Kimászni a legmélyebb gödörből

Kimászni a legmélyebb gödörből

Nagy Adrienn sikeres, ifjú teniszező már visszatérő beszélgetőpartnerünk. Fiatal kora ellenére azonban mindig tanulunk tőle valami fontosat az életről. Most például azt, hogyan lehet felállni a sorozatos vereségek után, és újra szárnyalni.

Legutóbb két éve beszélgettünk, akkor a legjobb 50-be jutás volt a cél juniorban. Hogyan alakult azóta az életed?

Sajnos 2017 nagyon rossz év volt számomra, a 188. helyről visszacsúsztam a 270.-re. Úgyhogy idén onnan kezdtem magam feltornázni… Év elején Kolumbiában és Costa Ricán volt egy verseny, és ott sikerült az áttörés, olyannyira, hogy májusra már bekerültem a legjobb 50-be. Úgyhogy aztán főtáblán játszottam a Roland Garros-on, Wimbledonban és a US Openen. Szóval egy nagy hullámvölgyet megjárva, de végül sikerült elérni az áhított célt.

Gratulálok! Bár akkor ezek szerint rögös volt az út… Mi történt?

Azt hiszem, hogy a játékom megvolt ahhoz, hogy nyerjek, de valahogy fejben akkor még „nem értem oda”. Sorban jöttek a vereségek, amik miatt lelkileg egyre mélyebbre süllyedtem, és aztán már annyira csak azon görcsöltem, hogy nyerjek, hogy elfelejtettem játszani. Már egyáltalán nem okozott örömöt a tenisz, csak egy kötelesség volt, amit teljesítenem kellett. Komolyan fontolgattam, hogy feladom az egészet.

Hogyan lehet egy ilyen mély gödörből kimászni?

Amikor már nagyon kilátástalannak láttam a helyzetet, pszichológushoz fordultam. Korábban is volt pszichológusom, de most egy fiatalabb lányhoz mentem el, akivel gyorsan megtaláltuk a közös hangot. Ő nagyon sokat tudott nekem segíteni abban, hogy kitartsak, és kijöjjek ebből a hullámvölgyből. Nagyon hálás vagyok neki. Aztán decemberben volt egy hosszabb felkészülési időszakom, akkor elhatároztam, hogy most mindent beleadok az edzésekbe, és az majd biztos sikert hoz. Hát… Nem hozott. Legalábbis az első versenyen nem, mert rögtön első körben kikaptam. Aztán jött a már említett Kolumbia és Costa Rica, ahol az első meccsen szintén vesztésre álltam, amikor apukám (Adri edzője is egyben – a szerk. megj.) annyit mondott, hogy „csak játssz”. És akkor valahogy legördült minden szikla a vállamról, eltűnt a görcsösség, és nyertem. Ott, akkor, átbillent bennem valami, és utána sorra jöttek a sikerek.

Kimászni a legmélyebb gödörből

Láttam, hogy a közösségi oldaladra is ki szoktad írni azt, amikor nagyon rossz meccset játszol. Mit csinálsz az ilyen mérkőzések után?

Tiszta őrült vagyok. Inkább elvonulok, két órán át nem lehet hozzám szólni, ezt már mindenki tudja. Aztán lenyugtatom magam, és meghallgatom a szüleimet, hogy ők hogyan látták a meccset, mi ment rosszul, mi ment jól, és min kellene javítani.

Nem csak a kudarcot, de a sikert is nehéz feldolgozni. Időről időre vannak olyan ifjú magyar teniszezők, akiknek üstökösként ível felfelé a pályájuk, majd pillanatok alatt eltűnnek a süllyesztőben. Véleményed szerint miért van ez?

A teniszben nem elég a tehetség, nagyon keményen kell edzeni a jó eredményekért. Akinek hirtelen jön a siker, az hajlamos elbízni magát, kicsit lazítani, és aztán ebből van a visszaesés. Onnan pedig már nagyon nehéz visszajönni.

A tanév végén érettségizel. Mi a helyzet az iskolában?

Egyelőre most tettem le az utolsó 11. osztályos pótvizsgámat, úgyhogy valójában most kezdem az utolsó évemet. Nem kötelező, de azért próbálok valamennyi időt bejárni a suliba, hogy kapjak jegyeket, és ne kelljen mindenből pótvizsgáznom. Az érettségin itthon leszek, bár előtte, utána, sőt a szóbeli és írásbeli között is versenyzem.

A kamaszkor nagy dolgait akkor te nem is az iskolában éled meg?

Nem, én inkább a teniszes körökben élek. A legtöbb barátom onnan van, főleg külföldről, de azért magyar barátaim is vannak. A versenyeken mindig találkozunk, amúgy meg interneten tartjuk a kapcsolatot.

A szerelmek is ott szövődnek?

