Kézenfekvő - A kézápolás 3 pillére

Kézenfekvő - A kézápolás 3 pillére

Ma már számtalan módon elősegíthetjük azt, hogy az arcunkon ne látszódjon meg a korunk. A kezünkkel azonban sokkal nehezebb a dolgunk, ugyanis elárul bennünket. Dr. Révész Klaudia bőrgyógyász segítségével utánajártunk, hogy ez miért van így, és számba vettük a kézápolás három legfontosabb pillérét.

A kezünket nem tudjuk túlságosan megkímélni. A kezünk az a testrészünk, amelyet a leginkább megdolgoztatunk, és amely a leginkább ki van téve a káros környezeti hatásoknak. Gondoljunk csak arra a számtalan tárgyra, amellyel csupán egyetlen nap alatt érintkezünk, a szélsőséges időjárási viszonyokra, a hőmérsékletingadozásra, a gyakori benedvesedésre, a szárítgatásra… És akkor még nem szóltunk az előzőeknél is durvább hatásokról: a kemény fizikai munkavégzésről, a házimunka során használatos vegyszerekről és az esetleges sérülésekről…

Éppen ezért a kéz bőre szinte még nagyobb odafigyelést igényelne, mint az arcunké. A kezünk bőre ugyanis sokkal vékonyabb, az alatta lévő zsírréteg pedig elenyésző, emiatt könnyebben ráncolódik, hamarabb ki is szárad, és az inak, az erek is jobban átlátszanak.

Hidratálás

A kézbőr kiszáradása nem csoda, hiszen itt kevés faggyúmirigy található a bőrben, ráadásul a kezünket napjában többször is megmossuk, majd megtöröljük vagy megszárítjuk. A körmöket pedig fokozottan fenyegeti a kiszáradás, hiszen kevés nedvességet tartalmazó szarulemezből állnak.

Kézenfekvő - A kézápolás 3 pillére

Használjunk kifejezetten a kéz bőrének ápolására kifejlesztett készítményeket! Ma már ezekből is kapható éjszakai változat, amely még gazdagabb a hatóanyagokban. Érdemes olyan készítményeket választani, amelyekben sok a természetes anyag, mint például a kakaóvaj, a méz és különféle gyógynövények.

De szakértőnk szerint az extra szűz olívaolaj is csodákra képes. Kézmosás után finoman itassuk fel a nedvességet, de ne töröljük teljesen szárazra a kezet! Ezután öntsünk néhány cseppnyi olajat a tenyerünkbe, majd a vízzel együtt alaposan masszírozzuk be a bőrbe és a körömlemezbe. Először talán idegen érzés, de pár perc elteltével a bőr beissza az olajat, és sokáig hidratált marad. Ezt a műveletet érdemes napi rendszerességgel megismételni.

A körmünket óvjuk körömápoló lakkal, amelyek közül dr. Révész Klaudia az organikus szilíciumot tartalmazókat ajánlja leginkább.

Regenerálás

A korábban említett sajátosságok miatt a kéz bőre nehezebben regenerálódik, mint az arcé. A fiatalító eljárások hosszadalmasabbak, és kevésbé látványos sikert ígérnek. Ennek ellenére érdemes kipróbálni egyiket-másikat, ha úgy érezzük, hogy a kezünk többnek mutat bennünket, mint amennyinek látszani szeretnénk.

Hialuronsavas feltöltés. Idős, megvékonyodott bőrű, eres kezek fiatalítására való. A hialuronsav a kötőszövet egyik fontos eleme, ami vizet raktároz. A feltöltés során egy tűvel hialuronsavat juttatnak az érintett területen a bőr mélyebb rétegeibe. A hialuronsav tízszeres mennyiségű vizet képes megkötni, így a kéz bőre teltebbé, simábbá válik.

A kezelés nem olcsó. A hialuronsav egy milliliterje 25-30 ezer forintba kerül (plusz a kezelési költség), és csupán az egyik kéz feltöltéséhez 3-4 milliliterre van szükség… A kezelés eredménye 6-8 hónapig marad fenn.

Mezoterápiás kezelés. Mikroinjekciós technikával hialuronsavat, vitaminokat és egyéb hatóanyagokat juttatnak be a bőr felső rétegeibe. 40-50 éves kor körül érdemes elkezdeni. Az 5-8 kezelésből álló, igen hatásos kúra alkalmanként 15-25 ezer forintba kerül.

Hámlasztás. A kémiai hámlasztás glikolsavval vagy triklórecetsavval történik. Ez az anyag tulajdonképpen lemarja a bőr felső rétegét, mivel nagyon erős gyulladást kelt, ami életre hívja a kollagén újraképződését. A kéz bőre bársonyossá, puhává válik. A hámlasztásos kezelés egyéntől függően 3-6 alkalmat igényel, ami alkalmanként 20-25 ezer forint költséggel jár.

Drakula-terápia. Az esztétikai bőrgyógyászat egyik új találmánya a bioránctalanítás, amelyhez saját vért használnak fel. A levett vért centrifugálják, így olyan tiszta szérum keletkezik, amely igen gazdag vérlemezkékben, természetes proteinekben, értékes tápanyagokban és növekedési faktorokban. Ezt a plazmát a kívánt területre fecskendezik be. A kezelés serkenti a kollagénrostok regenerálódását, így a ráncok kisimulnak, a bőr megfiatalodik. Egy kezelés ára (a kézfejeken) körülbelül 50 ezer forint.

Villanófényes (IPL, Intense Pulse Light) kezelés. Széles hullámsávú fényt alkalmaz. A fény a bőr mélyebb rétegeiben fejti ki hatását, stimulálja a kollagén- és az elasztinrostokat, tehát bőrfiatalító hatású. Az arra fogékony szövetekben, például a pigmentfoltokban elnyelődik, ezáltal képes roncsolni, eltávolítani azokat. Fontos tudni, hogy minden pigmenthalványító kezelés fényérzékenyítő hatású!

Fényvédelem

A testünket és az arcunkat többnyire gondosan óvjuk a naptól, ám a kezünkről gyakran elfeledkezünk. Ki gondolná, hogy például vezetés közben a kormánykeréken nyugvó kezünk bőrét is károsíthatja a napsugárzás?

Ráadásul mivel a kezünket gyakran mossuk, még ha be is kentük fényvédő krémmel, ha az nem vízálló, akkor hamar el is tüntetjük róla. Ismételjük meg a krémezést minden kézmosás után!

Kapcsolódó írások