Hirdetés
Kati átalakulása: „Szeretek független nő lenni”

Kati átalakulása: „Szeretek független nő lenni”

Sághi Kati hajáról éppen a festéket mossák le, amikor belépek Lakatos Márk szalonjába. Nagy a vidámság, a háromfős kis csapat épp egy beszélgetés közepén tart, mintha ősidők óta ismernék egymást. Ezt a karcsú, középkorú asszonyt mindenki ismeri és szereti itt. Feszélyezettségnek nyoma sincs, mindenki jókedvű, ebben a pillanatban senkit sem aggasztanak kisebb-nagyobb gondjai.

Hirdetés
Hirdetés

P.T.: Kati, neked mindig jókedved van. Áruld el, hogyan csinálod!

Kati: Egyszerűen nem szeretek szomorkodni, szeretem élvezni az életet. Szerencsém is volt, soha nem voltam komolyan beteg, úgy látszik jó géneket örököltem. Ha nagy néha meglátogatom az orvosomat, mindig mondja is: „Tudom Katika, maga mindig jól van!” Szerintem minden fejben dől el, sok hipochonderrel találkozom, szeretnek panaszkodni, a fájdalmaikról, nyavalyáikról beszélni. Ezért vannak nekem negyvenes-ötvenes barátnőim. Velük mindenről el lehet beszélgetni, arról, hogy mi történik a világban, no meg horoszkópról, könyvekről, kutyákról.

Kati átalakulása: „Szeretek független nő lenni”

P.T.: Ötvenes barátnőid? Te magad is annyinak látszol! Mennyi idős vagy pontosan?

Kati: Hetvenkét éves vagyok. Két felnőtt gyerekem van, Zoltán fiam ötven éves, Kata lányom harminc, és már a három unokám sem kicsi, a legnagyobb fiú a Műegyetemen tanul. Nagyon büszke vagyok rájuk, szorgalmasak, kitartóak, folyamatosan képzik magukat, és most sokat dolgoznak.

P.T.: Volt kitől örökölniük…

Kati: Az biztos, hogy sok energiám van. Én nem szeretek csak úgy otthon ülni és semmit tenni. Ötvenhárom évesen mentem nyugdíjba, de azóta is folyamatosan dolgozom. Egy építőipari cégnél voltam bérosztályvezető – akkor még így hívták. Volt olyan időszak az életemben, amikor egyszerre három helyen dolgoztam. Most Budapesten egy alapítványnál látok el adminisztratív feladatokat. Persze voltak olyan pillanatok, amikor kevesebb munka jobb lett volna, de mindig a magam lábán álltam, dolgozni kellett, mert egyedül neveltem a gyerekeimet.

P.T.: Egy egyedülálló anyának nincs könnyű dolga. Soha nem vágytál egy új párra?

Kati: Negyvenöt éves voltam amikor elváltunk, akkor jöttem rá, hogy szeretek független nő lenni, viszont nagyon nem szeretem, ha beleszólnak az életembe. Nekem ne mondja meg senki, hogy mit vegyek fel, nekem ne parancsoljanak, ha valaki szeretne tőlem valamit, annak kérnie kell. Aki ezt nem tudja elfogadni, az hátráltat engem, így aztán kiderült, minden jobban működik önállóan még akkor is, ha sokkal többet kell dolgozni érte. Persze hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem szeretnék egy társat, aki elfogad engem ilyennek, amilyen vagyok, akivel mindent meg tudnék beszélni, jókat sétálnánk, nevetnénk és élveznénk az életet.

P.T.: Irigylésre méltó az energia, ami árad belőled! Adj tippet nekünk, te hogyan élvezed az életet?

Kati: Először is mindent megteszek azért, hogy jól érezzem magam a bőrömben. Az egyik legfontosabbnak az alvást tartom, én akár 10 órát is pihenek. Nem dohányzom, nem iszom alkoholt, esetleg néha egy keveset a barátokkal. Van egy kutyám, miatta vagyok már hétkor a levegőn, sokat sétálunk, az fiatalon tart. Talán az is neki köszönhető, hogy a súlyom sem sokat változott az évek alatt, fiatalon 53 most 62 kg vagyok. Még hetvenkét évesen is adok magamra, egyszerűen, de elegánsan öltözködöm, azt veszem fel, ami nekem jól áll, nem azt, ami éppen divatos. Figyelek a színekre, a kiegészítőkre, a fülbevalóra, a nyakláncra és persze a cipőre – a legtöbbször magas sarkút hordok. Van egy nagy tükör a lakásomban, mielőtt elindulok otthonról, végignézek magamon, és csak akkor megyek ki az utcára, ha mindent rendben találok.

P.T.: Ez elég egyszerűnek hangzik. Mindössze ennyin múlna a boldogság?

Kati: Ha az emberek többet foglalkoznának a külsejükkel, és azt vennék fel ami jól áll nekik és amiben jól érzik magukat, kevesebb önbizalomhiányos lenne. Ez nem pénz kérdése, hanem odafigyelésé. Én sajnos azt látom, hogy az emberek egyre kevésbé figyelnek oda. Nem csak a külsejükre, de a viselkedésükre sem. Nekem például a mai napig furcsa, hogy a villamoson a fiatalok nem adják át a helyüket az idősebbeknek. Mostanában azt is sokszor látom, ahogy egy egészen kicsi gyerek odacsap az anyjának, szabályosan megüti, mert nem úgy történik valami, ahogy ő szeretné. Szerintem ez baj, egy gyereket nevelni kell, akinek ezt megengedik, később sem lesz jobb. Nem tudják, mit szabad, mit nem, mit tehetnek meg, illetve mivel kellene még várniuk. Túlságosan hamar felnőnek, gyorsan megvénülnek, korán kezdik a szexet. Keveset mozognak, kényelmesek, lusták és túlsúlyosak. Én azt gondolom, addig kell ütni a vasat, amíg meleg, ha valaki gyerekként megtanulja a szabályokat, felnőttként is megfelelően tud majd viselkedni.

Kati átalakulása: „Szeretek független nő lenni”

P.T.: Kati, amilyen jókedélyű ember vagy, olyan szigorú?

Kati: Nem szigorú, csak ésszerű. Én nem szeretem a lustaságot, azt sem nagyon szeretem, ha engem kiszolgálnak. Magam főzök, mosok, takarítok, segítek a gyerekeknek ha tudok, anyagilag is. Nem panaszkodom, mert úgy érzem, nincs miért. Nekem ez bevált.

P.T.: Nyugtass meg kérlek, azért vannak olyan pillanatok, amikor „nem csinálsz semmit”!

Kati: A kutyával sétálni már eleve kikapcsolódás. Ha marad időm, szívesen olvasok, szeretem a könnyed, romantikus irodalmat, például Robin Cookot. Ha tehetem, kirándulni megyek, nagyon szeretek gombászni. Nyaralni a Balatonon szoktam, de ott is a gyerekekkel.

P.T.: Ha kifognál egy aranyhalat, mit kívánnál tőle?

Kati: Alapvetően elégedett vagyok, jól vagyok, boldog vagyok. Azért az a társ, akit említettem, néha hiányzik. Ha belépne az életembe, egyszer elmennék vele – de akár nélküle is – egy világkörüli hajóútra, feltéve, ha nem tart sokáig.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Pirula Trend