Igen, sokan próbálkoznak távkapcsolatot fenntartani, én is megpróbáltam, de most úgy tűnik, nem tart ez tovább. Egy amerikai barátom volt, akivel próbáltuk úgy szervezni az életet, hogy találkozzunk. Itt volt nálunk egy hónapig nyáron, aztán most a US Openről meglátogattam őt. De most ő egyetemre megy, a felnőtt versenyeken meg már teljesen szétválnak a nők és férfiak, úgyhogy még ott sem tudunk majd találkozni. Ezek miatt a dolgok miatt nagyon nehéz megtartani egy kapcsolatot a teniszes berkekben.

És te hogyan tervezed a jövőd, itthon tanulsz tovább?

Nem itthon szeretnék továbbtanulni, Amerikából kaptam több ajánlatot is egyetemektől teljes ösztöndíjra. Ezek közül az egyik egy teniszben is nagyon jónak számító iskola. Ráadásul most vezettek be egy új rendszert, ahol egy évig kellene egyetemre járnom, és közben játszanom az ő csapatukban, de ha mindeközben be tudom bizonyítani, hogy profi szinten játszom, akkor kapok 10-15 évet arra, hogy építsem a profi karrierem, majd utána visszatérhetek tanulni az egyetemre. Szerintem ez egy nagyon jó lehetőség, mert biztonságot ad. Bízom benne, hogy sikeres profi versenyző leszek, de nem tudom, mennyire kellene mindent feltenni a teniszre, hiszen bármikor történhet valami – akár egy komoly sérülés is –, ami miatt nem folytathatom.

Mennyire vagy sérülékeny?

Nem igazán vagyok az. Próbálok figyelni arra, hogy ne hajtsam túl magam, mert olyankor szoktam lesérülni, amikor már nagyon fáradt vagyok. A meccseket is általában úgy osztjuk be, hogy maximum 2-3 hetet tudok egyhuzamban versenyezni, edzeni, és utána szükségem van 3-4 nap szünetre. Hajlamos vagyok az edzések alatt túlhajszolni magam, és olyankor lesérülni, de már volt, hogy meccs közben is sérültem.

Olyankor mit kell tenni? Feladni a meccset?

Én csak akkor adok fel meccset, ha már nem tudok lábra állni. Kisebb sérülésnél játszom tovább. Nyilván befolyásolja a teljesítményemet, de akkor is végigcsinálom. Egyszer volt egy 4 órás meccsem, 35 fokban, 98 százalékos páratartalomban, és a vége előtt kiment a bokám, sajnos hordágyon kellett levinni a pályáról. Na, az nagyon bosszantó volt, négy óra kőkemény munka, és a végén fel kellett adnom.

Kimászni a legmélyebb gödörből

Úgy tudom, van valami bevált technikád a sérülések kezelésére.

Igen, van egy kiváló reumatológusom, akihez bármikor beugorhatok, ha vészhelyzet van. Ő szokott kollagén injekciót adni, amitől két nap múlva teljesen megszűnik a fájdalom. Illetve, ami nekem még bevált, az a lökéshullám kezelés. Ezekben csak kevesen hisznek, de nekem működnek, úgyhogy én megmaradok mellettük. Illetve mindig a sérült testrészeimet erősítjük a kondi edzőmmel. Ez egyidőben a vállam volt, aztán mostanában a csípőhorpaszom lett sérülékenyebb, úgyhogy most arra dolgozunk.

A szervezeten belül hosszú távon mit visel meg leginkább a versenyszerű teniszezés?

Az ízületeknek biztos nem tesz jót. De anyukámon, aki szintén versenyző volt, eddig még nem látok semmi komoly problémát. Azt szokta mondani, hogy nagyon megváltozott a tenisz világa, ahhoz képest, amiben még ő versenyzett. Sokkal gyorsabb, intenzívebb lett. Lassan több erőnléti edzésünk van, mint tenisz, így mindenki nagyon erős, nagyok az ütések, gyorsak a labdamenetek. Az ütők is másmilyenek, több terhelést bírnak el. Szóval ki tudja, milyen árat fizet ezért a testünk majd.

A profi versenyzők kora is eléggé kitolódott, nem?

Igen, a férfiak még akár a negyvenes éveikben is a profik között  maradhatnak. A nők azért a harmincas éveik elején már abbahagyják, de ez főleg a gyerekvállalás miatt van így.

Anyukád meddig versenyzett?

Amíg teherbe nem esett velem. Az utolsó meccsén már ott voltam a pocakjában.

Akkor már ott elkezdted magadba szívni a versenyszellemet.

Lehetséges. Én elég agresszív vagyok, ami a teniszben jó tulajdonság, de a magánéletben már kevésbé, mert mindig keresztül akarom vinni az akaratomat. Viszont kaptam egyfajta fegyelmezettséget is a tenisztől, ami segít kitűzni és elérni a céljaimat. Ez pedig az élet más területein is jól jön.

Most mik a kitűzött célok?

El szeretnék kezdeni a felnőttek között is játszani, és ott kellene egyre jobb eredményeket hoznom. Most októberben lesz az első két ilyen versenyem. Izgatottan várom, hiszen az, hogy juniorban egész jól teljesítek, még nem garancia arra, hogy a felnőttek között is jól fogok. Majd meglátjuk.

Kapcsolódó írások
Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek