Hirdetés
Ildikó átalakulása: "Nem vagyunk mások"

Ildikó átalakulása: "Nem vagyunk mások"

Mondja ezt Molnárné Kaposi Ildikó, aki négy gyermek anyukája, annak ellenére, hogy születési rendellenessége miatt nem lehetett biológiailag anyuka. Különleges odafigyeléssel figyel gyermekeire, akik mindig, minden helyzetben az igazat é snem csak a valódit hallják tőle. Az ő történetével köszöntjük az anyákat!

Hirdetés
Hirdetés

Ildikó egyenes derékkal, kihúzott háttal ül a kanapén, keze az ölében. Viselkedésében nincs semmi feltűnő, nem harsány vagy lármás, inkább csendes, végtelenül szerény, mégis sugárzik. Bárki belép a szalonba, azonnal feltűnik neki ez a ragyogó nő, a mellette letámasztott mankókat csak a második pillantásra veszi észre. Márkra vár, új frizurája és sminkje már kész.

Nagyon csinos vagy Ildikó! Hogy érzed magad?

Élvezem ezt a napot, a barátnőim és a férjem a megmondhatója, nagyon vágytam rá. Egy fejlődési rendellenesség miatt hiányzik a bal lábam, és más szerveim - például a méhem - sem fejlődtek ki rendesen. Így aztán tudom jól, hogy soha nem a külsőmmel hódítottam, mégis érdekel az öltözködés, a megszépülés. Kíváncsi voltam, mit tud Márk kihozni belőlem.

Ildikó átalakulása:

A születési rendellenességek nagyon vágytatok arra, hogy saját gyerekeiteket neveljétek. Hogyan lettél nagycsaládos anyuka?

Igen, olyan szerencsés vagyok, hogy négy gyermeket is örökbe fogadhattunk a férjemmel. Nem sokkal azután, hogy összeházasodtunk, már el is indítottuk az örökbefogadási eljárást, hiszen tudtuk, hogy természetes úton nincs lehetőségünk szülővé válni. A Gólyahír Egyesületnek köszönhetően nagyon hamar el is hozhattuk első csecsemőnket, Vivient a kórházból. Ő is fejlődési rendellenességgel született, a jobb kézfeje nem alakult ki rendesen. Ennek tizenhárom éve, akkor még csak 21 voltam. Három évvel később érkezett Bálint, majd Veronika, végül a legkisebb Sebestyén, tíz-, nyolc- és hétévesek. Így lettünk hatfős család.

Ehhez azért kell egy jó társ is. Hogyan ismerkedtetek meg?

Miklóssal korán és valóban nem szokványos módon ismerkedtünk meg. Kamaszként egy integrált levelezőklubot működtettem sérült és ép fiataloknak, ennek a híre jutott el hozzá is. Bár ő nem sérült, írt nekem, sokáig leveleztünk, majd találkoztunk személyesen is. Tizenkilenc éves voltam, amikor összeházasodtunk, 2000-ben költöztünk Bózsvára, ebbe a zempléni kis faluba, mert a férjem itt kapott szolgálatot, ő ugyanis adventista lelkész. Eleinte egy szolgálati lakásban éltünk, majd építkeztünk, és 2009-ben költöztünk be a saját házunkba. A férjem végzi a lelkészi munkáját, én pedig egészségügyi operátor vagyok. Emellett intézem egyházunk ügyeit, a többi között a táborainkat szervezem, amit vallási hovatartozástól függetlenül sokan látogatnak. Bár elsősorban a Biblia megismertetéséről szólnak ezek az események, de a testi-lelki felüdülés miatt is sokan jönnek hozzánk.

Milyen egy kis közösségben örökbefogadott gyerekekkel élni?

Sosem titkoltuk, hogy örökbe fogadtuk a gyermekeinket. Ha az emberek megtudják, hogy annak ellenére, hogy nem én szültem a gyerekeket, nem vagyunk mások, de még különcök sem, akkor elfogadnak bennünket, és elfogadják az örökbefogadást is. Mivel minden gyermekünk újszülöttként érkezett hozzánk, a falunkban is az első napoktól kezdve látták őket az emberek.

Az örökbefogadás körül egyébként a mai napig sok a tudatlanság és a tévedés. Gyakran tapasztaljuk, hogy keverik a nevelőszülőséget az örökbefogadással. Mi szülők vagyunk, nem nevelőszülők, a mi gyerekeink soha nem kerülnek máshova, mi így vagyunk egy család, és ez már így marad örökké.

Amennyiben kíváncsi a beszélgetés további részére és hogy hogyan nézett ki Ildikó az átalakulás előtt, kérje a gyógyszertárban a májusi Patika Tükröt!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Pirula Trend