időt spórolhatunk magunknak, ami nagyon sokat ér.

A párkapcsolatban

A párkapcsolati problémák messze vezethetnek, a szexuális zavaroktól kezdve a szomatikus (lelki eredetű) betegségekig.

A stresszt ráadásul másképpen vezetik le a férfiak és a nők, és olykor nem is értik egymást. A férfiakban úgynevezett kasztrációs komplexust okoz, ha nem tudnak megoldani egy problémát, hiszen ettől férfiatlannak érzik magukat. Ilyenkor inkább elvonulnak, és magányosan küzdenek. Nem biztos, hogy ez a legjobb megoldás. Igaz, a nők ilyenkor hajlamosak elkövetni azt a hibát, hogy faggatóznak, és megsértődnek, amiért a férfi nem avatja be őket minden gondolatába.

Női szerepek, női stressz

Ezzel szemben a nők sokkal nyitottabbak: könnyebben megosztják a problémát másokkal, könnyebben beszélnek róla. Ez jó, hiszen ettől kezdve úgy érzik, nem csupán egyedül viselik a terhet. A férfiak ilyenkor hajlamosak „megmondani a tutit”, rögtön kitalálni, hogy mit is kellene csinálni – pedig a nő esetleg csak alaposan meg akarta beszélni a helyzetet.

Az, aki tartósan megoldatlannak lát egy problémát, súlyos esetben betegségbe is „menekülhet”, persze, nem tudatosan. Aki megbetegszik, az a saját állapotára való tekintettel joggal várhatja el, hogy a párja olyasmit is megtegyen a kedvéért, amit korábban nem. A nő egyfajta felmentést kaphat például a házimunka alól, amit így a férfinak kell elvégeznie, és a beteg kedvesének bizonyára nem fog ellentmondani. A korábbi egyensúlytalanság után így jön létre egy új egyensúly, ám ez sem jó, hiszen a betegség erőszakolja ki.

Problémamegoldás: Ha bajban van a párkapcsolat, menjünk el párterápiára!

5 stresszűző stratégia

  1. Nézzünk szembe a problémával, ne futamodjunk meg előle! Még az is lehet, hogy fejlődhetünk általa. Gondoljuk Nietzsche szavaira: „Ami nem öl meg, az erősebbé tesz!”
  2. Fogalmazzuk meg, hogy mi ellen küzdünk! Ha néven nevezzük, már nem is olyan félelmetes. A problémát inkább feladatnak tekintsük, amit apránként meg kell oldanunk!
  3. Válasszunk egészséges megküzdési módot! Tehát ne a drogban, az alkoholban és egyéb kétes „örömökben” keressünk menedéket! Például sportoljunk: a mozgás endorfint, boldogsághormont termel, és sikerélményt nyújt.
  4. Beszélgessünk sokat a barátainkkal – és ne csak azért, hogy panaszkodjunk!
  5. Pihenjünk! Foglalkozzunk azzal, ami kikapcsol, amit szeretünk csinálni! Ha azt hajtogatjuk, hogy nincs időnk magunkkal foglalkozni, gondoljuk át újra – biztos ez? Inkább keljünk fel félórával hamarabb!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Pirula Trend