Mi a különbség 6 és 8 óra alvás között? Ez!

Mi a különbség 6 és 8 óra alvás között? Ez!

Egy nő kipróbálta, hogy mi történik, ha napi 8 óra helyett csak 6 órát alszik egy héten át.

"Olyan, mintha minden nap kátyúba hajtanánk az autónkkal" - a brit London Sleep Centre alvásklinika orvosa ehhez hasonlítja az alvásmegvonás hatásait az emberi szervezetre: "Az autónk egyre jobban rongálódik, ahogy a testünk is egyre inkább sérül, ha megvonjuk az alvást".

Egy háromgyermekes, 46 éves nő most részt vett egy kísérletben, mely során 25 százalékkal csökkentették alvásidejét öt napon át. A brit nő gyerekei már 7, 9 évesek így manapság már nyolc órát tud aludni a hétköznapokban, és hétvégén is ki tudja pihenni magát. Kiváncsi volt, hogy mi történik, ha két órával kevesebbet enged meg magának: este 11-kor feküdt ágyba, és reggel 5-re húzta fel az órát - írja a Daily Mailen.

Mi a különbség 6 és 8 óra alvás között? Ez!

Először a figyelemzavaron, az állandóan jelentkező éhségen és az ügyetlenségén vette észre a különbséget, majd két nap után már arcbőrén is jelentkeztek az alváshiány mellékhatásai: a szemei körüli ráncok elmélyültek, tekintete megviselt lett, a bőre drasztikusan vesztett ruganyosságából, ahogy az a mellékelt előtte-utána fotón is látszik. Megdöbbentette, hogy ezek a hatások már pár nap után jelentkeztek. Az orvosok szerint pedig hosszú távon épp a bőr az, amit a legjobban megvisel az alváshiány, a bőrgyógyászok szerint azért, mert ilyenkor a test kortizol hormont bocsát ki, ami viszont felzabálja a kollagént és az elasztint a stresszcsökkentő funkciója mellett. Ez mutatkozik meg az arcon, és eredményez mélyülő ráncokat, puffadt, vagy karikás szemeket és egészségtelen arcszínt.

Azonban a figyelemhiányt is megvizsgálták, kiderült, hogy a csökkenő mentális és fizikai kapacitás és az alváshiány között szoros kapcsolat van: akár 60 százalékkal csökkenhet a problémamegoldó-képesség, és 40 százalékkal a memória-kapacitás, ha nem alszunk eleget.

Ennyi alvásra van szüksége egy gyereknek.

Kapcsolódó írások
Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek