Megtanult együtt élni a daganattal: Györgyi története

Megtanult együtt élni a daganattal: Györgyi története

Budapest egyik kertvárosi kerületébe tartok, otthonában találkozom Szegedi Sándornéval. A kapuban férje fogad, végül hármasban ülünk le beszélgetni. Ketten, együttes erővel mesélnek Györgyi betegségéről és gyógyulásáról, illetve arról, hogyan lehet együtt élni a rákkal.

Megtanult együtt élni a daganattal: Györgyi története

 

Györgyi: 2014-ben derült ki, hogy tüdőrákos vagyok. Épp nyugdíjasok lettünk, alig telt el egy év, tele voltunk tervekkel. Utazni szerettünk volna, kirándulni, élvezni az életet, én azonban egyre rosszabbul lettem, folyton fáradt voltam, rettenetesen gyenge, még a fotelből sem tudtam felkelni. Azt tudtam, hogy ez nem a munka befejezése miatt érzett depresszió, soha nem voltam hajlamos ilyesmire. Azt azonban, hogy mi a bajom, nem is akartam tudni. Nagyon nehéz időszak volt, nem ilyennek képzeltük a nyugdíjas éveket, úgyhogy egyszerűen homokba dugtam a fejem.

Sándor: 49 kiló volt akkor, csont és bőr, most 65, és még most is vékony. Látszott, hogy valami baj van, ráadásul a család orvos barátja is mondogatta, hogy azonnal vizsgálatokra van szükség. De nem akart hallgatni senkire, nagyon nehezen tudtuk csak rávenni, hogy menjen el egy vérvételre.

Györgyi: A vérvétel eredményéből már tudni lehetett, hogy komoly dologról van szó. Azonnal röntgenre küldtek, aztán CT-re, és kiderült, hogy egy 12x10 cm-es daganat van a tüdőmben, amit nem lehet operálni, mert a légcsövet és a nyelőcsövet is érinti. A további vizsgálatok áttéteket mutattak a jobb mellékvesémen és a nyirokmirigyeken is. Ekkor kerültem az orvosomhoz, aki azonnal elrendelt egy 10 alkalmas sugárkezelést, illetve felírta azt gyógyszert, amely meggátolja a daganatsejtek növekedését és szétterjedését. A tüdődaganat néhány hónap alatt 5x3 cm-re csökkent, illetve a nyirokmirigyekről el is tűnt. Közben azonban a csontáttét miatt eltörött a 8-as bordám, a mellékvesémet meg kellett műteni.

Sándor: Mégis azt vettük észre, hogy egyre jobban van. Erősödött, visszatért belé az élet, újra jobb kedve lett és folyamatosan erősödött. Mindig elvittem a szupermarketbe, eleinte megállt félúton, nem bírta végig sétálni a távot. Aztán a zsemléknél kitaláltam, hogy elfelejtettem a macskatápot, menjünk vissza. Egy idő után rájött, hogy becsapom, de tűrte. Szépen lassan már tudott annyit gyalogolni, hogy kirándulni is el tudtunk menni.

Györgyi: Amikor kiderült a betegségem, minden mindegy volt. Dühös voltam én mindenkire, aki egészséges, és nem tudtam elfogadni, hogy miért pont én. De a családom, Sándor és a gyermekeim, Márk és Katalin nem mondtak le rólam. Pedig eleinte azt kívántam, bárcsak hagynának békén meghalni, de erre nem voltak hajlandók. Állandóan itt ültek, amit csak tudtak kitaláltak, még Amerikába is elvittek. Rákbetegen napi 12-14 kilométert gyalogoltam, mert a gyerekek azt mondták, Amerikát látni kell. Ha ők nem lennének, biztosan feladtam volna. Ezzel a lelki támogatással és a megfelelő kezeléssel lassan visszatért a régi énem, ez akkor tudatosult bennem, amikor ismét zavarni kezdtek a körülöttem lévő apróságok – például hogy nem úgy áll a függöny, ahogy kellene.

Sándor: Néha mondjuk is neki viccesen, végre ismét a régi házisárkány.

Györgyi: Nekem el kellett fogadnom, hogy a betegségem nem gyógyítható, hiszen a daganatot nem lehet műteni. Viszont már tart ott az orvostudomány, hogy azt a típust, amely engem érint, kezelni tudják. Most az a cél, hogy megakadályozzuk a rákos sejtek terjedését, az áttétek képződését. Kéthetente kapok immunerősítő infúziót, illetve rendszeresen ellenőrzik CT-vel a daganat méretét. A vizsgálat előtt mindig rettegek, de szerencsére most minden rendben van. Úgy fogom fel a rákomat, mint egy a cukorbeteg, aki rendszeresen inzulint injekcióz magának. Neki is folyamatos kezelés kell, nekem is. De közben teljes életet élhetünk, ha nem is teljesen olyat, amilyet elképzeltünk fiatalon. Ma már nem akarunk annyira utazni, jobb itthon lenni, a saját ágyunkban aludni. Sokat unokázunk, a lányunk kislánya még csak néhány hónapos, a fiam lánya és fia azonban már nagy kamaszok. Segítek a fiam cukrászdájában, mindig van dolgom és szükség is van rám. Örülök minden hónapnak, évnek, amit együtt tölthetek a családommal, hiszen nélkülük biztosan nem gyógyultam volna meg. Szükségem van rájuk, és nekik is szükségük van rám. Én abban hiszek, hogy a családnak óriási ereje van, és a szeretet képes gyógyítani.

Kapcsolódó írások
Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek