Még életben volt, amikor ki akarták venni a szerveit

Még életben volt, amikor ki akarták venni a szerveit

Az eset még 2009-ben történt, de az amerikai kórház most kapott érte 6 ezer dolláros büntetést.

Mindössze hatezer dolláros büntetést kell fizetnie annak a syracuse-i kórháznak Amerikában, amely még 2009-ben úgy próbálta meg eltávolítani egy nő belső szerveit, hogy a nő még életben volt - írja a Gawker.com. A nő a lap beszámolója szerint kinyitotta a szemét a műtőasztalon, így jöttek rá az orvosok, hogy még életben van, függetlenül attól, hogy egy nővér korábban figyelmeztette őket, nem biztos, hogy a nő halott.

A nővér szerint a nő reagált a reflexvizsgálatra, és még időnként gép segítse nélkül is tudott lélegezni, amikor betolták a műtőbe. A nő, Colleen Burns néhány nappal az eset előtt nagy mennyiségű Xanaxot, Benadrylt és izomlazító gyógyszereket vett be. A gyógyszerektől a nő mély kómába esett, és az orvosok szerint beállt nála az agyhalál. A szerveit a nő családjának beleegyezésével akarták kioperálni, hogy aztán jótékony célra ajánlhassák fel őket.

Colleen Burns az eset után 16 hónappal öngyilkos lett, anyja szerint súlyos depresszióval küzdött. A kórháznak a hatezer dolláros büntetésen kívül egy neurológust is fel kellett vennie, hogy új módszereket dolgozzon ki a kórház számára az agyhalál felismerésére.

Forrás: origo.hu

Kapcsolódó írások
Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek